Krassó-Szörényi Lapok, 1933. október-december (55. évfolyam, 79-103. szám)

1933-10-01 / 79. szám

2 Művezető és felsőipariskolát végzettek is beirathatók a műegyetemre A közoktatás és vallásügyi miniszter szeptember 9-én kelt 12.879. sz. leiratával, mely a hiv. lap szept. 6-iki 204. számában jelent meg, közli, hogy a középiskoláknak meg­felelő művezető és felső ipar­iskolát végző növendékek is felvételi vizsgára bocsátha­tók a műegyetemek előké­szítő osztályába a következő feltételek mellett: 1. Igazolni kell, hogy az iskolát elsőrendű minősítés­sel végezték. 2. A jelöltek, kik ezen vizsgára bocsáttatnak, kolok­­viumnak vétetnek alá, hogy megállapíttassék, hogy elég ismerettel bírnak a román nyelvben, a történelemben, földrajz, világismeret, logika és pszichológiában. A francia nyelvből külön írásbeli vizsga teendő. 3. Hogy milyen arányban vehetik fel ilyen jelöltek az­­ érettségi vizsgát, tettekkel aránylagosan, a tantestület állapítja meg. Kimutatás az európai államok bankbetétjeiről Az európai legnagyobb pénzintézetek most hozták nyilvánosságra a betétjeikről szóló kimutatásokat. Ezek szerint 1932-ben a bankbe­tétek csaknem egész Euró­pában emelkedtek. A betét­szaporulat Olaszországban volt a legnagyobb, mert számottevő külföldi tőke is vándorolt Itáliába. Az olasz bankok betétállománya 1932- ben 33 milliárd 322 millió lira volt, az emelkedés két milliárd 834 millió lira. A legnagyobb arányú tőkeván­dorlás Párizs felé történt, mivel a francia betétesek az utóbbi időben tőkéik nagy részét állami emisz­­sziókba fektették. A francia bankoknál a múlt évben másfél milliárd frankkal nőtt a betétállomány, amelynek nagy része külföldi szárma­zású. A nagy angol bankoknál 43 millió fontsterling a be­tétszaporulat, amelynek szá­mottevő része szintén kül­földi, főleg amerikai eredetű. A tőkevándorlások központja Svájc és újabban Hollandia. A svájci vezető­ bankok be­tétállománya 132 millió frank­kal emelkedett és most két milliárd 654 millió frank. Szakkörökben ezt nem tart­ják szaporulatnak, aminek az az oka, hogy a Svájcba özönlött külföldi tőkét leg­inkább aranyrudakba fektet­ték. Vallásfelekezetek statiszta­kája M Magyarországon. Jóllehet Magyarország a világháború utáni békekötés által elvesztette területeinek nagy részét, a kato­likusok mégis túlnyomó többség­ben vannak az országban. A leg­újabb statisztikai adatok alapján vallásfelekezetek szerint a kö­vetkezőképpen oszlik meg a la­­kosság: római katolikus van 5,835.196 lélek (az össznépes­­ség 67.2 °/0), református 1,813.162 (20.9 °/0), lutheránus 534.065 (6.1°/o),görögkeleti 39.839(0.50/o), zsidó 444.567(5,1­0­ 0). Az utóbbi tíz esztendőben a katolikusok száma 554.165 lélekkel gyara­podott. A reformátusok 142.110, lutheránusok 39.939 lélekkel szam Ugyanilyen a helyzet Hol­landiában is és ezért az ot­tani betétszaporulat csak 58 millió forinttal emelkedett s most csupán 836 millió fo­rint. Belgiumba két évvel ezelőtt szintén sok külföldi pénz vándorolt, de az ottani pénzügyi válság miatt ez a folyamat megszakadt. A ve­zető belga bankoknál tavaly csak 546 millió frank volt a betétszaporulat és a be­tétállomány 9 milliárd 895 millió frank. Németország­ban nagyarányú a betétsza­porulat, amit a deviza kor­látozása miatt Németország­ban rekedt külföldi tőkékkel­­ magyaráznak. A nagyobb in­tézetek betétállománya 10 mil­liárd 396 millió márka, a sza­porulat másfél millió márka,­­ Csehszlovákiában 163 millió koronával csökkent a betét­­ és most 21 és fél milliárd­­ cseh korona az összbetét. Romániában 1930 végén, vagyis a válság kitörése előtt, több mint 35 milliárd lej volt a részvénytár­sasági alapon működő pénz­intézetek betétállománya. Ez a betétállomány az 1931. év folyamán 17 milliárd 366 millió lejre csökkent, míg az 1932. év folyamán újabb kb. 6 milliárdos