Kurír - reggeli kiadás, 1990. augusztus (1. évfolyam, 27-42. szám)
1990-08-01 / 27. szám
Császár birodalom nélkül Vagy megpróbál szép szóval érvényt szerezni rendelkezéseinek, amire egyébként esélye egyenlő a nullával, vagy beveti a hadsereget, ahogy ez az elnöki rendeletet elutasító Örményország esetében kézenfekvőnek látszik. A köztársaságok mintha csak összeesküdtek volna Gorbacsov ellen: zsinórban hozzák az elnök tekintélyét enyhén szólva is megtépázó, politikai szerepét és hatalmát aláásó döntéseket. Az, hogy a balti köztársaságok, élükön Litvániával teljesen nyíltan hátat fordítottak Moszkvának, az éremnek csak az egyik oldala. A másikon már ott van Oroszország, Ukrajna, Moldávia, Grúzia függetlenségének árnyéka is. A közelmúltban fogant köztársasági szuverenitási nyilatkozatok szinte kivétel nélkül elutasítják a központ által diktált törvények, rendeletek automatikus átvételét. Ezentúl kizárólag a köztársaság számára elfogadható moszkvai döntéseknek fognak érvényt szerezni. Ha így mennek tovább a dolgok, akkor alapjaiban inoghat meg Gorbacsov nem is olyan régen még sziklaszilárdnak tartott trónusa, s ezzel együtt a Szovjetunió egysége. Ezek fényében egyáltalán nem úgy tűnik, hogy Gorbacsov felhőtlen és gondtalan krími üdülésnek néz elébe. A vízisíelés és golfozás között ki kell dolgoznia azt a stratégiát, amellyel helyreállíthatja a birodalom fejének megcsorbult teljhatalmát. Úgy tűnik, Gorbacsov, aki szemmel láthatólag megerősödve került ki az SZKP-kongresszus csatározásaiból, saját kezében összpontosítva a két legfontosabbat, a párt- és állami hatalmat, mégsem olyan erős, mint ahogy azt egyes elemzők vélték. Jelen pillanatban ugyanis a hadseregen és a KGB-n kívül (bár ez sem lebecsülendő) semmiféle eszköz nincs a kezében saját rendeleteinek - legyen szó akár a fegyveres csoportok feloszlatásáról vagy az ország pénzügyi egységének megőrzéséről - végrehajtatásához. A köztársasági parlamentek jó része ugyanis fenntartja magának a jogot arra, hogy a moszkvai nagy testvér döntéseit és törvényeit saját belátása szerint kezelje. Gorbacsov tehát választás elé került: vagy megpróbál szép szóval érvényt szerezni rendelkezéseinek, amire egyébként esélye egyenlő a nullával, vagy beveti a hadsereget, ahogy ez az elnöki rendeletet elutasító Örményország esetében kézenfekvőnek látszik. A nagy kérdés azonban, hogy a katona eszköz alkalmazása nem vezet- e a birodalom robbanásszerű felbomlásához. Nyilvánvaló, hogy a Nyugat nem fog felsorakozni egy ilyen döntés mellé, bármennyire szeresse is Görbét és a peresztrojkát. Ami ennél sokkal komolyabb gond, az azt, hogy az elnök már az országon belül sem tud egységes hátteret biztosítani egy katonai fellépéshez. Nem kelljóstehetségnek lenni annak kimondásához, aogy bárminemű katonai akció az egyik köztársaság ellen óhatatlanul Moszkva ellen fordítja a többi köztársaságot. Ez egyben azt is valószínűsíti, hogy a Kreml által az első számú gyógyírnek tartott új szövetségi szerződés, amely legalább egy, de inkább két évvel késett el, már jó esetben is csak egy laza konföderatív államformát eredményezhet. Gorbacsov ma lényegében egyedül a gazdaságilag és társadalmilag is igen elmaradott közép-ázsiai köztársaságokra és Kazahsztánra támaszkodhat. Vélhetően ők sem csupán az elnök iránti rajongásból maradnak, hanem mert szeretnének visszakapni valamit abból, amit korábban elvettek tőlük. Ezek a köztársaságok egyoldalúvá fejlesztett gazdaságukkal összeroppannának a Szovjetunió nélkül, s az erősödő iszlámosodás ellenére sem számolhatnak az arab országok komoly anyagi támogatására. Forró nyara lesz Gorbacsovnak a Krímben. Túlzás nélkül állítható, hogy a peresztrojka minden eddigi kihívásával a háta mögött most érkezett el az igazi, a történelmi megmérettetéshez. A kérdés az, hogy a birodalom egységének megőrzőjeként vagy bomlasztójaként vonul-e be a történelembe. DOROGI SÁNDOR BALKÁNI ÁLLAPOTOK A BALKÁNON A „bolgár kertészek” hazájában tartós hiánycikk az élelmiszerek jó része, a felvágottak, a tejtermékek, és lapzártakor a köztársasági