LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 26. évfolyam (2000)

2000 / 2. szám - SZEMLE - SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: A romantikus Petőfi : Margócsy István: Petőfi Sándor

222 Szegedy-Maszák Mihály csak a történelemben, de az irodalomban sem könnyen értelmezhetők. A ro­mantikusok közül különösen sokan haltak meg, vagy hallgattak el fiatal korban; Petőfi ebből a szempontból nem tekinthető kivételnek. Teljesen indokolt a kíméletlen bírálat, mely a közoktatást éri, amiért Petőfi műveit a mai napig az életrajznak rendeli alá. Való igaz, hogy a személyiség a művek rovására foglalkoztatta a közvélekedést, de nehéz volna tagadni, hogy ebben a vonatkozásban Margócsy István könyve inkább képvisel folytonossá­got, mint új kezdeményezést a benne mérlegre tett örökséghez képest. Az álta­la teremtett nyelv meghatározó elemei inkább vonatkoznak közéleti fellépésre, mintsem írás- vagy olvasásmódra. A szerző azt hangsúlyozza, hogy a Tízek Tár­saságának tagjai „oly fegyvertényt hajtottak végre az irodalmi piacon, melyre az irodalomtörténetben alig akad példa" (66.), majd Petőfi „irodalmi huszárvágá­sai", „harci gesztusrendje", „bizonyos fórumok"-on végrehajtott „akciói" (67.) részesülnek méltatásban. Éleslátásra vall annak megállapítása, hogy az eredeti lángelme fogalma elvá­laszthatatlan a piac létrejöttétől. Az is a gondolatmenet korszerűségét bizonyítja, hogy kitüntetett szerepet kap a hatástörténet. Nem lehet viszont elhallgatni, hogy miközben vitára késztetően, ám egyszersmind meggyőzően sikerül érzé­keltetni a folytonosságot nagyon különböző értékrendű irodalmárok Petőfi-ér­telmezései között, viszonylag és sajnálatosan keveset tudunk meg arról, miként is változott meg a költő egyes műveinek értelmezése. Tanulságos volna például annak utána nézni, a költőnek mely verseit s hogyan tanították a különböző idő­szakokban. A természeti környezet és a magyar nyelv átalakulása alkalmasint erősíthette a tájleíró versek „mesterkéltségét", s talán általánosságban is föltéte­lezhető, hogy Petőfi különböző alkotásainak múlt századi szerepköre és hatása bizonyos mértékig olyan történeti helyzettől is függött, mely napjainkban már a múlté. Akár még arra is lehet gondolni, hogy némely verstípusai veszíthettek ha­tékonyságukból, mások viszont az újabb költészet távlatából nézve nagyobb jelentőségre tettek szert. Bizonyos mértékig csorbítja a képviselt szemlélet korszerűségét, hogy egyes művek értelmezéstörténete helyett olykor „a Petőfi-jelenség kultikus jellegé"-re (13.) helyeződik a hangsúly. A ragaszkodás e pozitivista örökséghez meggátol­ja, hogy az értekező érdemben foglalkozzék azzal, miként vetik föl a költői sze­repek a személyiség kettőségének, nyilvánvaló és rejtett, kimondott és kimon­datlan, sőt valódi s kitalált párbeszédének a lehetőségét. Korszerűségnek és korszerűtlenségnek hasonló kettőssége figyelhető meg a Petőfi műveire vonatkozó szakirodalom mérlegelésében. Maradéktalanul igaz, hogy e terjedelmes anyagban uralkodik „az érvelési mód, mely szinte nem is tö­rődik a bizonyítás terhével, hanem mintegy előzetes tudásként biztosra veszi, hogy választott költőjének, ideáljának legalábbis az épp most érintett téren, de általában mindig és mindenhol olyannyira igaza van, hogy az már nem is be­mutatásra, hanem csak újramondásra vagy új megerősítésre szorul". (22.) Tagad­hatatlan, hogy a Petőfi-szakirodalomra a rossz folytonosság nyomja rá a bélye­gét, ezért meglepő a türelem, amellyel Margócsy István a múlt örökségének

Next