csökkenés következett, úgy, hogy a hi­vatalos részvénytársasági ala­pon működő bankok betét­­állományát kb. 12 milliárd lejre teszik. porodtak. A görögkeletiek száma 11.079, valamint a zsidók száma 28.788 lélekkel kevesebb, mint tíz esztendővel ezelőtt volt. Mlegrendszabályozzák a mosó, vasaló, festő és vegytisztító telepeket. A hivatalos lap 207. szeptember 9. száma hozza azt a szabályrendeletet, amely szerint a mosó, vasaló, vegytisztító és festő telepeket és azok átvevő irodáit egészségügyi berendezés és a munkások alkalmazása szempontjából rendszabályozza egyelőre Bukarest városára vo­natkozólag. Különbséget téve a kis, 10 et el nem érő, 10 és 50 alkalmazottat meghaladóan al­kalmazó telepekre vonatkozólag. DIVATLAPOK (őszi és téli) nagy választékban megérkeztek Husvéth és Ilolfer papírkereskedésében LUGOSON. Kra 5 Sö*Ször£< 5 y? isa pofc ÍREK. A magyar Párt lugosi ta­­gozata hétfőn, október 2-án délután 6 órakor intézőbizott­­sági ülést tart a Vitéz M­­ihály utca 6. sz. alatti helyiségében. Házasság: Savu Constantin perceptor, aki jelenleg az I. sz. adóhivatal vezetője, házasságot kötött Lengyel Hana kisasszony­nyal Lippáról. Halálozás. Trautner Antal, Lugos régi iparostársadalmának közbecsült tagja, szeptemb. 27-én 13 éves korában elhunyt. Teme­tése pénteken délután 5 órakor volt nagy részvét mellett. Teme­tésén megjelent a lugosi tűzol­tóság tisztikara és küldöttsége, valamint a Német Iparosdalegy­­let férfikara, amely gyászdalokat énekelt. Szent Ferenc emlékezete. A minorita rend nagy alapítójának emlékezetére ma, vasárnap dél­után és hétfőn délután hat óra­kor magyar szent beszéd lesz a minorita templomban. Német nyelvű prédikációk ugyanezen al­kalomból ma délután 4 órakor és kedden délután 6 órakor lesznek. Kormánybiztos a temesvári munkakamaránál. Dobrin Cas­sius dr. ügyvédet a temesvári munkakamara kormánybiztosává nevezték ki. Illa délután missziós tea lesz hat órakor a Kát. Otthon­ban. Mindenkit szívesen látnak. Párisi szépségápolást nyújt újonnan megnyílt modern higiéniával berendezett kozmetikai intézetében MBHBWUIMM­­I Pfeifer Irin­ a párisi «Bcademie Scientifique de Beautő» növendéke. 234 Str. Principese Ileana 2. (Colţul Str. Stefan cel Mare). A nyugdíjak kifizetése meg­kezdődöt pénteken, szept. 29-én, de csupán 2500 lejig. Dr. Margan Traicu pénzügyigazgató igyekszik hétfőre megkapni a hiányzó ki­utalást, úgy, hogy akkor a többi nyugdíjak is folyósíthatók lesznek. Fülöp Hiller René, a köz­ismert karánsebesi származású író és kulturpolitikus, nejével, szül. Bendtner Heddyvel, az is­mert operaénekesnővel, családja meglátogatására Karánsebesre érkezett. Kicserélik az italmérési en­­gedélyeket. Október hó folya­mán az italmérési engedélyek ki lesznek cserélve. Az erre vo­natkozó utasításokat legközelebb kiadja a pénzügyigazgatóság ille­tékes osztálya. Legdrágábban veszek ékszereket, törött aranyat Cséri József ékszerész. 229 nyugalmazott ezredes ha­­lála. Karánsebesen hosszas szen­vedés után nyolcvanhárom éves korában meghalt Müller József nyugalmazott ezredes. Az elhunyt egyike volt a legöregebb határ­őrtiszteknek és ezenkívül a ro­mán csillagrend tisztje és a vas­korona rend lovagja is volt. Müller József éveken keresztül alelnöke volt a katolikus egyház­tanácsnak, míg a filharmónias egyletnek dísztagja volt. Halálát fia, Müller Jenő, a magyar had­sereg századosa, menye született Gautsch Lotte és unokája, vala­mint kiterjedt rokonság gyá­szolja. Temetése általános rész­vét közepette ment végbe. Ez a­ jegyzői tanfolyam szept. 18 án kezdődött és két párhuza­mos osztályból (­ 60 tanuló) áll. Anyakönyv szeptemb. 