Kutasi Hírek, 2017 (8. évfolyam, 1-12. szám)

2017-08-01 / 8. szám

2 VIII. évfolyam 8. szám Motorosokkal telt meg a székkutasi sportpálya A Székkutasi Motorosok Baráti Köre 2017. augusztus 5-én, szom­baton, kilencedik alkalommal rendezte meg a már hagyományos Székkutasi Motoros Találkozót a Székkutasi Sportcentrum területén. Felbőgtek a motorok Székkutason, amint megnyitotta a kapuit a IX. Székkutasi Motoros Találkozó. A motoros barátok az ország minden pontjáról érkeztek, igazi különlegességeket lehetett meg­csodálni a Székkutasi Sportcentrum melletti területen. Az esemény­re Kistelektől Budapestig, mindenhonnan érkeztek Székkutasra. A Sportcentrumban a focipálya mellett tucatjával sorakoztak fel a szebbnél szebb motorok. A 9 órakor kezdődő megnyitón Rostás Péter, Székkutas alpol­gármestere köszöntötte a motorosokat, kellemes hűvös időt és jó szórakozást kívánva nekik. Dovalovszki György, a rendezvény egyik szervezője és a Szék­kutasi Motoros Baráti Kör titkára elmondta, hogy az egész napos esemény, nemcsak egy baráti találkozó, hanem egy közös emléke­zés is. Fél 11-kor kezdődött ugyanis egy közös felvonulás, aminek a végén a motorosok közösen emlékeztek társaikra. „A felvonulás után visszatértünk a helyszínre és délben megebé­deltünk. 13 órakor elkezdődött az ügyességi és a rekeszrakó ver­seny, amiknek az eredményhirdetése után sörivásban is összemér­hették tudásukat a vendégek. Végül este 8-kor egy retro buli zárta a napot” - mesélt a programokról Dovalovszki György. n.j. Hamarosan becsengetnek! A Gregus Máté Általános Iskola szeptember 1-jén, pénteken zárja ki újra kapuit diákjai előtt. Összesen 106 tanuló kezdi meg a tanévet az intézményben, köztük 8 első osztályos gyermek lépi át az iskola küszöbét. A Gregus Máté Általános Iskola a leendő kis elsősök iskolai kör­nyezettel való megismertetését már az előző tanév végén elkezdte. A „végzős” óvodások az óvó nénikkel többször jártak az intézményben, hogy ismerkedjenek az ottani közeggel. Ezen kívül, augusztus 29-én és 30-án ovi-suli váltónapokat tartanak, amelynek során a gyerekek játékos formában ismerkednek meg a tanítónénikkel és az iskolával. Ezen programon, illetve az első tanítási napra a szülők is elkísérhetik a leendő kisiskolásokat - tudtuk meg Patyi Évától, a Klauzál Gábor Általános Iskola Gregus Máté Tagintézményének vezetőjétől. A­z első évfolyamos diák a 2. osztályosokkal tanul majd összevonva, ugyanakkor az alapozó tantárgyakat, úgy, mint a magyart, a környezet­ismeretet és a matematikát, csoportbontásban fogják hallgatni. Szeptember 1-jén, reggel 8 órakor, ünnepséggel kezdődik a tanév, amely alatt többek között az első osztályosokat köszönti az intézmény emléklappal és ajándékkal, valamint erre az alkalomra a felsősök műsorral is készülnek. A nap osztályfőnöki órákkal folytatódik, ennek során az augusztus 31-én megkezdett tankönyvosztáson túl, minden lényeges információt megkapnak az évre vonatkozóan a diákok pe­dagógusaiktól. Megbeszélik többek között a napközis ellátást, az ét­keztetést, illetve felmérik az igényeket a különféle szakkörök terén is. Utóbbiakkal kapcsolatban Patyi Éva elmondta, számos lehetőséget kínálnak diákjaiknak a tanításon kívüli óráik hasznos eltöltésére. Az alsó tagozatosok matek- és rajz szakkörön, valamint kézműves fog­lalkozáson és fitnessen, illetve játékos tömegsporton vehetnek részt a 2017/2018-as tanévben. A felsősök dráma és informatika szakkör, valamint fitness és kézilabda foglalkozások közül választhatnak. A mindennapos testnevelés órákon felül ősszel a felső, tavasszal az alsó tagozatosok úszásoktatáson vesznek részt. Patyi Éva a tanév során várható programokkal kapcsolatban ki­emelte, idén is sok közösségi programot terveznek, az intézmény révén és a községgel közösen is. Szeptember 5-én az 5. osztályosoknak gólyabulit rendeznek, amely az alsó és a felső tagozat közötti átmenet játékos formában történő átvezetése. A Fehér-tó napján Kardoskútra látogatnak majd el a diákok, illetve az alsósok számára a népmese napján meseve­télkedőt is tartanak majd a Művelődési Házban. A Gregus Máté Általános Iskola ezen kívül az idén májusban az „Iskolaközpontú együttműködések támogatása” című EFOP pá­lyázatra beadott anyagáról várja a bírálatot. Amennyiben ez pozitív lesz, úgy még több program valósulhat meg a 2017-2018, valamint a 2018-2019-es tanévben. A tanév menetével kapcsolatban további fontos információk, hogy azok a tanulók, akik külterületről érkeznek, továbbra is meg­oldhatják bejutásukat az iskolabusz segítségével. Az intézmény reggel 7 órától 17 óráig biztosítja a diákok felügyeletét. Ács Helga Székkutas Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 9/2016. (IX.27.) számú rendeletével megalapította a felsőoktatási intézményben tanulók ösztöndíj támogatását. Ösztöndíj-kérelmet nyújthat be a székkutasi állandó lakó­hellyel rendelkező fiatal, aki első diplomáját szerzi meg nappali tagozaton valamely felsőoktatási intézményben, és még nem töltötte be a 25. életévét, valamint más önkormányzattól nem részesül hasonló célú ösztöndíjban. Tanulmányi eredménye a 2,51 átlagot eléri, illetve azt meghaladja. Pályázatot benyújtani 2017. szeptember 30. napjáig lehet. (A pályázati adatlapot kitöltve és aláírva kell benyújtani.) Mellékletként az alábbi dokumentumokat kell csatolni: - első évfolyamos hallgató esetén hallgatói jogviszony létesíté­sének igazolása, valamint érettségi bizonyítvány és a 12. év végi bizonyítvány másolatát. Magasabb évfolyamokon a benyújtást megelőző szemeszter eredményes befejezésének, és a fennálló hallgatói jogviszonynak az igazolását - önéletrajzot A család jövedelmi, vagyoni viszonyairól az adatlapon kell nyilatkozni, annak tudomásul vételével, hogy azt a támogató önkormányzat a hatáskörrel rendelkező adóigazgatóság útján ellenőrizheti. A támogatás egy tanévre, azaz 10 hónapra szól, megállapítá­sa esetén évi két részletben kerül kiutalásra (a második félévre szóló jogosultságot minden év február 20-ig kell igazolni). A tá­mogatás összege maximum 10 000 Ft/hó. A támogatást a képviselő-testület által erre a célra megválasz­tott bizottság bírálja el, 2017. október 31. napjáig.

Next