Kurír - reggeli kiadás, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)
1993-02-01 / 31. szám
1993. február 1. (Folytatás az 1. oldalról) Állítólag a középszlovákiai Martin város festői környékére, az ott lévő luxusnyaralójába vonult vissza kipihenni a magyarországi fáradalmakat. Köztudott, hogy a kiváló és nagy volumenű fegyvergyártásáról híres ex-Csehszlovákia egyik fő fegyvergyára éppen Martinban található. Az egykori Szovjetunió területén kívül itt működik a legnagyobb harckocsigyár, illetve gyárak, lévén kettő is dolgozik egymás mellett. Legutóbb decemberben 250 darab T-72-es modellt adtak el Szíriának. Goszpogyin Rjasencev - titkosszolgálati hírek szerint - az egyik hivatalos félhivatalos láncszem volt a szovjet és a csatlós államok fegyvergyártói között. Mindenesetre ez magyarázhatja azt a megkülönböztetett érdeklődést, amit a birodalom összeomlásakor még a szovjet, ma az orosz hivatalos szervek mutatnak felé. Revaz Msvenyieradze, Rjasencev munkatársa, aki egyike volt a kommandósakció során lefogottaknak, elmondta, a szovjet csapatok kivonulásának idején egy moszkvai ügyész megpróbálta már csőbe húzni Vlagyimirt, amikor egy szovjet katonai objektumba kívánta becsalni. A többit el lehet képzelni. Valószínűleg ez lehetett az a pillanat, amikor a szovjet hatóságokkal addig szorosan együttműködő Rjasencev önállósította magát. Az egész kommandósoperett eléggé szövevényes. Az azonban biztosnak látszik, hogy az annak idején nagy port felvert hazai Kalasnyikov-ügyhöz nem volt köze az orosz fegyverpápának. V.R. S. -Vádolják a hatóságokat Hová tűnt a fegyverpápa? Csecsemőgyilkos Elásta újszülött csecsemőjét Sz. E., miután két órán át hallgatta az apróság nyöszörgését. A Székesfehérvár melletti sárpentelei erdőben szülte meg fiát, majd egy fekete szoknyával alaposan bebugyolálta. A kisgyermek megfulladt. Miután a földet gondosan elegyengette az újszülött fölött, visszament a városba társaihoz. Nekik föltűnt, hogy Sz. E. megszabadult a terhétől, azonban egy ideig nem akartak tudomást venni a tényről. A különleges csapat, három férfi és egy nő alkalmi munkából tengődött, és a közeli erdőben, sátorban laktak. Egyszobás lakásukat ugyanis nem tudták fenntartani, kiköltöztették őket. Akkor vásárolták a sátrat és néhány szükséges kempingfelszerelést. Innen jártak dolgozni fejér megye székhelyére. A sors sodorta egymás mellé őket, mindegyikük szerencsétlen házasságot és gyerekeket hagyott maga után. Sz. E. például Berettyóújfaluból menekült garázda és italos férje elől, elszakadva hároméves kislányától is. Először úgy tervezte, megszüli egykori élettársa gyerekét, akit majd nagyapjával fölneveltet. Ám az utolsó percekben meggondolta magát, nem hallgatott senkire, nem akarta a csecsemőt állami gondozásba adni. A többiek lelkiismerete két nap után megszólalt, és Sz. E.-t följelentették, bár féltek, hogy ők is belekeveredhetnek az ügybe. A nyomozást emberölés bűntettében megkezdték. Sz. E.-t előzetes letartóztatásba helyezték. Az asszony a kisgyermek temetési helyét feltárta, s az orvosszakértői boncolás megállapította, hogy a fiú életképes, érett magzat volt. Sz. E. tudatállapotát az igazságügyi orvosszakértők nem találták betegesnek. A Fejér Megyei Bíróság Sz. E.