Kurír - reggeli kiadás, 1990. augusztus (1. évfolyam, 27-42. szám)

1990-08-01 / 27. szám

Császár birodalom nélkül Vagy megpróbál szép szóval érvényt szerezni rendelkezéseinek, amire egyébként esélye egyenlő a nullával, vagy beveti a hadsereget, ahogy ez az elnöki rendeletet elutasító Ör­ményország esetében kézenfekvőnek látszik. A köztársaságok mintha csak összeesküdtek volna Gorbacsov ellen: zsinórban hozzák az elnök tekintélyét enyhén szólva is megtépázó, politikai szerepét és hatalmát aláásó döntéseket. Az, hogy a balti köztársaságok, élü­kön Litvániával teljesen nyíltan hátat fordítottak Moszkvának, az éremnek csak az egyik oldala. A másikon már ott van Orosz­ország, Ukrajna, Moldávia, Grú­zia függetlenségének árnyéka is. A közelmúltban fogant köztár­sasági szuverenitási nyilatkoza­tok szinte kivétel nélkül elutasít­ják a központ által diktált törvé­nyek, rendeletek automatikus átvételét. Ezentúl kizárólag a köztársaság számára elfogadható moszkvai döntéseknek fognak érvényt szerezni. Ha így men­nek tovább a dolgok, akkor alapjaiban inoghat meg Gorba­csov nem is olyan régen még sziklaszilárdnak tartott trónusa, s ezzel együtt a Szovjetunió egysége. Ezek fényében egyál­talán nem úgy tűnik, hogy Gor­bacsov felhő­tlen és gondtalan krím­i üdülésnek néz elébe. A vízisíelés és golfozás között ki kell dolgoznia azt a stratégiát, amellyel helyreállíthatja a biro­dalom fejének megcsorbult telj­hatalmát. Úgy tűnik, Gorbacsov, aki szemmel láthatólag megerő­södve került ki az SZKP-kong­­resszus csatározásaiból, saját kezében összpontosítva a két legfontosabbat, a párt- és állami hatalmat, mégsem olyan erős, mint ahogy azt egyes elemzők vélték. Jelen pillanatban ugyanis a hadseregen és a KGB-n kívül (bár ez sem lebecsülendő) sem­miféle eszköz nincs a kezében saját rendeleteinek - legyen szó akár a fegyveres csoportok feloszlatásáról vagy az ország pénzügyi egységének megőrzé­séről - végrehajtatásához. A köztársasági parlamentek jó része ugyanis fenntartja magá­nak a jogot arra, hogy a moszk­vai nagy testvér döntéseit és törvényeit saját belátása szerint kezelje. Gorbacsov tehát válasz­tás elé került: vagy megpróbál szép szóval érvényt­­ szerezni rendelkezéseinek, amire egyéb­ként esélye egyenlő a­­ nullával, vagy beveti a hadsereget, ahogy ez az elnöki rendeletet elutasító Örményország esetében kézen­fekvőnek látszik. A nagy kérdés azonban, hogy a katona eszköz alkalmazása nem vezet- e a biro­dalom robbanásszerű felbom­lásához. Nyilvánvaló, hogy a Nyugat nem fog felsorakozni egy ilyen döntés mellé, bár­mennyire szeresse is Görbét és a peresztrojkát. Ami enn­él sokkal komolyabb gond, az azt, hogy az elnök már az országon belül sem tud egységes hátteret bizto­sítani egy katonai fellépéshez. Nem kell­­jóstehetségnek lenni annak kimondásához, a­­ogy bár­minemű katonai akció az egyik köztársaság ellen óhatatlanul Moszkva ellen fordítja a többi köztársaságot. Ez egyben azt is valószínűsíti, hogy a Kreml által az első számú gyógyírnek tartott új szövetségi szerződés, amely legalább egy, de inkább két év­vel késett el, már jó esetben is csak egy laza konföderatív ál­lamformát eredményezhet. Gor­bacsov ma lényegében egyedül a gazdaságilag és társadalmilag is igen elmaradott közép-ázsiai köztársaságokra és Kazahsztánra támaszkodhat. Vélhetően ők sem csupán az elnök iránti rajongásból maradnak, hanem mert szeretnének visszakapni valamit abból, amit korábban elvettek tőlük. Ezek a köz­társaságok egyoldalúvá fej­lesztett gazdaságukkal összerop­pannának a Szovjetunió nélkül, s az erősödő iszlámosodás elle­nére sem számolhatnak az arab országok komoly anyagi támo­gatására. Forró nyara lesz Gor­­bacsovnak a Krímben. Túlzás nélkül állítható, hogy a pereszt­rojka minden eddigi kihívásával a háta mögött most érkezett el az igazi, a történelmi megmé­rettetéshez. A kérdés az, hogy a birodalom egységének megőr­zőjeként vagy bomlasztójaként vonul-e be a történelembe. DOROGI SÁNDOR BALKÁNI ÁLLAPOTOK A BALKÁNON A „bolgár kertészek” ha­zájában tartós hiánycikk az élelmiszerek jó része, a felvágottak, a tejtermékek, és lapzártakor a köztársa­sági elnök. Már