Kurír - esti kiadás, 1992. július (3. évfolyam, 128-150. szám)

1992-07-01 / 128. szám

1992. július 1. Zala­szépei Ha egybeírtam volna, így: Zalaszépe, még azt gondolhatná a kedves olvasó, hogy a Szabó család valamely vidéki bir­tokáról van szó, pedig a fogalom az im­már negyedik alkalommal megrendezett szépségversenyt fedi. Az elődöntőkre két héttel korábban Nagykanizsán került sor az előválogatóról bekerült harminc leány között. Innen húszan jutottak tovább a Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Szín­házban rendezett döntőre. Nagy nap volt június 27-e a volt megyeszékhelynek, va­lamennyi jegy elkelt elővételben, így vár­ható volt a forró hangulat az uborkasze­zont tartó színház épületében. A Zalai Hírlap és Journal Kft., vala­mint az Aranybárány Szálloda és a Hevesi Sándor Színház közös rendezésében Boj­té Katalin ötvösmester gyöngyökkel, ru­binnal és féldrágakövekkel díszített koro­nájáért folyt a versenyzés. Minden évben új korona kerül a legszebb zalai hölgy fe­jére, persze akadt ezenkívül is számos ajándék. Úgy tűnt, hogy a lányok is ma­gabiztosabbak lenek az elődöntő óta, ahol némelyiknek még kissé suta, bizony­talan volt a járása. Csupán egy dolgot nem sikerült legyőzniük: megszólaláskor a lámpalázat. Ezt az elhangzott sok „hát”, „nem is tudom” igazolja. Az átöltözések szüneteiben zenés-tán­cos produkciók szórakoztatták a nagyér­deműt, amely kitüntetett figyelemmel hallgatta Bach Szilvia magánszámát. A rendezvény fénypontja: az estélyi ruhás bemutatkozás után a zsűri visszavonult, hogy meghozza döntését. A verseny győztese végül Horváth Zsuzsanna (19 éves) lett Kanizsáról, udvarhölgyei az egerszegi Baráth Helga (19) és Viola Ka­talin (21). A szépséges trió ezek után hin­­tóval körbekocsikázott a belvárosban, majd az Aranybárány Szállodához hajtat­tak,­ ahol a népes vendégsereg hajnalig mulatozott, levezetve a verseny izgalmait. VÍGH .ALEX A szerző felvétele Egy amerikai a gyerekekért Zilahy Mariann mióta létrehozta alapítványát, egyre többet hallat magáról. Nemrégiben a Tűz­oltó utcai Gyermekklinikán szervezett pazar mű-, sort a beteg gyerekekért, amelyen népszerű mű­vészek működtek közre. Mariann asszony jóté­kony sürgés-forgásának egyre kevesebben tud­nak ellenállni. Augusztus 30-án Fáy András, a Mahart elnök-vezérigazgatójának hála, ugyan­csak látványos programra kerül sor a nagy Hu­nyadi hajón, amely rendezvényre a Rekord Kft. nem kevesebb mint kétszáz kilogramm banánt ajánlott fel, a Yellow Pages taxistársaság pedig já­tékokat gyűjt, a Capricorn Marketing System tengerparti nyaralást szervez a gyerekeknek. Más szponzorok is feltűntek, a legérdekesebb közöt­tük Lee Lebovitz, akivel a napokban beszélt Zi­lahy Mariann egy hivatalos ebéden. A levesnél bemutatkoztak egymásnak, a desszertnél már egy Alercedes autót ajánlott fel Mr. Lebovitz a Zi­lahy Alapítvány számára. Külön érdekesség, hogy az amerikai autót egyébként Minszkből szállítják majd Magyarországra, olasz rendszám­mal. És az autó mellé jutányos áron szerez majd amerikai orvosi műszereket. Ki is ez a titokzatos úr? Ungváron született, a II. világháború alatt Auswitzban szenvedett. A halál torkából Floridába került, és itt milliárdos lett belőle, ő volt a legendás cipőkirály. Brazília, Olaszország