Kutasi Hírek, 2013 (4. évfolyam, 1-12. szám)

2013-01-01 / 1. szám

2 Pálinka, csoki és múzeum A tavalyi év több sikeres pályázatot is hozott Székkutasnak, amelyek 2013-ban valósulnak meg, amellett, hogy az idei évben is egy sor pályázat ke­rül beadásra. Erről Szél István polgármesterrel be­tett és megszüntetésre került egység után szintén hiánypótló a településen. A tervek szerint a két vál­lalkozás együtt is műkö­dik, nemcsak hagyomá­nyos tölteléket, de pálin­kát is töltenek a csokiba, sőt a helyi Herbária és a gyógynövényes hagyo­mányok miatt ilyen béltartalom is lesz a cso­kikban. A Székkutasi Vendég­váró Egyesület az önkor­mányzattal közösen a fa­lumúzeum felújítására és teljes átalakítására pályá­zott sikeresen. Az új, kor­szerű, mégis hagyomány­hű bemutatótér kialakítá­sának munkálatai pár hé­ten belül el is kezdődhet­nek. A 2013-as évben pedig további dömping lesz a te­lepülésen pályázatokból, melyek közül igyekeznek majd minél többet meg­nyerni. Nés, és szeretnék, ha a névcserén a lakosság a legke­vesebb utánjárással tudna túl lenni, de vannak, akik vállalkozói igazolvánnyal rendelkeznek illetve cégük van ezekben az utcákban, nekik is el kell intézniük a változások bejelentését, hogy a továbbiakban az új ut­canév szerepeljen. A közszolgáltatókat hivatalból értesítette a polgár­­mesteri hivatal, a Földhivatal felé megtörtént a bejelen­tés, így az ingatlan nyilvántartásba is bevezetésre kerül az utcanévváltozás, és hamarosan az új közterületnév táblák is kikerülnek. A jegyző asszony elmondta, a hat utcában mintegy 330 lakost érint a csere. 45 millió került kiosz­tásra a kistérségben, eb­ből Mártélyon két vállalko­zás 5, Székkutason szin­tén két vállalkozás közel 40 millió forinton osztoz­hat. Az egyik beruházás egy csoki manufaktúra lét­rehozása lesz, mely ugyan már működik Szegeden, de a tulajdono­sok azt most visszahoz­zák szülőfalujukba, hogy a későbbiekben akár munkahelyeket is teremt­senek. A másik vállalkozás egy pálinkafőzőé lesz, mely a tsz által Pósán működte­ Búcsút intenek Kun Bélának és Sztahanovnak Az Országgyűlés törvényt alkotott a 2012. évi CLXVII. szám alatt, amely az egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról szól, így 2013. január 1-től közterület, közintézmény nem viselheti olyan személy, szervezet nevét, vagy kifejezést, aki illetve amely a XX. századi önkény­uralmi politikai rendszerhez köthető. Mindezek ér­telmében Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestülete a közterület nevét változtatta meg. A Marx utca Temesváry Imre utca, a Kun Béla utca Gregus Máté utca, a Bacsó Béla utca Maczelka Gábor utca, a Felszabadulás utca István király utca, Sztahanov utca Szélmalom utca, a Ságvári Endre utca pedig Dr. Kónya János utca lett. Hunyák Zsuzsanna jegyzőtől megtudtuk, a járási ok­mányiroda illetve az önkormányzat is készített az érin­tett lakosoknak tájékoztatót, amelyet a napokban juttat­nak el a háztartásokba. Ebből megtudhatják, hogy a személyi okmányaik cseréje milyen módon történik majd meg. A lakcímigazolvány és a forgalmi cseréje illetékben­ IV. évfolyam 1. szám Mérlegen az elmúlt egy év - Sajti Mihály Ismét eltelt egy év, ismét arra kérjük a székkutasi képviselő-testület tagjait, hogy értékeljék az elmúlt 12 hónap munkáját, történéseit. Elsőként Sajti Mihály képviselőt kérdeztük. A képviselő azzal kezd­te beszélgetésünket, hogy a fejlesztések, amelyek történtek, már ismerete­sek, részben az újságból, részben a fórumokról, közmeghallgatásról. Fon­tosnak tartja a közmunka keretében jelentős lét­számmal foglalkoztatást, annak minden ellentmon­dása mellett. Szintén ki­emelte a költségvetés ter­hére történt szociális jutta­tásokat, úgy természet­ben, mint pénzben. Jelentősnek tartja a köz­ség kulturális életének fel­­élénkülését is, hiszen 2012-ben szinte minden hétre jutott kulturális ese­mény. Sajti Mihály hangsú­lyozta annak fontosságát, hogy a költségvetést be­tartották, így az év végi eredmény nem mutat hi­ányt, sőt a 2013-as elkép­zelések saját erejét is majdnem fedezi, hitel fel­vétele nélkül. Jónak ítéli, hogy úgy si­került az iskolát állami ke­zelésbe adni, hogy meg­maradt a lehetőség a helybeni tanuláshoz, nem kell a gyerekeknek más településre átjárniuk. Örömmel említette, hogy a szennyvízberuházás minden adminisztratív ré­sze befejeződött, így a pályázatot beadhatták. Sajti Mihály jónak tartja, hogy a csapadékvíz-elve­zetés megoldását elindí­tották, és pozitívumként emelte ki a falu szinte egészének rendezettsé­gét és állandóságát. Megállapította, kicsi az önkormányzat lehetősége nagyobb fejlesztésekhez, de amennyi van, az talán teljesen jó irány. Hozzátette, az egész ön­­kormányzat munkája nyi­tott a tájékoztatás minősé­ge miatt, és a képviselő­­testület is nyitott minden lakossági észrevétel befo­gadására. Sajti Mihály a 2013-as év legfontosabb feladatá­nak az életben maradást tartja, valamint azt, hogy elképzeléseiket meg tud­ják valósítani, kordában tartsák a költségvetést, és ne romoljon a színvonal az óvodában és az iskolá­ban.

Next