elnök. Már hat hete lezajlottak a választások Bulgáriában, Mladenov elnököt is csaknem egy hónapja mondatták már le, de a Nemzetgyűlés még mindig azzal kezdte tegnap reggel a vitát, hogy most már aztán tényleg lényegi vitát kellene folytatni, és a lehető leghamarabb meg kell választani az új köztársasági elnököt. Az eredeti három jelöltből már csak kettő maradt, mert a szocialisták visszaléptették emberüket. (Talán azt gondolták: a választásokat megnyerték, a kormányaiknál ők állnak, az elnöknek pedig majd a parlament nem ad túl nagy hatalmat.) Persze a bolgár honatyáknak eddig is volt miről vitatkozniuk. Napokig tartott például, míg eldöntötték, hogy közvetítse-e a televízió azt a parlamenti meghallgatást, amelyen a novemberben megbuktatott Todor Zsivkovot akarják elszámoltatni. No, nem a vagyonával, mert az állítólag nincs neki, hiszen most is rokonoknál húzza meg magát. De legalább a lelkiismeretével elszámolhat. Viszont amíg ezt eldöntötték a képviselők, addig heves viták zajlottak le az ülésteremben, a Ház előtti téren pedig még hevesebb tüntetések. A hét végén egész Bulgária azzal volt tele, hogy a megmozdulások résztvevői lemondásra kényszerítették a belügyminisztert, Atanasz Szemerdzsievet, aki - mifelénk teljesen szokatlan módon - beismerte, hogy nem tudja biztosítani a közrendet a Nemzetgyűlés épülete körül. Hozzátette, hogy ha nála lenne a kézifegyvere, agyonlőné magát, mert „ebben a helyzetben csak ez a gesztus méltó egy a belügyminiszterhez”. A tüntetők - akik nemcsak kormányellenes, hanem antikommunista jelszavakat is skandáltak - többször is szinte a tettlegességig is elmentek az ülések után hazainduló képviselők láttára. Még a miniszterelnök is alig menekült meg egy alapos veréstől. Andrej Lukanov egyébként nem nagyon vette szívére a dolgot, ellentétben néhány képviselőtársával, akik közül többen - a szocialista pártlap szerint - sírtak a lökdösődések láttán. A tumultuózus jeleneteket bemutatta a bolgár televízió is, hadd háborodjanak fel az emberek a tüntetők brutalitásán. A bolgár polgárokat mégis sokkal jobban érdekli, hogy mikor javul már meg az ellátás. Mert most már több nagyvárosban is fejadagrendszert vezettek be néhány alapvető élelmiszerből és fogyasztási cikkből. A „bolgár kertészek” hazájában tartós hiánycikk az élelmiszerek jó része, a felvágottaktól a tejtermékekig. Az egyre inkább terjedő rosszkedv ellensúlyozása nem könynyű feladat, pláne egy olyan miniszterelnöknek, aki korábban a kommunista párt egyik „konzervatívjaként” volt számon tartva, tehát minden szavában eleve kételkednek. Petsig Lukanov már sokadszor isállást foglalt a piacgazdaság és a radikális reformok mellett. A lakosság azonban minden intézkedésből egyelőre csak az áremelések sokkoló hatását érzi. Vagyis nem bíznak abban - mint a kormányfő -, hogy két-három éven belül már mindenki számára érezhetők lesznek a kilábalás jelei a válságból. Mindehhez persze elengedhetetlen a külső segítség is, ez viszont a belső nyugalom és stabilitás függvénye. A - még mindig nem végleges - bolgár kormány igyekszik is mindent elkövetni azért, hogy elnyerje a nyugati támogatásokat és megszabaduljon a „balkáni gazdaság” e nevezéstől (persze csak politikai, és nem földrajzi értelemben . Ezek az erőfeszítések nem is eredménytelenek, hiszen Bulgária elérte, hogy az év végéig 25 millió ECU-támogatást kapjon - elsősorban mezőgazdaságánakkorszerűsítésére a huszonnégy legfejlettebb ipari ország úgynevezett Phare programja keretében. De miközben az „utca emberét” effajta gondok nyomasztják és effajta segélyprogramok reményei éltetik, a Nemzetgyűlésben a honatyák újabb bonyodalmakat találtak ki maguknak. A tegnapi ülésen az addig esélyesnek látszó Viktor Valkov lemondott elnökjelöltségéről, mert nehezményezte, hogy a szocialisták nem szavaztak őrá, a Földműves Népi Szövetség jelöltjére. Hasonló indokkal vonult vissza az ellenzéki szövetség részéről Petar Dertkev. Délután a Demokratikus Erők Szövetsége saját vezetőjét, a legnépszerűbb ellenzéki politikusok egyikét ajánlotta az elnöki