Külkereskedelem, 1963 (7.évfolyam, 1-12. szám)

1963 / 1. szám - dr. Nagy András: Alumíniumiparunk jövője és a magyar-szovjet alumíniumegyezmény

oo Dr. NAGY ANDRÁS: alumíniumiparunk jövője és a magyar—szovjet alumíniumegyezmény Gyakran hangoztatjuk, hogy hazánk nyersanyagokban szegény ország, és ez általánosságban igaz is. Mégsem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy az egyik legkeresettebb könnyűfémércben, a bauxitban „nagyha­talomnak" számítunk és a mintegy 80 millió tonnát ki­tevő érckincsünkkel Európában a harmadik helyen, a több mint évi egymillió tonnás termelésünkkel pedig vi­lágviszonylatban a hatodik helyen állunk. Az alumínium szerepe és felhasználása pedig a most zajló „második ipari forradalommal" világszerte roha­mosan nő. A világ alumíniumtermelése az elmúlt húsz év alatt a hétszeresére nőtt, vagyis az ipar összes ágai közül egyedül a műanyagipar fejlődése előzte meg. A második világháború után a termelés mennyiségét ille­tően már a második helyet foglalta el az acél után az összes fémek közül. Az alumíniumfelhasználás rohamos növekedése azzal függ össze, hogy számos igen előnyös tulajdonsággal rendelkezik: nemcsak igen könnyű a faj­súlya, de alacsony olvadáspontja miatt könnyen és jól formálható, jól ötvöződik, ugyanakkor igen ellenálló a különböző légköri és vegyi hatásokkal szemben, tetsze­tős a színe stb. Előnyös tulajdonságainak köszönheti, hogy felhasználása gyorsabban nő, mint a legtöbb anyagé, egyre szélesebb területen szorítja ki, illetőleg helyettesíti a hagyományos anyagokat. Különösen gyor­san emelkedik a felhasználása a gépipar különböző te­rületein, mint például a járműgyártásban, a híradástech­nikában, az elektromosiparban, de egyre több alumí­niumot használ fel az építőipar és a csomagoláshoz az élelmiszeripar is. Bauxitkincsünk jelentősége és az iránta megnyilvá­nuló kereslet állandóan fokozódik. Ez összefügg azzal is, hogy Magyarország a KGST-ben tömörült európai szo­cialista országok alumínium ellátásának fő bázisa. A baráti országok fejlesztési irányelvei pedig olyan mérvű alumíniumszükségletet tartalmaznak, amit még a ma­gyar bauxit maximális ütemű kitermelése sem fog tudni teljesen fedezni. Éppen ez indokolta, hogy perspektivi­kus terveink kidolgozása során sokoldalúan és alapo­san vizsgálják meg alumíniumipari termelésünk és ex­portunk fejlesztésének különböző lehetőségeit. A magyar alumíniumipar nem tekinthet nagyon hosz­szú múltra vissza. A bauxitbányászat harminchat évvel ezelőtt kezdődött meg hazánkban, a kitermelés hamaro­san nagyrészt a német tőke kezébe került és a németek Magyarországot e téren is teljesen saját gyarmatukként kezelték. Megakadályozták a timföldtermelés és az alu­míniumkohászat kifejlődését, miközben a bauxitbányá­szat és kivitel fokozására törekedtek. A második világ­háború kitörése előtt, 1938-ban, a kitermelt 390 000 tonna bauxit legnagyobb részét a hitleri Németországba ex­portálták, mert a közel 7000 tonnás hazai timföldterme­lés a kitermelt ércnek csak 3,4 százalékát dolgozta fel. A második világháború időszakában 5 millió 176 ezer tonna bauxitot bányásztak, amelyből 4 millió 965 ezer tonnát, vagyis a 96 százalékát exportálták, elsősor­ban a német hadianyaggyártás céljaira. E kiszállított óriási mennyiségű alumíniumérc nagyságrendjének ér­zékeltetésére elegendő, ha meggondoljuk, hogy a hábo­rús évek alatt Németországba kiszállított bauxit közel 830 000 tonna fémalumíniumnak felelt meg, mely az ak­kori magyar alumínium-felhasználást közel százötven év­re biztosíthatta volna! Az ország kiszolgáltatott, félgyar­mati helyzetére az volt jellemző, hogy a német kormány még a háború kitörése előtt, 1939 tavaszán sem volt haj­landó arra, hogy a kereskedelmi tárgyalásokon az általuk szállított alumínium tömb-kontingenst 150 tonnáról 1500 tonnára emelje, ugyanakkor, amikor Magyarország abban az évben mintegy 100 000 tonna alumínium előállításá­hoz szükséges bauxitot szállított Németországba. Vagyis a náci hatóságok a kivitt alumíniumtartalom másfél százalékának tömb formájában való visszaadását is so­kallták és csak másfél ezrelékhez járultak hozzá. A felszabadulás a magyar alumíniumipar számára is megnyitotta a szabad és a népgazdaság érdekeinek meg­felelő fejlődés lehetőségeit. Miközben helyreállítottuk a megrongálódott bányákat, megszüntettük a háború alatti rablógazdálkodást és fokozatosan a geológiai ércvagyon átlagminőségének megfelelő bányászatra tértünk át. A bauxittermelés 1961-ben több mint 1 millió háromszáz­ezer tonnára emlekedett és ugyanakkor kifejlődött az alumíniumipar teljes vertikális felépítése. A háború előtti alig 7000 tonnáról több mint harmincszorosára, 229 000 tonnára nőtt a timföldtermelés, a fémalumínium termelése pedig 1300 tonnáról több mint 51 000 ton­nára, vagyis közel a negyvenszeresére emelkedett. A magyar alumíniumipar vertikális kiépülése nem csökkentette, hanem még növelte az iparág külkeres­kedelmi jelentőségét. Csakhogy most már a kivitel egy része feldolgozottabb formában: timföldként, fémalumí­niumként, vagy alumínium félgyártmány és készáru for­májában hagyja el az országot, hogy érte más értékes nyersanyagokat, színesfémeket, gépeket importálhas­sunk. A magyar alumíniumipar egyike azoknak az ipar­ágaknak, amelyek a legnagyobb devizahozamot bizto­sítják, kivitelének évi értéke, az acél-alumínium kábel exportjával együtt, meghaladja a 30 millió dollárt. Az alumíniumfeldolgozóipar fejlődése a belföldi alu­míniumfogyasztás gyors emelkedésére vezetett az utóbbi években. Magyarország az egy főre jutó 5 kg-os alumí­niumfelhasználással megközelítette, vagy elérte e téren a legtöbb fejlett ipari országot. Az alumíniumipari alap­technológiák fejlettségének olyan színvonalát értük el, amellyel szakmai tekintélyt és megbecsülést vívtunk ki a baráti országok között. Ez teszi lehetővé, hogy hazánk

Next