hat hete lezajlottak a vá­lasztások Bulgáriában, Mlade­­nov elnököt is csaknem egy hó­napja mondatták már le, de a Nemzetgyűlés még mindig az­zal kezdte tegnap reggel a vitát, hogy most már aztán tényleg lényegi vitát kellene folytatni, és a lehető leghamarabb­ meg kell választani az új köztársasági el­nököt. Az eredeti három jelölt­ből már csak kettő maradt, mert a szocialisták visszaléptették emberüket. (Talán azt gondol­ták: a választásokat megnyerték, a kormányaiknál ők állnak, az elnöknek pedig majd a parla­ment nem ad túl nagy hatal­mat.) Persze a bolgár honatyák­nak eddig is volt miről vitatkoz­niuk. Napokig tartott például, míg eldöntötték, hogy közve­­títse-e a televízió azt a parla­menti meghallgatást, amelyen a novemberben megbuktatott To­dor Zsivkovot akarják elszámol­tatni. No, nem a vagyonával, mert az állítólag nincs neki, hi­­­szen most is rokonoknál húzza meg magát. De legalább a lel­kiismeretével elszámolhat. Vi­szont amíg ezt eldöntötték a képviselők, addig heves viták zajlottak le az ülésteremben, a Ház előtti téren pedig még he­vesebb tüntetések. A hét végén egész Bulgária azzal volt tele, hogy a megmozdulások részt­vevői lemondásra kényszerítet­ték a belügyminisztert, Atanasz Szemerdzsievet, aki - mifelénk teljesen szokatlan módon - be­ismerte, hogy nem tudja bizto­sítani a közrendet a Nemzet­­gyűlés épülete körül. Hozzátet­te, hogy ha nála lenne a kézi­fegyvere, agyonlőné magát, mert „ebben a helyzetben csak ez a gesztus méltó egy a belügy­miniszterhez”. A tüntetők - akik nemcsak kormányellenes, hanem antikommunista jelsza­vakat is skandáltak - többször is szinte a tettlegességig is el­mentek az ülések után hazain­duló képviselők láttára. Még a miniszterelnök is alig menekült meg egy alapos veréstől. Andrej Lukanov egyébként nem na­gyon vette szívére a dolgot, el­lentétben néhány képviselőtár­sával, akik közül többen - a szocialista pártlap szerint - sír­tak a lökdösődések láttán. A tu­multuózus jeleneteket bemutat­ta a bolgár televízió is, hadd háborodjanak fel az emberek a tüntetők brutalitásán. A bolgár polgárokat mégis sokkal jobban érdekli, hogy mikor javul már meg az ellátás. Mert most már több nagyvárosban is fejadag­rendszert vezettek be néhány alapvető élelmiszerből és fo­gyasztási cikkből. A „b­olgár ker­tészek” hazájában tartós hiány­cikk az élelmiszerek jó része, a felvágottaktól a tejtermékekig.­­ Az egyre inkább terje­dő rossz­kedv ellensúlyozása nem köny­­nyű feladat, pláne egy olyan miniszterelnöknek, aki koráb­ban a kommunista párt egyik „konzervatívjaként” volt számon tartva, tehát minden szavában eleve kételkednek. Petsig Luka­nov már sokadszor is­­állást fog­lalt a piacgazdaság és a radikális reformok mellett. A lakosság azonban minden intézkedésből egyelőre csak az á­remelések sokkoló hatását érzi. Vagyis nem bíznak abban - mint a kor­mányfő -, hogy két-három éven belül már minde­nki számá­ra érezhetők lesznek a kilábalás jelei a válságból. Mindehhez persze elengedhetetlen a külső segítség is, ez viszont a belső nyugalom és stabilitás függvé­nye. A - még mindig nem vég­leges - bolgár kormány igyek­szik is mindent elkövetni azért, hogy elnyerje a nyugati támo­gatásokat és megsza­baduljon a „balkáni gazdaság” e nevezéstől (persze csak politikai, és nem földrajzi értelemben . Ezek az erőfeszítések nem is eredmény­telenek, hiszen Bulgária elérte, hogy az év végéig­­ 25 millió ECU-támogatást kapjon - el­sősorban mezőgazdaságának­­korszerűsítésére a huszonnégy legfejlettebb ipari ország úgyne­vezett Phare programja kereté­ben. De miközben az „utca em­berét” effajta gondok nyomaszt­ják és effajta segélyprogramok reményei éltetik, a Nemzetgyű­lésben a honatyák­ újabb bonyo­dalmakat találtak ki maguknak. A tegnapi ülésen az addig esé­lyesnek látszó Viktor Valkov le­mondott elnökjelöltségéről, mert nehezményezte, hogy a szocialisták nem szavaztak őrá, a Földműves Népi Szövetség je­löltjére. Hasonló indokkal vo­nult vissza az ellenzéki szövet­ség részéről Petar Dertk­ev. Dél­után a Demokratikus Erők Szö­vetsége saját vezetőjét, a legnép­szerűbb ellenzéki politikusok egyikét ajánlotta az elnöki