-t három év börtönbüntetésre és a közügyektől három év eltiltásra ítélte elsőfokon. A másodfokú tárgyalásra a héten kerül sor. D. ZS. Mivel az alkalmazotti kedvezmény nagyon sok adózót érint, visszatérünk még egyes részletekre. Alkalmazotti kedvezményt csak egy munkaviszony alapján lehet igénybe venni - ha erre a feltételek egyébként fennállnak — ismertettük korábban. Fontos a munkaviszony fogalmát tisztázni. Ezalatt a munkáltató és a dolgozó közötti megállapodás (munkaszerződés) alapján létrejött jogviszonyt kell érteni. (Munkaviszonyban a Munka Törvénykönyve, a köztisztviselők és közalkalmazottak jogállásáról szóló törvények szerint szerződöttek állnak.) Az alkalmazotti kedvezményt az állampolgárságtól és a jövedelemszerzés helyétől függetlenül igénybe lehet venni. Nem jár az önálló munkavállalóként külföldön munkát vállalóknak. A munkáltatónak a havi kettőszáz forint adócsökkentési lehetőséget a munkaviszonyból származó rendszeres jövedelem adóelőleg-számításánál figyelembe kell venni. Ki tekinthető munkáltatónak? Amelynél (akinél) a magánszemély legalább hatórás munkaviszonyt létesített. Akinek csak négyórás állása van, attól a kifizetőktől származó jövedelem adóelőlegszámítási szabálya szerint vonják a levonnivalókat. Mivel a gazdasági társaságokról szóló törvény nem zárja ki, hogy egy kft. a tagját még munkaviszonyban is foglalkoztassa, így a munkaviszonyban foglalkoztatott tagot a kedvezmény ugyanolyan feltételekkel megilleti, mint a csak munkaviszonyban álló alkalmazottat. DR. KERTÉSZ ÉVA Ujjfir Eduard és Milan Romeéia Az óra mutatói már régen elhagyták az éjszakai tizenkettest, ám a határőrök mégsem voltak álmosak. Eduard meséit hallgatták, aki fordulatokban jócskán bővelkedő történetekkel hoztatta őket. Ahogy telt-múlt az idő, a khakiruhások egyre inkább hajlottak arra, hogy másokkal is megosszák a hallottakat. A Csongrád megyei zsarukat választották. Hogy miként került a szlovák Eduard a röszkei határátkelőhelyre? Több mint kétmilliót érő, csehszlovák rendszámú Alfa Rómeóval érkezett. Csuda tudja, miért, a határőrök alaposan szemügyre vették az autó papírjait. A forgalmi engedély tökéletes — állapították meg. Az Interpol sem körözi az autót - derült ki a komputer adatbankjából. Elkérték a slusszkulcsot, és ettől Eduardnak szemmel láthatóan felszaladt a vérnyomása. A kulcs másolat volt, a kulcstartó emblémáján egy magyar vállalat nevét lehetett olvasni. A rendszámtáblát, pontosabban az azt rögzítő csavarokat valaki vagy valakik kicserélték. Eduard legutóbbi - mert volt több is - variációja szerint a tényállás: két hónappal ezelőtt ismerkedett meg egy jugoszláv állampolgárságú fiatal férfival, akit Milánnak hívnak. Akkor megbeszélték, hogy találkoznak Szegeden, a Szabadkai úton lévő Shell benzinkútnál. Milan Alfa Rómeóval érkezett. A rendszámokat együtt cserélték le. Ezután a jugoszláv férfi átadott Eduardnak egy üres csehszlovák forgalmi engedélyt azzal, hogy azt töltse ki az Alfa Romeo adataival. Ugyanígy jártak el a biztosítási kártyával, mert hiába tudták, az autó lopott, az mégsem járja, hogy biztosítás nélkül induljanak el vele. A szlovák férfi meg egy ,isten veedett. Terveik szerint a palicsi szállodában kellett volna Eduardnak jelentkezni, ott foglaltak neki szobát. Főhősünk azonban a vasárnapra és a hétfőre virradó éjszakát egy rendőrségi cellában töltötte. Ennek oka, hogy ezek a fura zsaruk roppant kíváncsiak: mindenáron tudni szeretnék, milyen úton lehet hozzájutni üres csehszlovák forgalmi engedélyhez, valamint a biztosítás befizetését igazoló kártyához. OLÁH Segítő kézfogás A hét végén kétnapos konferenciát tartott a Bokor Bázisközösség, az ELTE BTK Professzorok Házában. Erre katolikus és más keresztény, zsidó, sőt