29-ig. Születések: Sitariu Péter leánya, Bálint Péter leánya, Olep­­csok Mihály fia, Nagy Lajos fia és Somogyi József leánya. — Halálozások: Steffler Jo­­zefin 83, özv. Románné sz. Codospan Anna 56, Voica Jo­hanna 85, Kovács György 41, özv. Ciolaené sz. Traila Róza 76, Árvay Jolán 47, Traubner Antal 83, Schieszler János 72 éves. Rém rossz üzlet a dohányjog­védők. A hivatalos lap augusztus 28 iki száma közli a dohányjöve­dék mérlegét, nyereség és vesz­teség számláját és nem kevesebb mint egy és fél milliárd tiszta hasznot mutat ki a múlt évről hat m­illiárd évi forgalom mellett, a meghosszabbították a tűzifa kedvezményes szállítási tari­­fáját. Az államvasutak vezér­­igazgatósága október 15 ig meg­hosszabbította a tűzifa kedvez­ményes szállítását, amely a tarifa 308. számú szakaszán alapszik. A kedvezmény szeptember 15-én lejárt, de speciálisan az állami költségvetésben szereplő közhi­vatalok tűzifaszükségletének ki­elégítése céljából meghosszab­bítja azt. A rendelet hangsú­lyozza, hogy a kedvezményt ki­zárólag az állami adóhivatalok élvezik, tehát a monopol pénz­tárakra ez nem vonatkozik. mentőtanfolyam. Október hó elsejével a városi közegészség­­ügyi hivatal három hónapos mentőtanfolyamot tart dr. Bejan Zénó városi főorvos vezetésével. Jelentkezni lehet naponta 10—11 óra között a hivatalban (város­háza udvarán), ahol a kellő fel­világosításokat is megadják. Elsőrendű mesterek fest­­ményei: Iványi—Grünwald, Szüle Péter, Pentelei, Edvi—Illés, Pólya Tibor, Szinnyei—Merse, Kukán, Melcu, stb. mélyen áron alul kaphatók. Temesvári u. 5. 158 99EUROPA“ KLEIN ERNŐ (a Lugosi Népbank volt igazgatója) hivatalos MENETJEGY IRODÁJA LUGOJ, A DÁCIA SZÁLLÓVAL SZEMBEN. TELEFON 33. Mindennemű bel- és külföldi menetjegyek. Körutazási jegyek, bérletek, útlevelek, vízumok. Osztály sors jegy és értékpapír eladás. Képviseletek: „Norddeutscher Lloyd.“ „Fond­era“ biztosító. 163 Zálog- és ingatlanközvetítés. Központunk jogügyi osztálya elvállal előnyös feltételek mellett mindennemű bukaresti ü­gy elintézését. Ellenőri áthelyezések a pénzü­­gyigazgatóságnál. Armenchi Virgil Orsováról Bukarestbe lett áthelyezve, helyébe Petrescu Ro­mulus lett kinevezve. Oarze De­meter, ki néhány hónap óta ellenőr, Iassiból Lúgosra, Irofti Constantin 28 évi bukaresti szol­gálat után Lúgosra lett áthelyezve. Irotti ellenőr egyébként a pénz­ügyi tisztviselők országos egye­sületének alelnöke. Tudomásvétel végett közli Indrein György ellenőrfőnök, hogy a taxa de brevetekről szóló jegyzőkönyvek elkészültek és azokat az érdekeltek nála, vagy helyettesénél, Darze Deme­ter ellenőrnél átvehetik a hiva­talos órák alatt (1. em. 32. sz. ajtó). A Kát. népszövetség lugosi szervezete október 3-án este Szent Antal estét rendez a Kát. Otthonban, melyen P. dr. Feri Vilmos olaszországi útjában szer­zett tapasztalatairól ad elő, Er­­dősy Sándor és Csefkő Aranka pedig szavalatokkal járulnak az est változatosságához. Beléptidíj nincsen. Minden érdeklődőt szí­vesen látnak, nincsenek amazonok. Megint szegényebbek lettünk egy illúzió­val. A nagy délamerikai folyamot a portugál hódítók azért nevezték el Amazonnak, mert lándzsát vető női harcosokat láttak. Egy fiatal magyar utazó, Gömöry Oszkár délamerikai kutató útján össze­barátkozott a Jivaro nevű szkalp­­vadász indiánokkal, akik nagyon nőies benyomást keltenek és hosszú hajat viselnek, tehát a portugálok a nőies indiánokat nézték amazonoknak. Gömöry Oszkár Tolnai Világlapjában szá­molt be érdekes tapasztalatairól. Vizsgáztak a Jegyzőtanfo­­lyam­ növendékei. Hétfőn kez­dődött és szerdán este fejeződött be Papp Szevér közigazgatási felügyelő elnöklete mellett a jegy­zőtanfolyam vizsgája, melynek igazgatója Csupe György dr. volt szubprefektus. Összesen 90 ta­nuló jelentkezett a vizsgákra ; az írásbelin 19, a szóbelin 23 jelölt bukott meg, tehát kb. 44 százalék. A lugosiak közül siker­rel tették le a vizsgákat Cioro­­gariu Mircea, Dombováry Gyula, Faimann Zoltán, Soós Gábor és ifj. Vincsár Mátyás. 1933

Next