Köztelek – 1919. 1-22. szám
1919-11-08 / 16. szám
11. SZÁM 29-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1919. szepteMbER HÓ 23. Legújabban azonban a vegyészeti ipar bármely folyékony olajnak katalitikus uton, némely fémnek, különösen nickelnek hozzákeverése és kipréselése által tetszés szerinti olvadási pontot ad és igy a zsiradék származása felismerhetetlenné, forgalmazása könnyebbé válik, minek folytán a drágább sertészsír használata hovatovább kisebb térre fog szorítkozni. Az előadottak dacára sem volna azonban célszerű a mangalica sertést teljesen kiirtani, mert páratlan zsírtermelő képességére ezután is szükség lesz. Elegendő volna azonban, ha az uradalmak és középbirtokok foglalkoznának tenyésztésével, melyeknek jobb legelő áll rendelkezésükre, melyek tarlójukat, répa-, burgonyaföldeiket, erdejüknek makktermését kétségen kívül a mangalicával tudják legjobban értékesíteni. Ezen gazdaságoknak kellene szelektált tenyészetükből származó kanokat s esetleg emléket kiosztani s intézőségüket szigorúan utasítani, hogy mindig csak a legszaporább kocáktól származó emléket használják továbbtenyésztésre. Azokat a malacokat pedig, amelyek 7-es vagy nagyobb számú részekből származnak, országosan egyöntetű füljelzéssel kellene ellátni. A kétszeri malacoztatást is be kellene vezetni s attól csak indokolt esetekben eltérni. Ilyen módon rövidesen meg lehetne háromszorozni, esetleg négyszerezni a mangalica szaporaságát, amely cél gyors elérésére nem volna szabad visszariadni egy csepp linkolnshirei vér hozzákeveredésétől sem, mint amely szapora és gyors fejlődésű angol sertés külsőleg legközelebb áll a mangolicához. A gyors fejlődés nem annyira fajta tulajdonság, mint inkább takarmányozási kérdés. Az ez irányban megejtett számos kísérlet közül csupán egyet említek fel, amely szerint míg a jól táplált öthónapos berkshirei malac 55 kilós, addig a rosszul táplált egyidős édestestvére csak 15 kilós volt. A mongalicának sem kell egyéves korában okvetlenül csak 30—40 kilót nyomni, hiszen nálunk is van tenyészet, melynek egyéves malacai kétszer ilyen súlyúak s ennek folytán követendő például szolgálnak. A kisbirtokosokat azonban, akiknek kezében állatállományunknak 80°/c-a van, eltekintve egyes külterjes gazdasági viszonyoktól, fokozottan kellene rábírni arra, hogy ne mangolicát, hanem legalább félvér hússertést tartson, azt ne is járassa közös legelőre, hanem ápolja, etesse otthon a háznál, avagy tartsa a közelében levő lucernásokon és lóheréseken. Míg ugyanis más államokban, pl. Németországban, a sertésvész elviselhető károkat okozott, mert a sertések nem jártak csürhébe, addig a mi sertésállományunkat csaknem végpusztulással fenyegette az, mert a csürhe útján egyszerre terjedt el e pusztító betegség a falu egész sertésállományában, hollott istállózás esetén e betegség terjedése lassú és könnyen megakadályozható. A csürhetartás azonban a mi kisgazdáinkra azért is nagyon hátrányos, mert abban a hiszemben vannak, hogy legelőre járó disznóiknak egyéb takarmányra nincs szüksége, holott a legelőn többnyire csak koplal, s ennek folytán fejlődése olyannyira lassú, hogy esztendős korában sem nyom többet 25—35 kilónál, holott a német kisgazda 8—10 hónapos malacát 100—110 kg. élősulylyal allja el. Szapora angol sertéseket kellene tehát községi kanok gyanánt kiosztani, leginkább linkolnshireiket, vagy ezek hiányában yorkshireiket, amelyek keresztezési termékei elsősorban a nagyobb szaporaságot öröklik át. Tapasztalatból állíthatom, hogy mindenütt ott, ahol a keresztezett sertés megjelenik, szaporasága alatt a nép csakhamar megszereti, jobban megbecsüli, ami jobb takarmányozásban és jobb gondozásban nyilvánul meg és nemsokára maga is belátja, hogy ez az értékes, nagytestű, nagy szaporaságu koca nem való távoli rossz legelőkre és könynyebben