ateista budapestieket is meghívtak. Bulányi György piarista szerzetes, az alapító, az erőszakmentesség magyar apostola. Ő és követői a hit árulójának tekintik azokat, akik fegyvert fognak. Szerintük történelmi botrány, hogy az egyház elhagyta az első három században járt utat, s az alapítót elárulva kiegyezett a hatalommal. Azóta ők sem riadnak vissza az erőszaktól. Szombaton előadások hangzottak el az ökuméniáról, a béke lehetőségéről és a szegénységről. Olyan neves előadókat hívtak meg, mint Konrád György, Lengyel László, Németh Géza, Nyíri Tamás, Solt Otília. Érdemes idéznünk a délutáni előadások néhány fontosabb gondolatát. Solt Otília SZDSZ-es parlamenti képviselő, a Szegényeket Támogató Alap vezetője kifejtette: a javak „szeretetteljes elosztása” már nem lenne elegendő a gondok megoldására. Ijesztő méreteket öltött a munkanélküliség. A fölöslegesség, a kirekesztettség érzése mindennél jobban rombol. Tubják Ildikó az igazi szocializmusban látná a társadalmi egyenlőség esélyét. Úgy vélte, hamar leírták a hetvenéves kísérletet. Mivel a szegénységet nem képesek leküzdeni, a szegényeket akarják legyőzni, jelentette ki. Németh Géza református lelkész szerint a nemzeti és keresztény szavaknak már nincs mozgósító erejük, mert szellemi vákuumba került a társadalom. Ezt használják ki az úgynevezett agresszív szekták. Kis vita támadt arról, hogy a mellettünk élő szegényeket vagy az igazi, például indiai éhezőket kell inkább támogatnunk. A Bokor Közösség a napokban küldött több mint hatszázezer forint értékű valutát Indiába. A végső konklúzió szerint egyszerre kell a közeli és a távoli bajokra figyelni. Vasárnap délelőtt került sor Bulányi György piarista szerzetes aranymiséjére, majd a közel ötvenéves Bokor Közösség emlékképeinek felidézésére. (KIBÉDI) & amix 61 Kos 64 Rák 67 Mérleg70 Bak GikV tmntik 62 Bika 65 Oroszlán68 Skorpió7 1 Vízöntő ék 63 Ikrek 66 Szűz 69 Nyilas 74 Halak KÁRTYAJÓSLÁSA : S 2 00-1-400 490 5760 SZERELEM PÉNZ CSALÁD JÖVŐ Ez egy nemzetközi hívás USA-ba. Díja 60 másodpercenként 150 Ft. A rusztikus stílusú városlődi kerámiák iránt egyelőre kicsi a kereslet, így a Herendi Majolika Gyár Kft. kénytelen volt intézkedéseket tenni a termelés időleges csökkentésére. A közgyűlésen három javaslat merült föl: felszámolják a kft.-t, 30 dolgozót elbocsátanak, illetve arányosan csökkentik a munkaidőt és a munkabéreket. Ez utóbbit szavazta meg a tulajdonosokból álló közgyűlés, hiszen a részvényesek nem mások, mint a Majolika munkásai. A megállapodást követően a kft. ügyvezető igazgatója, Gyebnár György egy tucat munkásnak felmondott. - Felháborító, ami nálunk történik. A fizikaiakat elküldik, a fizetésünket 30-40 százalékkal csökkentik, bezzeg a vezetők és az adminisztrációban dolgozók tovább kapják a járandóságukat, ami a miénk sokszorosa. Egy csomó ember nyolcezer forintos minimálbért kap. Azt hiszik, velünk mindent megtehetnek! — háborog a telefonban egy magát megnevezni nem kívánó városlődi munkás. Gyebnár igazgató úr nem óhajt nyilatkozni, mert szerinte minden írás, amely a kft.-ről szól, csak árt a gyárnak. Azt mégis sikerült megtudni, hogy a teljesítménybéresek munkáját szintén visszafogták, az eddigi 120-130 százalék helyett százat teljesíthetnek, és utána hazamehetnek. Az időbéresek tíz százalékkal kevesebbért dolgoznak. Ő például elesik kétnapi fizetésétől, ami hatezer forintot tesz ki. A fenyegetőzésektől egyébként nem fél, és további megrendelők után kutatnak. DALLOS TÖRÉKENY MAJOLIKA