versenybe. Zseljo Zselev így versenytárs nélkül állt, amit viszont a szocialisták nem nézhettek tétlenül. Azonnal a parlamenti ülés felfüggesztését kérték, hogy megtanácskozzák: állítsanak-e másik ellenjelöltet, esetleg megint a visszavonult Kjuranovot, vagy esetleg így „kényszerítsék” a hatalom (kis) részbeni megosztására az egyre jobban izmosodó bolgár ellenzéket. A megbeszélés-vitatkozás tehát nem tűnt el a bolgár parlament porondjáról, sőt egyre újabb témákra kezd kiterjedni. -LIL- Szajrék a puncsban A legutóbbi napok zűrzavarában a karibi szigetország fővárosában mindenki úgy segít magán, ahogy tud. Miközben a trinidadi iszlám fundamentalisták lemondásra kényszerítik a kormányt, a lakosság megrohamozza az áruházakat. De csakis záróra után. És aztán fizetés nélkül viszi a szájét. Még a rendőrség és katonaság lövései sem zavarja. Mindegyik fosztogató tudja, hogy az egyenruhások nem rá, hanem egymásra lőnek. 1990. augusztus 1. Mongol turpisságok Kiküldött tudósítónk, Nagy Tamás jelenti Ulánbátorból A mongol választások szovjet és amerikai ellenőrei sajtótájékoztatójukon egymást igyekezték túllicitálni az események dicséretében. Az amerikaiak valószínűleg Baker külügyminiszter e héten esedékes látogatása előtt kívánták megbolygatni az ulánbátori darázsfészkét. Az oroszok meg még egy lapáttal rá is tettek a bókok közepére, mondván: „talán még nekünk is volna mit tanulni itt”. Ám aki szorgalmasan járta a választókerületeket, jó néhány, Európában megengedhetetlen turpisságot láthatott. Miután a választási törvény sok kérdést gyakorlatilag tisztázatlanul hagyott, nehéz volt eldönteni, hogy hol készül a hivatalos kampány és hol kezdődik a törvénytelen, „fekete” agitáció. Sok választóbizottsági tag - vagy néhol az elnök maga is - jelöltként indult. Ugyanakkor ő maga pecsételte le az urnát és vigyázott, a választások tisztaságára. A szavazás egyáltalán nem volt titkos, több helyen inkább 3 választó kijött a vörös lepedővel elkerített szavazófülkéből és a kitöltött szavazólapot kezében lobogtatva érdeklődött a választóbizottság valamelyik tagjától, hogy hová is dobhatná be céduláját. A gyakran indigóval sokszorosított szavazólapok nem voltak sorszámozva. A választásra jogosultak listáján nem szerepel a személyi szám, így nehéz eldönteni, hogy egy ember szavazott-e többször, vagy több hasonló nevű polgár egyszer. Az analfabéták maguk dönthették el, ki segítsen nekik a szavazólapok kitöltésénél. Megkérhették rokonaikat is, de a törvény azt sem zárja ki, hogy a választóbizottság bújjon be a szavazófülkébe „segíteni”. Városszerte a választások idején is a szavazóhelyiségek falai választási plakátoktól tarkállottak. Igaz, ezzel a fogással inkább az ellenzék élt. Ulánbátort hegyek veszik körül, és ezeken jól láthatók a Mongol Népi Forradalmi Pártot éltető, évekkel ezelőtt kirakott mozaikok. Úgyhogy ezek a választások nem voltak olyan nyugodtak és tiszták, mint amilyennek első pillantásra tűntek, bár az amerikai ellenőrző bizottság vezetője közölte: ezeket a választásokat nem lehet európai vagy amerikai mércével mérni, a helyi „bébi demokrácia” kissé mongoloid vonásokat mutat. Mi vagyunk a legnyitottabbak Három, korábban kommunistának minősített ország gazdaságáról és lehetőségeiről készített felmérést egy brit cég. A Közép-európai Beruházások nevű vállalkozás Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország gazdasági stratégiáját, illetve a nyugati beruházókhoz fűződő viszonyát elemzi. A tanulmányból kiderül, hogy Kelet-Európában nyugatnémet tőke dominál, csak Magyarországon harminc százalékban részesednek a beruházásokból az NSZK-beli cégek. Eredményként könyvelhetjük el, hogy a cég szerint Magyarország messze Lengyelország és Csehszlovákia előtt jár a Nyugat iránti nyitottság és a gazdasági reformok tekintetében. Igaz viszont, hogy a legnagyobb piacot a lengyelek kínálják, és a cseheknek van a legjobban kiépített infrastruktúrájuk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy náluk a legmagasabb az életszínvonal - állítja az angol tanulmány szerzője.