Kutasi Hírek, 2014 (5. évfolyam, 1-12. szám)

2014-01-01 / 1. szám

2014. január 3 Lázár János: tiszta a lelkiismeretünk - exkluzív interjú! Politikai össztűz alá vette az ellenzék Lázár János országgyűlési képviselőt, a Fidesz alelnökét. Megjelent az állami tulajdonú földek bérlőinek névsora. A nyertesek között van a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. A cég tulajdonosa Lázár János rokona. A honatya szerint az ellenzék országos politikai össztüzet indított ellene. Az interjúból kiderül, hogy korábban volt olyan cég, aki 10 forintért bérelt egy hektárt. Hogy mi változott és mire a nagy felzúdulás? Promenad.hu: Megjelent a promenad.hu-n az állami földte­rületeket bérlők névsora. Az elmúlt időszakban is lehetett álla­mi tulajdonú földterületeket bérelni, most egyszerre miért került ez a politika és a sajtó célkeresztjébe? Lázár János: Valószínű azért, mert lassan megszületnek az eredmények. A magyar állam 250 ezer hektárnyi termőföld újrapályáztatásáról döntött. Ezek a szerződések eredetileg 2017- ben jártak volna le. Az állam a gazdasági felkészülés érdekében úgy döntött, hogy a pályáztatást 2013-2014-ben megejti, ez lassan befejeződik. Csongrád megye ebben az élen jár, hiszen Szentes és Hódmezővásárhely környékén nagyon jelentős föld­területek kerültek kiírásra. A korábban például a Pankota Zrt. által használt földterületek, vagy itt Hódmezővásárhelyen a Hódmezőgazda Zrt. által használt területek, vagy Makó térségében a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. által használt területek kerültek az állam részéről meghirdetésre. Az államnak az a célja, nem csak pályáztatja ezeket a földe­ket, hanem lehetőség szerint a korábbi bérlők számánál többen béreljék ezeket a területeket, illetve, hogy családi gazdaságok, állattenyésztéssel foglalkozó gazdaságok, fiatal gazdák kapjanak lehetőséget. Hódmezővásárhelyen ez a pályázati eljá­rás sikeresen zajlott, ugyanis óriási az érdeklődés. A nyilvános­ságra került adatokból tudjuk, hogy vannak olyan földterületek, ahol húszszoros a jelentkezés egy parcellára, ez messze meg­haladja az országos érdeklődésnek az átlagát. P.hu: Eddig hogy ment az állami földterületek bérlése, és most mi változott? L. J.: Ezeket a földterületeket, amelyek az állam tulajdonában voltak, az elmúlt húsz évben döntő mértékben a nagyüzemek használták. A mezőgazdasági nagyüzemek a rendszerváltozás után privatizálásra kerültek - részben vagy nagy részben- Vásárhelyen erre a Hódmezőgazda Zrt. története ismert és jó példa. Az állami tulajdonú a földterületeknek elsöp­rő többségét nagygazdaságok bérelték és bérlik jelenleg is az országban és vannak külföldi tulajdonban lévő nagygazdaságok is. A legszélsőségesebb példa egy német cég: 99 évre szerzett meg tízezer hektárt a Balaton mellett az 1990-es évek elején és 10 forintot fizet hektáronként bérleti díjat, miközben ma, aki az állammal szerződést köt 1250 forint/a.k. bérleti díjat fizet. A jelenlegi kormánynak az a célja, hogy az eddigi nagyüzemi használók helyett több családi gazdaság kapjon lehetőséget. A kormány azt szeretné, hogy a mostani 50 százalék nagyüzem és 50 százalék kisgazdaság helyett, 80 százalékra emelkedjen a kisgazdaságok száma és 20 százalék nagyüzem maradjon, tiszteletben tartva a nagyüzemek integritását és gazdasági szerepét. Azt a nézetet valljuk, hogy társadalmilag hasznosabb, ha több ember kezében van a föld. Nagyon fontos, hogy megkezdtük az átrendezést és komoly sikereket értünk el, hiszen Hódmezővásárhelyen látszik, hogy a Hódmezőgazda Zrt. pályázatai mellett sok családi gazdaság és magángazdaság pályázott. Ezzel szemben vannak olyan területek - mint Makó térsége -, ahol nem volt jelentős a pályázható földterületekre az érdeklődés. A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. 1350 hektár földet nyert pályázaton és ebből 1200 hektárra más nem pályázott. P.hu: Az adatok nyilvánosak voltak? L. J.: Minden nyilvános volt. A pályáztatás nyilvánosan zajlik, a felhívás és a feltételek. Sőt, azt javasoltam a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. vezetésének, hogy az általa nyert pályá­zatokat tegye nyilvánossá, hozzáférhetővé, az interneten, a cég honlapján ez elérhető lesz. Meg lehet nézni, hogy a nyertes cég mit vállalt a pályázat sikere érdekében. Én azt hiszem, hogy a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. Hódmezővásárhelyen ismert, mint ahogy a közeli rokonom, Gyapjas Károly vezérigazgató úr is. Ebben nincs új információ. Nagyon sok embernek ad munkát a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. Kiváló gazdaság, kétezer szarvas­­marhájával az ország egyik legjelentősebb tejtermelője, vala­mint úgyszintén az ország fűszerpaprika termesztésének 40-50 százalékát is a cég adja. Nagyon komoly gazdasági eredménye­ik vannak. Azt nem tudom, hogy mekkora szerepe volt ebben annak, hogy az ott dolgozók döntően makóiak, földeákiak, óföldeákiak. Lehet, hogy azért nem pályáztak környékbeliek, mert ott dolgoznak azok, akik mezőgazdasággal foglalkoznak. P.hu: Eddig Hódmezővásárhely környékén a Hódmezőgaz­da Zrt. bérelte a legnagyobb földterületet az államtól. Tudjuk, hogy mennyiért? Ez változik? L. J: Ezek a típusú cégek, mint például a Hódmezőgazda Zrt., korábban néhány száz forintért bérelték a területeket. A bérleti díjat 2010 óta megemeltük. Nagyságrendileg 1250-1300 forint a bérleti díj aranykoronánként. Hódmezővásárhelyen jelentős volt az érdeklődés és a pályázati feltételek szerint, Hódmezővásárhelyen a családi gaz­daságok, fiatal gazdák, egyéni egzisztenciák fognak előnybe részesülni. Ez nem jó hír a Hódmezőgazda Zrt. számára. Az viszont egy fontos hír, hogy a Hódmezőgazda Zrt.-nek felajánlot­ta a kormány - és ezt ma is tartjuk - hogyha be kívánja fejezni az állattartó tevékenységet az állattartó telepeken, akkor ezeket a magyar állam átveszi, korrekt elszámolás mellett, és utána a vásárhelyi és környékbeli gazdákkal együtt megpróbálja ezeket működtetni, tehát van arra is konstrukció, hogy a munkahelyek hogyan őrizhetők meg. Az állami földek mellett a Hódmezőgazda Zrt. privát földeket is bérel, legalább 3000 hektárnyi privát földet, tehát attól hogy az állami földeket esetleg vásárhelyi gazdák fogják megkapni, Hódmezőgazda Zrt.-nek marad földterülete. Folytatás a 4. oldalon

Next