Kurír - reggeli kiadás, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)

1993-10-01 / 268. szám

A HATÁRON INNEN SOROZAT A Emberrablás vagy valami más? Feldúltan érkezett. Miután hellyel kínáltam, kissé kifújta magát, de izgatottsága sem akkor, sem pedig később nem múlt el. Az 50 év körüli K. Albert, aki az egyik közismert budapesti hivatal munkatársa, elmondta: úgy érzi, akkora igazságtalanság történt vele, hogy azt muszáj világgá kiáltania. Lehet, az ő családján már ez sem segít, már semmi sem segít, de talán más szülők idejében felfigyelnek a veszélyre. Család - Asztalosként kezdtem a pályámat, és bizony nehezen kerestem a kenyerem. Később tovább tanultam. Két gyerekem van, mindkettő lány, a kisebbik kereskedő, a nagyobbik az idén végezte el a szegedi egyetemet. Olyan boldogok voltunk, vagyis inkább lettünk volna, hogy öt év kemény munkája után végre révbe ér. Most mégis a kétségbeesés napjait, heteit éljük. Ugyanis Mari elhatározta, apáca lesz. Hitélet - Nekem a vallással sosem volt problémám. Tulajdonképpen katolikus lennék, a feleségem pedig református, de bevallom, inkább csak húsvétkor meg karácsonykor mentünk misére. A gyerekeket egyébként megkereszteltettük, pedig húsz évvel ezelőtt ez nem volt olyan divatos, mint manapság. Igaz, első áldozok már nem lettek. Mindezt azért magyarázom, hogy kitetsszen: nem vagyunk sem vallásosak, sem vallásellenesek. Egyetem - Mária természetesen kollégiumban lakott Szegeden. Jól tanult, sőt, egyike volt a legjobb diákoknak. Mindig szeretett szórakozni, a diákbulik nagy részét is ő szervezte. Több udvarlója is akadt, de egyiket sem vette komolyan. Néhány hónapja az ágya fölé kitett egy keresztet. Ez senkinek sem szúrt szemet, pedig már akkor gyanakodhattunk volna. Amikor vasárnap esténként felhívtuk a kollégiumban, többször azt a feleletet kaptuk, hogy misén van. Kicsit csodálkoztunk, dehát nem volt mit tennünk. Én arra gondoltam, végeredményben nem árt, ha megismeri a Bibliát. Csak később jutott a tudomásomra, hogy minden mise után úgynevezett kiscsoportos foglalkozás következett. Öt-hat lánnyal együtt hittanórára járt. Valamire felkészítették őket, és most már tudom, hogy mire. Atya - A harminc év körüli Kondi Lajos, aki katolikus pap, foglalkozott velük. Ezt fontos tudni! Azt a fekete hajú, szakállas embert senki sem vélné papnak. Ha egy festő az ördögöt akarja megmintázni, forduljon csak bizalommal hozzám, mert én tudok valakit, akinél jobb modellt biztosan nem talál... No, ez az atya a „kiképzés” után, a nyár elején diplomákat osztogatott. Azok a pecsét nélküli fecnik a lányok buzgóságát tanúsítják. De ez csak a kezdet volt. Nyár elején badacsonyi táborozásra vitt 20- 25 diákot. Fényképek is készültek az ottani kellemes napokról. Néhány a kezembe került. Képzelje, az atya fecske fürdőnadrágban szaladgált a lányok között. Feltételezem, olyan dolgokat is elkövetett, amelyeknek nem sok közük van az egyházi tanokhoz. Később még egy táborozáson vett részt a lányom, valahol egy Balassagyarmat melletti faluban. Természetesen azt is az atya szervezte. Mi nyilván nem tilthattuk meg Máriának, hogy oda menjen, ahova akar. Bomba robban Szeptember 10-én Mari Egerbe utazott. Azt mondta, egy barátnőjéhez, egyetemi csoporttársához megy. Három nap múlva érkezett vissza. Már késő este volt, de mi nem feküdtünk le, mert nagyon vártuk. A kislányom elmesélte, hogy a kolléganője belépett az Angolkisasszonyok Rendjébe, vagyis apáca, lett. Valamiféle avatás