Kurír - esti kiadás, 1991. január (2. évfolyam, 1-22. szám)
1991-01-02 / 1. szám
4 nyik. Peresztrojka Afrikában A Renamo mindig éjjel támad. A lázadók géppuskával és lángszóróval törnek az elővárosokra, a pánikba esett lakosok ezrei hagyják ott fűkunyhóikat, és menekülnek a belváros kőházai felé. A templom mögötti dombról a marxista kormánycsapatok viszonozzák a kommunistá és lem a felkelők tüzét. A két front között pedig tehetetlenül lapul a civil lakosság. Az éjszakai harcokat képtelenség megszokni, pedig mindennaposak az összecsapások. A portugál gyarmatosítók idején Gorongosa városát sok ezer turista kereste fel a szomszédos Rhodésiából. A kisváros Mozambik legnagyobb nemzeti parkjának bejáratánál fekszik, gyönyörű táj, ideális szafarividék. Napjainkra teljesen megszűnt a turizmus: a rezervátumok vadállatai a felkelők és a kormánykatonák kondérjaiban tűntek el. A város lakosságát a háborús menekültek háromszorosára duzzasztották. A Renamo főhadiszállása valahol a Gorongosa mögötti hegyekben fekszik, ezért csapnak le újra és újra a városra, ahonnan mindent megszereznek, élelmiszert, nőket és gyerekeket újoncoknak. A tizenöt éve tartó polgárháború Mozambikot Afrika második legszegényebb országává züllesztette. A kormány és a lázadók terrorjának körülbelül 600 ezer ember esett áldozatul. Kétszázezer árva gyerek kóborol az országban, néhány millióan pedig az ugyancsak szegény szomszédokhoz menekültek. Mozambik teljes infrastruktrúrája megsemmisült. Maputóban, a fővárosban is mindennaposak a szabotázsakciók, az autók visszafordulnak a város határáról, azon túl már a Renamo az úr. Június óta a mozambiki kormány és az egyes amerikai és dél-afrikai körök által támogatott Renamo képviselői háromszor is találkoztak Rómában, hogy megállapodjanak egy fegyverszünetről. Mindkét oldal számára világos, hogy ezt a háborút senki sem nyerheti meg. Dél-Afrika gazdasági okokból közeledik Mozambikhoz, a szovjetek pedig már nem tudják Maputót pénzzel, fegyverrel és keletnémet katonai tanácsadókkal segíteni. Pascual Manuel Mocumbi, Mozambik külügyminisztere, a reformok és az elnök elkötelezett híve szerint kormányának célja a szabad választások megtartása. Mocumbi 1962-ben részt vett a Frelimo, a portugál gyarmatosítók elleni szövetség alapításában, amelyet csak a 70-es években, a szovjet és keletnémet befolyás növekedésével alakítottak át marxista-leninista élcsapatpárttá. Következmények: centralizált tervgazdákodás, a kisparasztok kollektivizálása, a bürokrácia megnövekedése. 1987- ben történt meg a nagy irányváltás: Mozambik felkérte a Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot, hogy segítsen a tönkretett gazdaság helyreállításában. A gazdasági peresztrojkát a politika demokratizmusa követte. Az állampárt tavaly formálisan is lemondott a marxizmus-leninizmusról, és meghirdették a pluralizmust. A házfalakról eltűntek az osztályharcos jelszavak, és az egykori népköztársaságot most már egyszerűen Mozambiki Köztársaságnak hívják. A Függetlenség téren tartott hatórás beszédében Chissano elnök részletesen elemezte a demokrácia előnyeit. A maputói parlament elfogadta az új alkotmányt, amely sok elemet vett át az amerikaiból. Tavaly januárban még betiltották a sztrájkokat, az új alaptörvény garantálja a munkabeszüntetés jogát, a gyülekezés-, vallás- és szólásszabadságot. Az új gazdasági program - a bürokrácia csökkentése, reprivatizáció - már megmutatta első eredményeit. A gazdaság növekedését 4,5%-ra teszik. A nagyvárosokban évek óta bezárt boltokat nyitnak meg újra, a kávéházakban újra lehet kávét és sört kapni, a vendéglőkben ételjegy helyett visszatértek az étlaphoz. „Akinek pénze van - nevetnek a kereskedők -, annak ma jóimé®” Persze a régi rendszerben is voltak emberek, akik megtaláltáka boldogulás kapitalista kiskapuit. Számukra ma számtalan lehetőség kínálkozik. A vállalkozók szerint az egyéni kezdeményezések fogják az országot kihúzni a kátyúból. vcs. 1991. január 2. A kínaiak is vannak „Kinek jó a szilárd, ám rossz házasság?” „Elrontott házasságáért kinek elégtétel, hogy büszke lehet Kína alacsony válási mutatójára?” - teszi