Kurír - esti kiadás, 1990. november (1. évfolyam, 87-108. szám)

1990-11-01 / 87. szám

4 ■gyrlt KÍNZÁS könyvből Az iraki tájékoztatási szervek hiába bizonygatták minden lehetséges fórumon, hogy Kuvait lerohanása csak a korábban erőszakosan elszakított területek visszatérését jelenti az anyanemzet kebelébe. Hiába próbálták cáfolni a megszálló csapatok erőszakoskodásairól érkező jelentéseket is. A Szabad Kuvait szervezet most megtartott sajtóértekezletén leleplezte a hazugságokat. Kamerák elé állt az egyik áldozat, és a bemutatott dokumentumok között ott volt a megszállók kézikönyve, amelyben ajánlásokat találhatott az „érdeklődő” a kínzások módozatairól. (EMEL) (El)szakadni, de hogyan? Nem könnyű dió a nemzeti önállóság kivívása, különösen akkor, ha semmiféle precedens nincs még erre a népeket egységes „házba” olvasztó Szovjetunióban. Moldávia - ahol a lakosság legnagyobb része román ajkú - éppen e dilemmában szenved. Mert addig rendben volna a moldáviai román számára, hogy a Szovjetunió helyett Románia részeként vágyik tovább létezni, de azt már nehezen tudja megemészteni, hogy Moldávián belül a török eredetű gagauzok önálló nemzeti létre törekszenek. Az elmúlt két nap eseményei ezért egyszerre tükröznek bizonytalanságot, ellentmondást, zavargásokkal fenyegető nyugtalanságot. A nemrég létrehozott Gagauz Köztársaság parlamentje - melynek létjogosultságát alkotmányos alapon tagadja a moldáviai törvényhozás - saját elnököt választott már, de a moldáviai lakosok önkéntes csoportokba szerveződve önálló politikai tényezőként próbálják befolyásolni - még a politikusok helyett is - a folyamatokat. Szerdára virradóra felvonultak a gagauzok ellen, blokád alá vették a szovjet-román határ két átkelőhelyét, s csak a kormány képviselőinek beavatkozására, hosszas tárgyalások eredményeként nyitották meg ismét a „kapukat”. A moldáviai fővárosban, Kisinyovban szerdán tüntetést rendeztek a rendkívüli állapotban vergődő déli területekről visszatért moldován önkéntesek, akik leginkább a moldáviai kommunista vezetők felé irányították bírálatukat: foglaljanak világosan állást a szovjet köztársaságban zajló eseményekkel kapcsolatosan. Hogy e sorok megszületéséig valójában elmérgesedett vagy enyhült-e a helyzet, arról nincs pontos információ. Az ügy kényes mivoltát jól bizonyítja, hogy újságírók számára egyelőre idős a beutazás a politikailag bizonytalan talajú körzetekbe. A TASZSZ mindenesetre szerda este derűlátást sugalló, ám óvatos jelentésében így fogalmazott: „némileg normalizálódott” a helyzet abban a körzetben, a szembenálló felek (moldáviai és gagauz önkéntesek) hajlandók a párbeszédre, legalábbis nem feszítik tovább a húrt. „Merre sodródsz, Moldávia?” - így hangzik az aktuális kérdés. 1990. november 1. Regős Péter jelenti New Yorkból PAR CENT AZ ESET A csapdába került vagy túszként fogva tartott amerikaiak tucatjainak leveleit csempészik ki Kuvaitból és Irakból a kiszabadított túszok. A levelek tragédiákról vagy letargikus, depressziós állapotban levő emberekről szólnak. Egy fogorvos azt írja, hogy „a helyzet a térségben teljesen zavaros. Egy biztonságos házban lakom egy jó barátnál. Körül vagyunk véve iraki csapatokkal. Éjjelente állandóan lövöldöznek. Az irakiak pusztítanak, fosztogatnak, rombolnak és a nemi erőszak legkülönbözőbb formáit alkalmazzák áldozataikkal szemben. Az élelmiszer-tartalékok lassan kifogynak, a szemét egyre növekszik, a rágcsálók pedig borzasztóan elszaporodnak.” „Kedvesem, a nappalok és az éjszakák rettenetesen hosszúak és unalmasak nélküled” - írja Fred Harrington, a Washington állambeli Redmondból származó üzletember a feleségének. „Az emberek meg vannak félemlítve” - írja egy 26 éves kuvaiti férfi barátjának a Washington állambeli Bainbridge Islandra. „Az egyik rokonomat a családja előtt lőtték le, miután két hónapig kínozták. 23 éves volt. Két unokatestvéremet elhurcolták. Máig is ismeretlen helyen tartózkodnak.” Mike Nickman - akinek a munkáját, az északiraki öntözőrendszerek megtervezését szakította félbe az invázió - így ír: „Az iraki biztonsági rendőrség ott ül a küszöbünk előtt és csak arra vár, hogy valaki megpróbáljon elszökni.” A levelekből az derül ki, hogy az emberek elfásultak, nem hisznek szabadulásukban, „és titokban nagyon várják, hogy az Egyesült Államok hadserege végre odacsapjon az irakiaknak. Egy orvos szerint viszont a háború megint az egyszerű, szegény emberek halálát okozná. Az iraki stratégia ugyanis az, hogy nekik nincsen semmi veszteni valójuk. Az emberi élet ára és értéke ebben a térségben csak centekben fejezhető ki. Szaddám a kedvenc Az amerikaiak többsége előnyben részesíti Szaddám Huszeint, a bagdadi mészárost Bush elnökkel szemben - legalábbis amikor jelmezvásárlásról van szó. A mindenszentek előestéjén tartott hagyományos jelmezbálokra, idén jóval több arab kosztüm kelt el, mint az elmúlt években, s a korábban favoritnak számító Bush-maszkokból jóval kevesebb fogyott, mint a kétes hírnévnek örvendő Szaddám Huszein képmásaiból - állapították meg a New York-i és a houstoni jelmezkereskedők. Pozsony rugalmasabb Vladimir Meciar szlovák miniszterelnök - saját állítása szerint - konkrét javaslatokat visz magával Magyarországra, ahol Frantisek Mikosko szlovák parlamenti elnökkel együtt pénteken tesz egynapos látogatást. A kormányfő a Narodna Obroda című, a szlovák kormányhoz közel álló lapban nyilatkozott az út céljáról. Sok köztünk a gond - mondta, és hozzátette: közösen kell megvizsgálni a kisebbségek ügyét, a bősi vízerőmű kérdését. Meciar nemrégiben még határozottan kitartott álláspontja mellett, miszerint a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség helyzetéről a pozsonyi kormány nem hajlandó kétoldalú tárgyalást folytatni Budapesttel. Mostani állásfoglalása, amely ugyan általánosan szól a kisebbségek ügyének megvizsgálásáról, a szlovák álláspont rugalmasabbá válására utal - miként a magyar kormány meghívásának az elfogadása már önmagában is kedvező jel volt. Nyomatékkal szólt azonban a két ország közötti gondokról, és ezek megoldhatóságától tette függővé az előrelépést a gazdasági együttműködésben.