is volt. Én viccesen megkérdeztem: téged még nem vettek be? Erre csak a fejét rázta. Aztán fél óra múlva elém állt és bejelentette, rájött, hogy hol a helye, ő is apáca akar lenni. Úgy éreztem, hogy felrobbant az egész világ. Mikor már kifogytam az érvekből, csak az járt a fejemben, hogy nem szabad hagynom magam. Már éjjel fél kettő volt, amikor elrohantam az ORFK-ra. Persze csak az ügyeletessel tudtam beszélni, aki közölte: ilyen ügyekkel nem foglalkoznak. A lányom egyébként is nagykorú. A rendőr azt tanácsolta, próbálkozzam inkább Egerben. Rögtön kocsiba vágtam magam és hajnalban már az egri Angolkisasszonyok Gimnáziuma (volt Szilágyi Erzsébet Gimnázium) előtt álltam. Az épületnek egyik fele iskola, a másik fele zárda. A gimnáziumban apácák tanítanak. Tehát egyáltalán nem véletlen, hogy a katolikus papok a legjobb diákokat szemelik ki az egyetemeken. Kell nekik az ingyentanár. Még korán volt, talán fél hat, de én nem tudtam várni, ezért becsengettem és követeltem, hogy költsék fel a rend főnökét. Nemsokára jött is Erzsébet nővér. Meghallgatott, majd téríteni kezdett. Ezt dühösen visszautasítottam. Nem azért mentem oda. Figyelmeztettem, országra szóló botrányt csapok, ha Marit nem hagyják békén. Már nem is tudom, miként jutottam ki az utcára. Leültem a járda szélére és sírtam, mint egy gyerek., Szélmalomharc - Úgy érezzük, ha Mari apáca lesz, akkor elszakad tőlünk. Azt még ki lehet bírni, hogy egy ideig nem láthatjuk, hogy még levelet sem írhat nekünk, nem is telefonálhat, de azt már nem, hogy lelkileg is eltávolítják tőlünk. Én sohasem fogom megérteni, hogy egyszerűen odaadja magát az egyháznak és lemond mindenről, ami nekünk igazán fontos: a saját gyerekről, a saját családról. Csak úgy. Hát ezért dolgoztam én annyit?! Milliókba került nekem a lányom taníttatása. Mi lenne, ha az egyháztól ezt az összeget visszakövetelném? Nem tudjuk elhinni, hogy ravaszság és mesterkedés nélkül néhány hónap alatt át tudták formálni a lányunk lelkét. A szinte mindig jókedvű Mari most még csak el sem mosolyodik. Faarccal jár-kel közöttünk. Kizárólag zsoltárokat, egyházi zenét hallgat. Kondi Lajos atya persze tagadja a pszichikai ráhatást, ugyanis felhívtam és beszéltem vele. Figyelmeztettem, fel fogom jelenteni a gyerekek megrontása miatt. Sikerült Gyulai Endre szegedi püspökkel is beszélnem. Ő már megértőbb volt. Nagyon sajnálta, hogy a lányom „doliról” semmit sem tudtam. Próált megnyugtatni. Szerinte végül is a józanság és a jóság fog győzedelmeskedni. De én ebben nem vagyok olyan biztos. Mari különben még mellettünk van, nálunk él. Hogy később miként lesz, nem tudom. Csak félek és haragszom, de nagyon. KIBÉDI VARGA SÁNDOR Lehet, hogy van gonosz. Talán valahol megkereshető, valamiként azonosítható, valamilyen módon leküzdhető. Mi nem tudjuk. De vannak, akik tudják - legalábbis ezt állítják. Néha úgy tűnik, a görcsös, remegő, vádlóan feszülő ujjak már össze-vissza mutogatnak. Fotó: VELLEDITS ÉVA ■ - Jobban tenné a Kurír, ha egy ideig nem írna a konzumlányok eladásáról - mondta keddi, Leánypiaci tranzitállomás című cikkünkkel kapcsolatban egy magát megnevezni nem kívánó férfi, állítólagos rendőrtiszt. Nem cáfolta azonban azt a feltételezésünket, hogy nemcsak magyar lányokat „adnak el” külföldre, hanem külföldi állampolgárokat is továbbpasszolnak, például Olaszvagy Törökországba. Utóbbiak sokszor kapósabbak külföldön, mint a magyarok. Az eladás nem azonos a szerződtetéssel, bár sokszor emögött is