és az USA - ezek voltak fő üzleti állomásai. Most, hogy már idős lett, szeretné, ahogy ő mondja: meghálálni az életnek, hogy ilyen magas kort ért meg, megpróbál segíteni a szerencsétlen gyerekeken, hiszen a Zilahy Ala­pítvány célja: az életveszélyben lévő, főleg a ba­lesetet szenvedett gyerekek egészségügyi ellátá­sának elősegítése, különös tekintettel a SOTE klinikáján ápoltakra. Ezenkívül is nehéz sorsú gyerekeken is segíteni a karácsonyi és húsvéti ünnepeken. Novemberben a Budapesti Kongresszusi Köz­pontban szervez az alapítvány reprezentatív bált. Kiderült, nagyon sokféle támogatás érkezett, a pénz mellett például a Small Galéria műalkotá­sokat ajánlott fel. A tegnapi megbeszélésen elha­tározták, hogy az est háziasszonyai anyagi támo­gatók is lesznek egy személyben. A kellemes va­csora alatt Habsburg Ottó egészségére is koccin­tottak, hiszen másodikon lesz Ottó névnap és az ő támogatását is szeretnék megnyerni. Egyéb­ként Habsburg Ottó mellett a magyar politikai élet képviselői is várják. Sőt szó volt arról is, hogy maga Schwarzenegger sem maradhat el er­ről a jótékonysági bálról. Zilahy Mariann tehát korra és nemre való tekintet nélkül szeretettel várja a segítséget, hiszen a jelmondata: „Aki ado­mányoz, az a lelkét is sokszorozza.” PAYER IMRE Soha rosszabb törököt Nemhiába voltak nálunk vagy százötven évig, jól ismerik a magyarokat a Már­vány-tenger partján. Igazolhatja ezt mindenki, aki járt már az egykori bizánci császárság fővárosában, a Boszporusznál, Isztambulban. A földből szinte ki sem látszó csepp emberkék is öt-hat nyelven képesek a turistákat „megfogni”, a na­gyokról nem is beszélve. Mondják, hogy a téma az utcán he­ver, s ebben sok igazság lehet, mert a minap Tatabányán a Skála Sztráda par­kolójában tartott autóvásáron találkoz­tunk egy oda nem illő bemutatóval. Ko­vács László, a Léder Impex Gmbh ma­gyarországi ügyvezető igazgatója, kér­désünkre készségesen mutatta be - meg kell mondanunk gyönyörű - bőr­ruházati termékeiket. A Komárom-Esz­tergom megye „fővárosától” alig tíz ki­lométerre fekvő Tarján községben alig fél éve kezdte meg működését egy tö­rök-magyar bőrfeldolgozó részleg, amelynek meglehetősen szokatlan mó­don, az érdek és tulajdoni viszonya öt­­ven-ötven százalékban oszlik meg. A tö­rök fél szállítja a kiváló minőségű bőr alapanyagot, amelyet magyar asszonyok dolgoznak fel. Kovács Lászlótól meg­tudtuk azt is, hogy ezzel a tevékenysé­gükkel egyelőre harminc embernek biz­tosítanak munkalehetőséget. Kiváló mi­nőségű török gépek segítik munkájuk­ban az álláshoz jutott tarjániakat. Mivel ez nem a reklám helye, ezért a hihetet­lenül alacsony árakat nem közöljük, mert az anyagokat és a kidolgozást látva, szemünk egy pillanatra azért fennakadt. Az ügyvezető igazgató elmondta azt is, hogy az alacsony ár körültekintő, szervezett és jól átgondolt piackutatás eredményeképpen alakult ki, de tervezik, hogy a nagykereskedőknek és a viszonte­ladóknak, a látottaknál is lényegesen ala­csonyabb áron adják termékeiket. A „minden színben, szinte minden” szlogen megvalósulni látszik a tarjáni (török-magyar) vállalkozásban, mert kí­vánságra - az előzetes ígéretek szerint - huszonnégy óra várakozási idő után mindent elkészítenek, amit a kedves megrendelő akar. Lehet, hogy ez a „meg­szállás” jó buli lesz, mert a fegyveres tes­tületeket is megcélozták „léderimpexek”, s mint tudjuk, ott aztán van kereslet. So­­­­ha rosszabb törököt a magyarnak! DÉRG ENDRE SZILUETT Drezdában tapasztaltam hasonlót A szövetségesek hirosimai erejű bombázása legyalulta a barokkot; helyébe kimondhatatla­nul ótvaros, a gulágok hangulatát idéző blokkházakat és középületeket emelt a léte­zett szocializmus keletnémet géniusza. Szerettem Budapestet, a polgár várának és a mandarinok meg a napszemüveges tábornokok közigazgatási sündisznóállásának­ ezt a megle­hetősen kényelmetlen kombinációját. A hajdan volt osztrák-magyar birodalom termékeny di­namizmusa a világ legszebb városát rajzolta a tépett táj felé. A fényes bulvárokat szegélyező villákat; a firenzei reneszánsz kópiáit, melyek a Körönd köré magasodtak; és a világ legszebb Parlamentjét, amely helyet adott a termékeny, avagy pusztító vitáknak. Anyám a Szabadság hídon (a Ferencz József hídon) tolta át a baba­kocsit nap mint nap a Nagycsarnokig az ötve­nes évek szűk levegőjében. A Nagycsarnokig, ami úgy nagyjából a világ közepe volt, a maga boldog gyümölcseivel és illataival, a pincében tátongó pontyaival és az öntöttvas traverzek kecses struktúráival. Jó volt itt. Minden una­lom és szorongás ellenére a foszló falú pesti bérházak között, ahol rongyolt mosolyokkal keltek ki a bérlőtársak az összetéveszthetetlen illatú gangos pesti bérházak fülledt ágyaiból. Jó volt a világszép Gerencsérné fagylaltja a Ve­res Pálné utcában, avagy­ a Ráday utcai Varga cukrász franciakrémese; soha nem fogom elfe­ledni a szegényes állatkert székelyföldi házait és az ugyancsak öntöttvas Nyugati pályaudvar párizsias szerkezeteit. Jó volt úszkálni a hajnali csillagos ég alatt a Széchenyi fürdő gőzében, és követni a szívemből szóló szecesszió kore­ográfiáját a Földtani Intézet sziluettjén. Ezekbe a sziluettekbe nyomult bele az utolsó fél évszázad a maga tűrhetetlen tároló­ival, a lakótelepekkel és a város szép, szenve­désektől szabdalt arcát eltorzító tehetségtelen modernizmus jóvátehetetlen bűneivel. A korzón lebombázott szállodasor helyén a kádárizmus sztárépítésze börtönépületeket emelhetett és képes volt a város sziluettjét jelentő­ Mátyás-templom-Halászbástya kompresszumba tolni a Hilton tömbjét, ami azt sugallja: dobjuk oda dollárért a város koronáját is. Nem az organikus építészet agyrémeire vá­gyik az ember, amikor tehetetlenül feljajdul a tehetségtelen modernizmus gátlástalan garáz­dálkodását látva. Ahogy a népnemzeti építész indokolatlanul a térbe vetíti a maga szerves szerkezeteit, az ugyanolyan aggályos, mint ahogy a bauhausos kolléga berendezi a várost a maga panelstruktúráival. Állítsuk meg ama építészetet, mely tele­rondítja az én városomat a maga tehetségte­len ku­rusaival. TOMPA Fotó: BARIC IMRE Popölnökők Újpesten, a nevezetes Szent György­­napi postarablás, a Pest megyei zsa­ruk és a kommandósok Szigeti utcai zsiványfogó akciója után a Vereckei­­hágón túlról érkezett „úriemberek” ugyancsak vérrel írott története zaj­lott le a külső Váci úton. Hogy egé­szen pontosan mi történt, még tisztá­zásra vár. Egyelőre annyit tudtunk meg, hogy két páros egymásnak esett. A duók nem sokáig, de kimerí­tően szapulták a szembenálló felet. Kurta tőmondatokban