fel az eretnek kérdéseket egyre több kínai újságolvasó a lapok hasábjain. Kína kommunista vezetői csak a párválasztást tették szabaddá (a kötelező házasságközvetítéshez és a nők áruba bocsátásához képest persze ez is nagy vívmány volt), a válást azonban még ma is igyekeznek akadályozni. Igaz, mind rosszabb hatásfokkal. Mao idején még csak akkor lehetett felbontani a házasságot, ha a férjet vagy a feleséget politikai ellenségnek nyilvánították. Az ilyen megbélyegzett embertől elválni viszont egyszersmind forradalmi tett volt. A párt manapság már nem felelős közvetlenül a házasságok tartósságáért, de a lakosság számához képest még mindig nagyon ritka a válás. A leghíresebb kínai festő, Fan Ceng például nemrég azért volt kénytelen emigrálni, hogy elválhasson és végre elvehesse azt a nőt, aki már húsz év óta a társa. A hatóságok ugyanis úgy gondolták, hogy egy közismert és köztiszteletben álló ember válása rossz hatást gyakorolna a közvéleményre. Hivatalos statisztikák szerint 1989 első felében 378 ezer válópert folytattak le a kínai bíróságok. Az 1 milliárd 130 millió lakosú Kínában ez persze alacsony szám. Ami feltűnő, az az, hogy a válások száma most már évente 15-20 százalékkal növekszik. A párt küzdelme mindinkább kétfrontossá vált, mert miközben harcol a válás „modern” jelensége ellen, feltámadnak az eltemetettnek hitt „feudális” szokások, no meg a prostitúció. Ez utóbbi leginkább a déli nagyvárosokban, a poligámia és a leányvásár pedig az isten háta mögötti falvakban. Ami a legfurcsább, olykor maga a párt is vállalkozik házasságközvetítésre. Főleg kiérdemesült veteránjainak keres jóravaló társat. Az érdekházasságok elharapózását is egyre bajosabb leplezni. Különösen a művelt ifjúság fanyalodik rá erre a módszerre. Azt az életszínvonal-javulást, amit a reformtól hiába vártak, egy jó partival próbálják elérni. A válóper természetesen Kínában is a nemiség és a pénz körül forog. Igaz, összehasonlító felmérések azt mutatják, hogy a kínaiakat kevésbé érdekli a szex, mint nyugati társaikat. Hiába, annak, aki csak annyit eszik, hogy ne haljon éhen, annak kevesebbet jár az esze a paráználkodáson. A házasságtörést még véresen komolyan veszik. Ha feltűnik „a harmadik”, akkor a békéltető bizottságok szinte mindig kudarcot vallanak. A szociológusok szerint a röghöz kötöttség fokozatos megszűnése vált majd ki nagyobb válási hullámot. Manapság ugyanis még csak a kis számú magánvállalat alkalmazottai költözködhetnek szabadon. A falusiak és az állami vállalatok dolgozói kénytelenek egy helyben leélni az életüket. Ők inkább elviselik a rossz házasság nyűgét, csak hogy ne szólják meg őket. EGYEDÜL VAGYUNK? (IV.) Hangrobbanás hang nélkül? Földünk felett már számtalanszor láttak azonosítatlan repülő tárgyakat, ezek egy része azonban könnyen megmagyarázható érzékcsalódás volt, vagy nagyon is közönséges, ember által gyártott repülők, ballonok tévesztették meg az ufóra fogékony embereket. Ugyancsak számtalanszor egyszerűen megmagyarázhatatlanul viselkedtek ezek a repülő tárgyak. A sorozat előző részében a francia Jean-Pierre Petit kozmológus kiemelte, hogy ilyen eset volt például a tavaszi ufóinvázió Belgium fölött. Most folytatjuk a Paris Match-nak adott interjújának ismertetését. - Ezek a repülő tárgyak semmiképpen sem lehettek földi eredetűek? Valamiféle szupertitkos prototípusok? - Én, mint repülőmérnök és mint fizikus egyaránt kategorikus nemmel válaszolok. Az emberiség jelenleg nem képes olyan közlekedési eszközöket előállítani, amelyek egyetlen másodperc alatt 280 kilométeres óránkénti sebességről 1800 kilométeresre gyorsulnak fel, és ráadásul a hangfal áttörése hallható zaj nélkül történik. Ezek szerint a hangfal hangtalan áttörése meghaladja a mi fizikai ismereteinket? - Bármennyire meglepő, nem. Van egy teóriám, amelyet még 1975-ben állítottam fel. Az azt megelőző tíz évben laboratóriumi vizsgálatokat végeztem a légnemű anyagok mozgásáról robbanóanyagos, elektromos generátorokat felhasználva. Elektromágneses hullámokat gerjesztettem bizonyos gázokban. Egy nap pedig azt mondtam magamban: ha az elektromágneses erőtérrel lehet