Központi Értesítő, 1940 (65. évfolyam, 1. félév)
1940-03-07 / 10. szám
10. sz. — 332 — ban teszi közzé. Az igazgatóság legalább 3, legfeljebb 15 tagból áll. Makránszky Gyula igazgatósági tag e minősége és cégjegyzési jogosultsága bejegyeztetett. A cégjegyzés úgy történik, hogy a szövetkezett írott vagy nyomott cége alá két igazgatósági tag, vagy egy igazgatósági tag és egy cégvezetői joggal felruházott tisztviselő — ez utóbbi a cégvezetésre utaló toldattal — saját törvényszékileg bejegyzett aláírását jegyzi. — Az eddigi „Fogyasztási szövetkezet Perényen." Szlovákul: „Potravné druzstvo v Perine" cégszövegnek, az alapszabályok keltének, a vállalat tárgyának, az üzletrész névértékének, a tagok felelősségének, a hirdetmények közzétételének, az igazgatóság összetételének, a tisztség megjelölésének, a cégjegyzés módjának és a pozsonyi „Központi Szövetkezet"-beli tagságának, továbbá: Tóth János igazgatósági tag e minőségének és cégjegyzési jogosultságának megszűnése bejegyeztetett. (Lásd a fennebbi cégbejegyzés közzétételét.) (Cz. II. kötet, 3-4. lap.)* (1940—10.) „Kassai Kereskedők Bankja Hitelszövetkezet, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja." Kassa. Kassai kir. tvszk 1940. I. 8. Cg 16/11.— 1939. 75/3. — Dr. Förster Lajos és ifj. Pocokh Károly igazgatósági tagok e minősége és cégjegyzési jogosultsága bejegyeztetett. (Lásd 1939. évf. 51.) (Cz. I. kötet, 200-201. lap.) (1940—10.) Kassai Takarékegylet mint Szövetkezet." Kassa. Kassai kir. tvszk 1940. I. 3. Cg 14/24 — 1940. 54/3. — Dr. Vukovich István igazgatósági tagnak e minősége és cégjegyzési jogosultsága bejegyeztetett. — Deutsch Nándor, Weisz Elemér és Kellner Lujza cégjegyző e minőségének és cégjegyzési jogosultságának megszűnése bejegyeztetett. Róth Mór igazgatósági tag e minőségének és cégjegyzési jogosultságának megszűnése bejegyeztetett. (Lásd 1939. évf. 43.) (Cz. I. kötet, 145—146. lap.) (1940—10.) Klein és Offner, Kassa. Kassai kir. tvszk 1940. I. 16. Cg 61/8.— 1940. 113/3. — Offner Rudolf társasági tagnak az üzletből történt kilépése folytán maga a cég változatlan — Klein és Offner — cégszöveggel, mint egyéni cég az egyéni cégek jegyzékének Ce. I. kötet, 22. lapjára átvezettetett. (Lásd 1940. évf. 5.) (Cz. I. kötet, 279. lap.) (1940—10.) Hernádvidéki Villamossági Vállalat Korlátolt Felelősségű Társaság. Hidasnémeti. Miskolci kir. tvszk 1940. I. 22. Ct 1676/39. —1940. 1676/2. — Az 1939. évi december hó 20. napján tartott taggyűlésen a társasági szerződés 7. pontjának módosítása határoztatott el. Ezen módosítás szerint: A társaság ügyeit az 1930. évi V. tc. 5. §-ába írt jogokkal és kötelezettségekkel egy vagy több ügyvezető intézi. Az ügyvezetők közül mindenkor kettő képviseli együttesen a társaságot. A cégjegyzés olyképen történik, hogy a társaság előírt vagy előnyomott cégéhez két ügyvezető együttesen, vagy egy ügyvezető és egy cégvezető aláírását csatolja, még pedig a cégvezető „pp." toldattal. Az ugyanezen taggyűlésen ügyvezetőül kirendelt Belatini Braun Pál és dr. Matina Lajos budapesti lakosok ügyvezetők ebbeli minősége és cégjegyzési jogosultsága bejegyeztetett. Az 1939. évi december hó 22. napján tartott taggyűlésen a társasági szerződés 3. pontjának módosítása határoztatott el. — Vukovári Tivadar ügyvezető ebbeli minőségének és cégjegyzési jogosultságának megszűnése bejegyeztetett. (Lásd 1939. évf. 37.) (IX. kötet, 51. lap.) (1940—10.) Ujfalussy György és Társa: Nyíregyháza. Nyíregyházi kir. tvszk 1940. II. 19. Cg 250. 1207/1. — Ezen közkereseti társaság az 1940. évi február hó 15. napján vette kezdetét. Társtagjai: Ujfalussy György és Zoltán István mezőgazdasági termények, műtrágya, olaj, benzin, kenőcs, mérget nem tartalmazó növényvédelmi szerek, zsák, mezőgazdasági gépek, eszközök, gyapjú, gyümölcs, épület és tűzifa, szén, mindennemű fűszeráru, keményítő termékek, erdő és mezőgazdasági termékek kis- és nagykereskedők, nyíregyházi lakosok. A cég érvényes jegyzése akként történik, hogy az előírt, vagy előnyomott cégszöveg alá a társtagok együtesen vezetéknevüket írják. (X. kötet, 90. lap.) (1940—10.)