belemegy az udvarban való tartásba. Amennyiben azután folytonosan csak telivérkanok osztatnának ki tenyésztésre, a falu sertésállománya nemzedékről-nemzedékre értékesebbé, szaporábbá, gyorsabban fejlődővé válna, s nemsokára eljutnánk oda, hogy szövetkezetek alakításával kellene az immár egyöntetű anyag kihizlalását, levágatását, a kész anyag értékesítését megkönnyíteni és lehetővé tenni. Az az általánosan elterjedt hit is téves dolog, hogy a szapora sertések zsírtermelő képessége számottevően kisebb, mint a mangalicáé. Ez csak az esetben áll, ha 6—8 hónapos korban, 60—100 kg.-ig kerülnek vágóhídra, mint Angliában és Németországban. Igaz ugyan, hogy ebben a korban adja a legízletesebb, legfinomabb hust, de az 1—IV2 éves husa is még mindig kitűnő, különösen pedig kolbászáru készítésére legelsőrangú s mégis ilyen korban már alig ad 2—3°/o-nál kevesebb zsírt, mint a mangolica, súlyban pedig a kihízott öreg mangolicát 50—150 kg-al is meghaladja. Hosszú tapasztalataimból kifolyólag állíthatom, hogy a mi éghajlatunk alatt árpán és tengerin hizlalva bármiféle sertés is jobb zsirtermelővé lesz és sokkalta több zsirt fog szolgáltatni, mint az a sertés, amelyet burgonyán vagy egyéb, kevésbbé zsírtermelő takarmányon hizlaltak. Mindezeknek előrebocsátása után, Magyarország sertéstenyésztésének fellendítése érdekében a következő javaslatokat teszem: 1. A nagyobb mangalica-tenyészetekben a tenyészanyag szaporaságra szelektálandó. A szaporaság mérve ezen tenyészetekben, de az ország összes mangalica-tenyészeteiben is egységes füljegyekkel jelzendő. 2. A nagy- és középbirtokok intézősége utasítandó, hogy továbbtenyésztésre mindig a legszaporább kocák ivadékait hagyja s évente kétszer malacoztasson s ettől csak nyomós indokok esetén térjen el. 3. Több középbirtokon a linkolnshirei és yorkshirei sertés tenyésztése karolandó fel, amelyeken ezen gyorsan fejlődő, szapora sertésekből törzsnyájak létesítendők s ezek feleslegéből a községek tenyészanyaggal látandók el. 4. Minden község tartozik köztenyésztésre kanokat a kijelölendő tenyészetekből beszerezni. 5. A csürbejáratást fokozatosan be kell szüntetni és lehetőleg gondoskodni kell közvetlenül a falu mellett nagyobb lucernásokról, ahová a falu minden lakója a nap bizonyos órájában kihajthatja sertéseit legelni. 6. Sertéshizlaló és feldolgozó szövetkezeteket kell létesíteni. 7. A falu népét szóban és népszerű iratokban fel kell a szapora sertés helyes tenyésztéséről, takarmányozásáról s előnyeiről világosítani. Ezekben gondolom én Magyarország sertéstenyésztésének jövő irányát nagy vonásokban megállapítani. Bizton remélem, hogy ezek végrehajtásával rövidesen meglepő eredményeket lehetne elérni. Kovácsy Béla: A fejőstehenek igázása.*) A létesítendő kisbirtokoknak csak úgy lehet jövője, ha azok egyfelől tulajdonosaiknak tisztességes megélhetést nyújtanak, másfelől pedig, ha a termelést és a városi lakosok ellátását biztosítják. Ezekre való tekintettel is az eddiginél több figyelmet érdemel a fejőstehenek igázásának kérdése. Még a tízholdas kisgazdának is múlhatatlanul szüksége van a földműveléshez igerőre. Minthogy azonban egy pár lovat vagy egy pár ökröt nem lehet egy ilyen kisgazdaságban állandóan *) Lapunk kényszerű szünetelése folytán csak most tudjuk kivonatosan közölni azt a nagyérdekű és időszerű előadást, amelyet Willmann Oszkár dr. állatorvosi főiskolai tanár "A fejőstehenek igázása, különös tekintettel a létesítendő kisgazdaságokra" címmel tartott az OMGE állattenyésztési szakosztályának még március 7-ikén tartott gyűlésén. A küszöbön álló földreformra való tekintettel ez a tanulságos előadás még ma is időszerű, sőt időszerűségét még növelte az a sajnálatos körülmény, hogy az igásállatok jelentős megapasztása miatt sok nagyobb gazdaság is rászorul a tehenek igázására. (Szerk.) 