közölték a má­sikkal, hogy fölöttébb kellemetlen, ha az ember „tyúkszemére” lépnek. Ez esetben a „tyúkszem” nem keveseb­bet jelent, mint azt, hogy érzékeny, fontosnak tartott érdekvédelmi szféra határát érte sérelem. Nosza, legott előkerültek a kések, tőrök. Egyik gyakorlottabban fordult, perdült, hajolt s lendült, mint a másik. Hol az egyik térfélen, hol a másikon serkent a vér, szisszent föl valaki. Vé­geredmény: a több seb mellett az egyik „vitatkozót” azon a bizonyos hátsó nemes testrészen szúrták meg, továbbá az alulmaradt kettő Lada Sa­maráját is elkötötték. Természetesen az újpesti kapitányság eljárást indított az ügyben. Azt nem sikerült meg­tudnunk, hogy rablás, vagy önbírásko­dás, könnyű testi sértés alapos gya­núja miatt indítottak-e eljárást? (Reméljük, hogy jármű önkényes elvé­tele okán, mert az büntetőeljárás-jogi­­lag a „hab” lenne a tortán.) Megjegy­zendő, a fenéken döfés az oroszoknál éppúgy a megszégyenítés jele, mint az araboknál. (HERCZEGH­IGOR) FIGYELEM! A KURÍR RT. hirdetési osztálya keres, érdekes változatos munkára HIRDETÉSI ELŐADÓT Fizetés megegyezés szerint. Nyomdai ismeretekkel rendelkezők előnyben. Jelentkezés a 202-6721-es telefonszámon. ­ Nem Petőfi vére! A tegnap délutáni Kurír M. aláírással jegyzett cikke ismételten felteszi a kérdést: Vajon azonos-e a barguzini csontváz Petőfi Sándor földi ma­radványaival? Hiába, itt a nyári uborkaszezon! M. számos tévedése és ferdítése kö­zül most csak azokra szeretnék visszatérni, amelyek a Magyar Tudo­mányos Akadémia szerepét is érintik az ügyben. 1. Azt a bizonyos csontvázat Mor­vai Ferenc kazánszakértő mindenféle hivatalos engedély nélkül csempészte ki Amerikába, és ezáltal kivonta azt a tudományos ellenőrzés lehetősége alól. Morvai e cselekedetének nem is tagadott indítékaként arra hivatko­zott, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának nem érdeke az igazság kiderítése. Morvai szerint ugyanis az igazságra jellemző, hogy mindig az ő oldalán áll. 2. M. szerint a Magyar Tudomá­nyos Akadémia sajtótitkára „különös” levelet juttatott el az amerikai tudó­sokhoz, hogy mintegy lebeszélje őket a csontváz kutatásának fontosságáról. Nos, a levél nem volt különös, sőt igen egyszerű levél volt, mondhatnám hétköznapi. Pusztán arról tájékoztat­tam az amerikai szakembereket, hogy a Magyar Tudományos Akadémia ille­tékesei korábban sorra megcáfolták a Megamorv-bizottság állítólagos bizo­nyítékait, amelyek szerint Petőfi Szi­bériában halt meg. Ezekről a cáfola­tokról a Megamorv emberei nem be­széltek az amerikaiaknak. Levelem egyébként bármikor megtekinthető az Akadémia sajtótitkárságán magyar és angol nyelven egyaránt. 3. AI. állításait korábban már kö­zölte néhány vidéki lap és a Mai Nap is. Csodálkozom azonban, hogy most a Kurír is helyt adott e megalapozat­lan állításoknak. M. megnyugtatására hozzáteszem, hogy a levelet saját meggyőződésem szerint írtam, szakmai jóváhagyásra bemutattam Szentágothai János aka­démikusnak, aki egyetértett a szöve­gével. És tisztességesen aláírtam, nem úgy, mint M. a saját cikkét. Akinek kiléte előttem egyébként ismert, bár egyetlen M. betű sem szerepel a ne­vében. Miért nem vállalja nyíltan a véleményét? Válaszát várva ODZE GYÖRGY a Magyar Tudományos Akadémia sajtótitkára

Next