tisztázatlan a „feladat”. Az eladás előtt szervezett bűnözők szinte megfejik a lányokat, dolgoztatják őket, mégpedig elsősorban az ősi szakmában. A leánykereskedelem egy része ellenőrizhetetlen, valóban előfordul, hogy az eladott hölgy megszökik, volt olyan, aki, bár nem magyar volt, mégis Magyarországra jött vissza. Mint informátorunk kifejtette, a leányüzlettel kapcsolatban több szálon folyik az „információszerzés”, ezért véleménye szerint a sajtó csak árt az igazi áldozatoknak azzal, hogy foglalkozik velük. Még az is felmerült, hogy néhány „Magyarországra dobott” örömlánynak más volt a feladata, mint azt egy kívülálló a kocsisoros munka miatt gondolja. Egyes konzumáló külföldi állampolgárokkal kapcsolatban ugyanis nem a strichelés, hanem fegyver- és kábítószer - -csempészügyek is kezdtek majdnem érdekessé válni. A magyar rendőröknek talán ezért van okuk arra, hogy bizonyos ügyekben „ne lépjenek”. Nem pedig azért - ezt már Boross belügyminiszter úr is cáfolta -, mert valami közük lenne a szervezett alvilághoz. Az anonim rendőrtiszt egyébként egy alvilági körökben ismert nevet is említett, ezt azonban egyelőre nem írjuk le. A fővárosi úriember ugyanis bizonyítékok hiányában még a szabad levegőt szívja. Nem akarjuk, hogy feljelentsen rágalmazásért, ezért legyen itt csupán a keresztneve: Lajos. A rendőrtiszt komolyan aggódott bizonyos személyek biztonságáért. Ezért egy rövid ideig megpróbálunk hallgatni - nem biztos, hogy sikerül. A lányok jelentkezését továbbra is várjuk. (HEJJAS) Veszélyes a lánypiac 1993. október 1. rám A forintleértékelés nem tesz jót nekünk. Eztán még az importgyógyszerekért is többet fogunk fizetni. Mi is, meg a tb is, amelynek egyébként sem áll jól a szénája. Mert akárhogy számol, a kasszában nincs és nem is lesz annyi pénz, amennyire szükség lenne, hogy ne emelje a gyógyszerárakat. Fő is a feje, hogy mit tegyen. - Több verzióban gondolkodunk - mondja dr. Matejka Zsuzsanna, az Egészségbiztosítási Önkormányzat főgyógyszerésze. - Az állam jövőre 38 milliárdot irányzott elő gyógyszertámogatásra, ehhez mi tudunk adni - a befolyó járulékokból - 13 milliárdot, így együtt pontosan 50,7 milliárd forint szerepel a költségvetési tervezetben. De ma már egészen biztosan tudjuk, hogy ez kevés lesz. - Mennyi hiányzik? - Körülbelül 10 milliárd. Abból tudnánk fedezni az inflációt, a forintleértékeléseket. Az előre kiszámítható többletkiadásokat. Különösen sokat nyom a latban, hogy a választék rohamosan bővül, évente 400 új gyógyszer kerül forgalomba. Ezek nemcsak korszerűbbek, hanem drágábbak is. Általában ezeket rendelik az orvosok, ezeket kérik a betegek. - Milyen a hazai és az importgyógyszerek aránya? - Tavaly még 62 százalékban volt hazai termék a piacon, ez az idén már 55 százalékra csökkent. Vagyis 38 százalékról 45 százalékra emelkedett a külföldi gyógyszerek jelenléte, és ez a struktúraváltás jövőre sem fejeződik be. - A korszerűbb gyógyszereknek nyilván kevesebb a mellékhatása és jobb a hatásfoka. Feltehetőleg így igaz. Viszont mindezek ellenére nem lett kevesebb a beteg, nem csökkent a halálozások száma. A „drága terápia” nem javította a lakosság egészségügyi állapotát. Mellesleg még a gazdag Németország is befagyasztotta a gyógyszerár-támogatás összegét, a biztosító visszalépett az 1991. évi szintre. Akkor 23 milliárd márka gyógyszerár-támogatást adott, 1992-ben 27 milliárdot költött el, és az idén bejelentette: egy pfenniggel sem hajlandó többel „beszállni”, mint 