287 foglalkoztatni, az improduktív állatok tartása pedig a jövedelmet fölemészti és a közéledmezés szempontjából is aggodalmas, azért nagyon is figyelembe jöhet a fejőstehenek igázása, mint célszerű megoldási mód, annál is inkább, mert a kisbirtok motoros megművelésének kérdése ezidőszerint gyakorlatilag nincsen még kellőképpen megoldva. A fejősteheneket már régi idők óta felhasználják munka végzésére. Az 1873. évi Poroszországból szóló statisztikai adatok szerint 1000 lóra 480 ökör és 410 igázott tehén esett. A kisbirtokos jellegű Délnémetországban a viszonyok e tekintetben még kedvezőbbek, mert pL Badenben a tehenek 46 százalékát igázzák. Ámbár nálunk a tehenek igázása nincsen általánosan elterjedve, mégis egyes vidékeken befogják a teheneket, így Erdélyben, a Felvidéken, Dunántúl pedig főképpen Tolna és Baranya vármegyében. Színmagyar vidéken csak emitt-amott látni tehénfogatot. Az elterjedés akadályai: a hiúság és a kényszer hiánya, továbbá az a téves felfogás, hogy az igázás elapasztja a teheneket. A magyar kisgazda büszkesége folytán nagy áldozatot hoz és inkább lovat szerez be, semhogy teheneit befogja, mert ezt szégyennek tartja. A tehénigázás a törpebirtokosnak fontos létkérdése, mert a tehén olcsóbb igaerőt szolgáltat, mint a ló avagy az ökör. A lovak beszerzése ugyanis költséges és a lótartás nagy kockázattal jár, mert amíg a ló meghibásodása vagy esetleges elhullása nagy anyagi kárt jelent, addig a tehén vágóértékét a legtöbb esetben meg lehet menteni. Ehhez hozzájárul az is, hogy a ló korosodása fokozatos értékcsökkenést okoz, míg ellenben a tehén értéke többé-kevésbé változatlan marad. Minthogy az improduktív állat tönkreteszi a gazdát, a kisbirtokosnak csakis ott tanácsos lovat vagy ökröt tartani, ahol a helyi viszonyok az igaerő teljes kihasználását biztosítják. Nemcsak a kisbirtokos, de a háborús tapasztalás szerint a közép- és nagybirtokos is előnyösen igénybe veheti teheneit könnyű munka végzésére. A tehenek élénkebb vérmérsékletűek, tanulékonyabbak, érzékenyebbek és gyorsabb mozgásúak, mint az ökrök, de izomerejük kisebb. Ezen tulajdonságok a teheneket igen alkalmassá teszik könnyű munka végzésére; a német kisgazdák azt tartják, hogy egy jó tehénfogattal éppen annyi sekély szántást lehet elvégezni, mint egy pár lóval. A teheneket azonban az ökörnél finomabb szervezetük folytán védeni kell az idő viszontagságai ellen; a vemhesség és a borjazás pedig időnként alkalmatlanokká teszi őket az igázásra. A tehenek igázásánál előtérben áll az a kérdés, hogy az igázás befolyásolja-e a tejelést és hogy az esetleges hátrányos hatás ellen lehet-e okszerű takarmányozással védekezni. Németországban a gyakorlati tapasztalas alapján Barkhaus megállapította, hogy az igázás következtében a tehenek napi tejhozama átlag 0,8 literrel csökken. A szóbanlevő kérdést újabban Henckel, Stillich, Morgen és Dolgich kisérleti úton tanulmányozták. Ezek közül a kísérletek közül különösen Morgen vizsgálatai érdemelnek külön felemlítést, melyeket két, igázott simmentali tehénen végzett. Morgen a teheneket 10, egyenként körülbelül két hétig tartó ciklusban felváltva istállóban pihentette, illetőleg naponként 1—2 óráig könnyű munkára használta. A nyújtott bőséges takarmány naponta 1000 kg. élősúlyra 291 kg. em. fehérjét és 1352 kg. keményítőértéket tartalmazott. A napi maximális munkateljesítmény kicsiny volt, amennyiben legfeljebb 250,000—300,000 méterkilogrammot tett ki. Az istállóban pihenő tehenek közül az egyik 12'4, a másik pedig 1 l'l 1. tejet adott. A könnyű munka hatására a napi tejmennyiség 06, illetve 07 l.-rel csökkent, a tej abszolút szárazanyagmennyisége alig valamivel kevesbedett, a zsírtermelés pedig valamivel fokozódott. Az igázás a tej százalékos összetételét minden esetben előnyösen megváltoztatta úgy, hogy a mennyiség