Kutasi Hírek, 2016 (7. évfolyam, 1-12. szám)

2016-01-01 / 1. szám

2 VII. évfolyam 1. szám Szél István: 2016 a tervezések éve A 2015-ös évhez hasonlóan ismét mozgalmas esztendőre lehet számítani Székkutason. Úthelyreállítás, vágópont léte­sítése és energetikai korszerűsítés - csak néhány projekt, ami idén a községre vár. K.H: 2015-ben megtörtént Székkutas eddigi legnagyobb beruházása, a csatornázás. Ez egy sikertörténet. Sz.I: Sikeresen befejeztük a projektet. Jelenleg a hat hó­napos próbaüzem zajlik, ami áprilisig tart. A 610 háztartásból 448 már rákötött a rendszerre, ez 70 százalékos rácsatlakozási arányt jelent. Ezen kívül a 47-es főút fejlesztése, az ivóvízminőség-javító program és a hulladék rekultiváció is megvalósult a településen - ezek által élhetőbbé vált Székkutas. K.H: Hogyan sikerült a szennyvízberuházást megvalósí­tani? Több évnyi előkészület előzte meg a mintegy másfél milliárd forint értékű projektet. Sz.I: Lakossági összefogás nélkül bármilyen beruházást ne­héz megvalósítani. A székkutasiak szerencsére megértették, hogy a csatornázás az ő érdeküket szolgálja. A többség támo­gatott bennünket és mi is őket. Kedvezményesen biztosítottuk nekik a bekötéshez szükséges sárga csöveket, folyamatosan egyeztettünk velük és olyan lehetőségeket kínáltunk nekik, amelyek más településeken fel sem merültek. K.H: Aktuális téma a csatornázáshoz szükséges lakossági önerők visszafizetése. Hol tart ez jelenleg, mennyi lakos kapta már vissza a pénzét? Sz.I. Több mint öt­ven fő kapta már vissza a pénzét. Elsőként azok, akik egy összegben fi­zették be az önerőt, de meg fog kezdődni azok­nak a kifizetése is, akik részletekben adták be a szükséges összeget. A Víziközmű Társulattól február elejétől az ön­­kormányzat pénztárán át is igényelhető a pénz. Fontos kiemelni: a visz­­szafizetésre eredetileg 2016 nyarától lett volna lehetőségünk, de úgy gondoltuk, hogy ennek mihamarabb meg kell történnie. A lakástakarék­pénztári szerződéssel rendelkező­ket arra kérem: pár hónapig legyenek türelemmel és ne bontsák fel azt. Amennyiben felbontják, elesnek a pozitív hozadékoktól. K.H: Milyen fejlesztéseket valósítottak meg még a tavalyi év során? Sz.I: A nagyokat már említettem. Ezeken kívül felújítottuk az iskola tetőzetét, valamint a Művelődési Házban agrárszolgálta­tói, körzeti megbízotti és családsegítői irodát alakítottunk ki. Az intézményhez térfigyelő-kamerarendszert telepítettünk. Zöldí­­tést végeztünk és fákat ültettünk a községben, amit a jövőben is szeretnénk folytatni. K.H: Milyen fejlesztéseket terveznek az idén? Milyen év elé néz Székkutas? Sz.I: 2016 a tervezések éve. Az idei évben az egyik legfőbb feladatunk az Egészségház külső és belső felújítása. Ezen kívül dolgozunk az önkormányzati épületek energetikai hatékonysá­gának rekonstrukcióján. A Polgármesteri Hivatal, a Művelődési Ház energetikai korszerűsítésén túl a közterületek közvilágításá­nak rekonstrukcióját is tervezzük. Meg szeretnénk valósítani a belvízelvezetés második ütemét is, valamint 85 millió forintból megtörténik a csatornázás utáni úthelyreállítás. K.H: A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság bűnösnek mond­ta ki a Székkutasi TSz ügyében Sz. I. vádlottat 736 rendbeli üzletszerűen, kisebb értékre elkövetett sikkasztás bűntet­tében és 343 rendbeli üzletszerűen, szabálysértési értékre elkövetett sikkasztás vétségében, ezért halmazati büntetésül 1 év végrehajtásában 2 év 6 hónapra felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet januárban jog­erőre emelkedett. Az érintett település polgármestereként mi a véleménye az ügyről? Sz.I: Sajnos beigazolódott, ami várható volt: a 2008-ban ki­robbant T az ügyben az akkori vezetőség hibás döntést hozott. Ha akkor Lázár János országgyűlési képviselőhöz - aki maga tett feljelentést az ügyben - vélelmezem, ha nem érkezett vol­na lakossági panasz, akkor a történtekre csak hosszú idő után derült volna fény és a székkutasiakat sem kárpótolták volna. Véleményem szerint a mostani vezetőségnek le kell mondania, új emberek kellenek a TSz élére. A termelő szövetkezetet gaz­dasági társasággá kell alakítani, és európai uniós forrásokra kell pályázni ahhoz, hogy fejlődjön. Csak így maradhat a település legnagyobb munkálta­tója. Mert ha most le­marad, végleg csődöt mondhat. K.H: Szintén kínos ügy, hogy a Hódme­zővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a székkutasi férfival szemben, aki tavaly augusztus 24- én munkahelyi vezető­ként bántalmazott egy beosztottját. Sz.I: Úgy gondolom, a rendőrségi eljárás vé­gén minden tisztázódik majd. Kellemetlen ügy, de nem szeretném, ha emiatt bárki is az utcá­ra kerülne. Számítok mindkét fél munkájára hosszútávon. K.H:Milyen tervei vannak az önkormányzatnak az elkövet­kezendőkben a munkahelyteremtésre? Sz.I: Az önkormányzatnak nem a munkahelyteremtés az elsődleges feladata, hanem az ahhoz szükséges infrastruktúra megteremtése. A Szefo Zrt. székkutasi üzeme február elsejétől 9 fővel bővül, így a vállalat 20 fővel végez majd gyógynövény válogatást és cirokseprű készítést. Továbbá nagy álmom, hogy a helyi állattenyésztés fel­lendüljön. Ezért baromfitenyésztésbe kezdünk: vágópontot alakítunk ki a településen, várhatóan a szennyvíz­tisztító te­lep környékére. Itt akár napi 200 csirkét is feldolgozhatunk, amit a helyi közétkeztetésben és a versenyszférában értéke­sítünk. Ezzel a székkutasi családokon is segítünk, ugyanis velük köthetünk szerződést, tőlük szerezhetjük majd be a szárnyasokat. Csirkéken kívül fácánok, gyöngytyúkok és für­­jek feldolgozásban is gondolkozunk. Mindez szeptemberben kezdődhet el. Megyeri József

Next