ver­senybe. Zseljo Zselev így ver­senytárs nélkül állt, amit viszont a szocialisták nem nézhettek tétlenül. Azonnal a parlamenti ülés felfüggesztését kérték, hogy megtanácskozzák: állítsanak-e másik ellenjelöltet, esetleg me­gint a visszavonult Kjuranovot, vagy esetleg így „kényszerítsék” a hatalom (kis) részbeni meg­osztására az egyre jobban izmo­sodó bolgár ellenzéket. A meg­beszélés-vitatkozás tehát nem tűnt el a bolgár parlament po­rondjáról, sőt egyre újabb té­mákra kezd kiterjedni. -LIL- Szajrék a puncsban A legutóbbi napok zűrza­varában a karibi sziget­­ország fővárosában min­denki úgy segít magán, ahogy tud. Miközben a tri­­nidadi iszlám fundamenta­listák lemondásra kénysze­rítik a kormányt, a lakos­ság megrohamozza az áru­házakat. De csakis záróra után. És aztán fizetés nél­­­­kül viszi a száj­­ét. Még a rendőrség és katonaság lö­vései sem zavarja. Mind­egyik fosztogató tudja, hogy­ az egyenruhások nem rá, hanem egymásra lőnek. 1990. augusztus 1. Mongol turpisságok Kiküldött tudósítónk, Nagy Tamás jelenti Ulánbátorból A mongol választások szovjet és amerikai ellenőrei sajtótá­jékoztatójukon egymást igye­kezték túllicitálni az esemé­nyek dicséretében. Az ame­rikaiak valószínűleg Baker külügyminiszter e héten ese­dékes látogatása előtt kíván­ták megbolygatni az ulánbá­­tori darázsfészkét. Az oro­szok meg még egy lapáttal rá is tettek a bókok közepére, mondván: „talán még nekünk is volna mit tanulni itt”. Ám aki szorgalmasan járta a választókerületeket, jó né­hány, Európában megenged­hetetlen turpisságot látha­tott. Miután a választási tör­vény sok kérdést gyakorlati­lag tisztázatlanul hagyott, nehéz volt eldönteni, hogy hol készül a hivatalos kam­pány és hol kezdődik a tör­vénytelen, „fekete” agitáció. Sok választóbizottsági tag - vagy néhol az elnök maga is - jelöltként indult. Ugyan­akkor ő maga pecsételte le az urnát és vigyázott, a­ választá­sok tisztaságára. A szavazás egyáltalán nem volt titkos, több helyen inkább 3 választó kijött a vörös lepedővel elke­rített szavazófülkéből és a kitöltött szavazólapot kezé­ben lobogtatva érdeklődött a választóbizottság valamelyik tagjától, hogy hová is dob­hatná be céduláját. A gyakran indigóval sok­szorosított szavazólapok nem voltak sorszámozva. A válasz­tásra jogosultak listáján nem szerepel a személyi szám, így nehéz eldönteni, hogy egy ember szavazott-e többször, vagy több hasonló nevű pol­gár egyszer. Az analfabéták maguk dönthették el, ki se­gítsen nekik a szavazólapok kitöltésénél. Megkérhették rokonaikat is, de a törvény azt sem zárja ki, hogy a vá­lasztóbizottság bújjon be a szavazófülkébe „segíteni”. Városszerte a választások idején is a szavazóhelyiségek falai választási plakátoktól tarkállottak. Igaz, ezzel a fo­gással inkább az ellenzék élt. Ulánbátort hegyek veszik kö­rül, és ezeken jól láthatók a Mongol Népi Forradalmi Pártot éltető, évekkel ezelőtt kirakott mozaikok. Úgyhogy ezek a választások nem voltak olyan nyugodtak és tiszták, mint amilyennek első pillan­tásra tűntek, bár az amerikai ellenőrző bizottság­ vezetője közölte: ezeket a választáso­kat nem lehet európai vagy amerikai mércével mérni, a helyi „bébi demokrácia” kissé mongoloid vonásokat mutat. Mi vagyunk a legnyitottabbak Három, korábban kommunistának minősített ország gazdaságáról és lehetőségeiről készített felmérést egy brit cég. A Közép-európai Beruházások nevű vállalkozás Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország gazdasági stratégiáját, illetve a nyugati beruházókhoz fűződő viszonyát elemzi. A tanulmányból kiderül, hogy Kelet-Európában nyugatnémet tőke dominál, csak Magyarországon harminc százalékban részesednek a beruházá­sokból az NSZK-beli cégek. Eredményként könyvelhetjük el, hogy a cég szerint Magyarország messze Lengyelország és Csehszlovákia előtt jár a Nyugat iránti nyitottság és a gazdasági reformok tekintetében. Igaz viszont, hogy a legnagyobb piacot a lengyelek kínálják, és a cseheknek van a legjobban kiépített infrastruktúrájuk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy náluk a legmagasabb az életszínvonal - állítja az angol tanulmány szerzője.

Next