1991-ben. Ha ezt túllépik az orvosok, akkor majd levonják a béralapjukból. - Mi lett e drasztikus intézkedés következménye? - Nemcsak az orvosok, a betegek is felzúdultak. De a vihar már kezd lecsendesedni. A doktorok féltik a pénzüket, inkább olcsóbb gyógyszereket írnak fel, illetve kevesebbet rendelnek, az indokoltságra jobban odafigyelnek. Ennek megfelelően az első félévben 30 százalékkal esett vissza értékében a gyógyszerfogyasztás, de ahogy nálunk nem javultak a drágább terápiától, ott az olcsóbbtól nem rosszabbodtak az egészségügyi mutatók. - Mennyit hagyunk a patikákban? - Tavaly 4 milliárd forintot fizetett ki a lakosság a vényre felírt, a tb által támogatott gyógyszerekért. De 2 milliárdnál többet költött el a recept nélkül kaphatókra. Nyilván ebben közrejátszik az is, hogy sokan inkább kifizetik a gyógyszer teljes árát, mintegy, órákat várjanak a rendelőben. És vannak, akiknél nem számít luxusnak, ha zsebből veszik a nyugati gyógyszercsodákat. - De van, aki zavartan közli a patikussal, hogy bizony nem kéri az antibiotikumot, mert nincs több száz forintja. - Bizonyos antibiotikumok ára valóban jelentősen megemelkedett, ezzel alapvetően vissza akartuk szorítani az indokolatlan gyógyszerfogyasztást. Mert semmi értelme, ha kettőt tüsszentünk, antibiotikumot bekapkodni. De továbbra is nő az antibiotikumok fogyasztása, meggyőződésünk, hogy ez nem helyes, a gyógyszerártalmakról kevés szó esik. Viszont a nyugtátókból, az altatókból már nem rendelnek annyit, talán még az örökké idegesek is jobban megfontolják, hogy valóban minden problémát megold-e a pirula. Az egészségneveléssel csökkenthető lenne a gyógyszerfogyasztás, de akinek muszáj gyógyszeren élnie, az jövőre még hátrányosabb helyzetbe kerül? - Dehogy! A rákbetegek továbbra is ingyen kapják a gyógyszert, akár az asztmások, a cukrosok vagy az epilepsziások. Pontosan 38 betegségtípusnál érvényesül ez az elv. Ezenkívül sikerült elérni, hogy az állami költségvetés téríti a közgyógyellátás költségeit. Vagyis a szegények, a rászorultak fekete vényre ingyen kapnak gyógyszert, és ezt már nem a tb fizeti. Lesznek még egyéb intézkedések is, hogy a lakosság terheit mérsékeljük, de az elkerülhetetlen, hogy bizonyos gyógyszereknél áremelés legyen. Most tárgyalunk a magyar és a külföldi gyártókkal, és azt ajánljuk nekik, ha leviszik az áraikat, akkor megtarthatják a jelenlegi támogatást. Ez nekik is megfontolandó, mert rosszabbul járnak, ha piacot veszítenek. Az alku még tart. Aztán: a gyógyszerfelhasználás ésszerűsítésével is lefaragható valamennyi abból a hiányzó összegből. - Csak nem fogják az orvosokat ellenőrizni? - De. A doktorok tavaly 130 millió vényt írtak fel, ez rengeteg. Arra készülünk, hogy számítógéppel feldolgozzuk, hd mennyi gyógyszert rendelt. És utána mi is informáljuk az orvosokat, a jelentéseinkből megtudja azt is, hogy a kollégái miként cselekedtek hasonló időszakban. - Nem kerül többe a leves, mint a hús? - A számítógépes feldolgozás kijön 1-1,5 milliárd forintból. Viszont bízunk a hatásában, ezzel 8-10 százalékos volumencsökkenést érhetünk el, ami 4-5 milliárd forint megtakarítást jelenthet. - Rákoppintanak az orvosok fejére? - Eszünk ágában sincs büntetni. A visszainformálásból csak okulhatnak. Mi pedig bevezetünk egy hosszabb távú érdekeltségi rendszert. Jutalmakat adunk, illetve hasznos kis műszerekkel ajándékozzuk meg azokat, akik számolnak is, miközben és elsősorban a betteg érdekeit tartják szem előtt. CSESZÁK GYÖNGYI