hullámokat gerjeszteni, akkor ugyanezzel az erővel meg is lehet semmisíteni azokat a hullámokat, amelyek egy tárgy körül keletkeznek. Amikor egy tárgy gyorsabban mozog a hangnál, a molekulák összetorlódnak előtte anélkül, hogy el tudnának siklani az oldala mellett. És ekkor - robbanásszerűen - létrejön egy lökéshullám, amit egy földön álló megfigyelő hangrobbanásként érzékel. Ahhoz, hogy megakadályozzuk ennek a lökéshullámnak a kialakulását, elég azt elősegítenünk, hogy ezek a molekulák elcsúszhassanak a tárgy elől, vagyis szinte csak levegőt kell elfújnunk folyamatosan a tárgy elől, ahol a molekulák feltorlódnak. Tehát a gépezet tulajdonképpen úgy közlekedik, hogy maga előtt légüres teret teremt. Ez egy alapjában véve rendkívül egyszerű elv. És ezt a „gázellutást” létre tudjuk hozni egy régóta ismert elektromágneses erővel, az úgynevezett „Laplace-féle erővel”. Ezt a módszert egyébként magnetohidrodinamikának nevezik, és elméletben már az ötvenes évek óta ismert. Ezek után már csak meg kellett határozni azt a formát, amely a legalkalmasabb arra, hogy ezeket a műveleteket végrehajtsuk vele. A kísérletek során döbbenten vettem észre, hogy ezek az „áramvonalasított” repülő szerkezetek cseppet sem hasonlítottak a repülőgépekre vagy a rakétákra, hanem lapos félgömb, henger vagy csészealj alakúak voltak. Az általam legmegfelelőbbnek tartott tárgy pedig végül ördögien hasonlított egy repülő csészealjra. - Ezek mind elméleti kísérletek voltak? - Nem, végeztünk szimulációs kísérleteket számítógépeken is, nemzetközi hírű folyóiratokban tettünk közzé értekezéseket, és két doktori disszertáció is azt bizonyította be, hogy a magnetohidrodinamika segítségével lehetséges a hangrobbanás nélküli szuperszonikus repülés. Ezeket a kísérleteket tudományos körökben vitatták? - Egyáltalán nem. Pedig ezekben a körökben, ha valamit támadni, cáfolni lehet, akkor azt azonnal és hangosan megteszik, lehetőleg több tudományos folyóiratban is egyszerre. Ama 25 év alatt, mióta ezeket a kísérleteket végzem, és ama 15 év alatt, amióta kizárólag ennek a problémának szentelem a munkásságomat, egyetlen tudományos lap sem közölte a legcsekélyebb bíráló kommentárt sem. Bár az is igaz, hogy a kritikusok kétszer is meggondolják, mielőtt elkezdenek bírálni egy kutatótevékenységet. - Jó, tegyük fel, ilyen repült) tárgyakat elvben talán tudnánk gyártani, de a gyakorlatban nem, ezért az így viselkedő járművek földön kívüli eredetűek. De akkor honnan jönnek? A több száz fényévnyire lévő bolygók még így is túlságosan távolinak tűnnek, nem? - A világról alkotott klasszikus felfogásunkban ez az ellenvetés megalapozottnak és rendkívül komolynak tűnhet. De hát hogyan épül fel a világegyetem? Milyen geometria érvényesül benne? A klasszikus felfogásunk szerint óriási, négydimenziós térben élünk. Azonban már 1967-ben felvetette azt az ötletet Andrej Szaharov szovjet fizikus, hogy esetleg nem egy univerzum van, hanem kettő. Vagyis van egy világ meg egy „antivilág”, amely természetesen antianyagból áll. Szerintem ez az elmélet az első lépés azon az úton, amely lehetővé teszi a rendkívüli távolságú helyváltoztatást is a kozmoszban. A Szaharov-féle elmélet szerint a két világ mintegy sziámi ikerként létezik, másként szólva úgy, mint egy szövetnek a színe meg a visszája. A második lépés pedig az lenne, hogy megtaláljuk: ezek az ikervilágok miként tudnak kapcsolatba lépni egymással. Most én éppen azt kutatom, hogy az anyag hogyan helyeződhet át az egyik világból a másikba. Pontosabban, a testeknek esetleg megvan a maguk „másolata” a „szövet” másik oldalán. De hát ezek a rendkívül bonyolult elméleti kutatások még meglehetősen kezdeti stádiumban vannak, ráadásul máris rendkívül bonyolultak. Mindez igaz. A rendkívül merész feltételezéseket még elméletben bizonyítani is bonyolult dolog. A tudósok dolga éppen ez. De az elméleti szakemberek is tudnak a hétköznapi, érdeklődő embernek is közérthető példákat mondani. Sorozatunk következő részében Petit professzor arról beszél, hogy szerinte mi történne, ha a Földön megjelenne és leszállna egy „azonosítatlan repülő tárgy”. LANTOS ISTVÁN