Labdarúgás, 1957. május-december (3. évfolyam, 1-7. szám)
1957. május / 1. szám
A magyar labdarúgás diplomáciája Olyan kérdést vetek fel, amelyről alig esik szó. Milyen a magyar labdarúgás szerepe a nemzetközi sportdiplomáciában. Fontos kérdés ez ? Nagyon fontos. Ha hazai hasonlattal kellene élnem, azt mondanám: közömbös-e Önnek, hogy klubját ki képviseli a szövetségben ? Vagy, hogy képviselik-e egyáltalán ? Nem tudom, hol kezdődött a magyar labdarúgás diplomáciája ? Becskerici bácsi hamarabb válaszolna erre a kérdésre, mint én. Azt azonban tudom, hogy a magyar labdarúgás sportdiplomáciája Fischer Mórral fejeződött be. A gyapjasfehérhajú, őszbajuszú magyar sportvezetőnek még ma is nagy a tekintélybe külföldön. Tökéletesen mindegy, hogy európai, vagy dél-amerikai szakember-e az illető — ha csak nem valami nagyon „új fiú“ a labdarúgásban — nem mulasztja el, hogy Fischer Mór után érdeklődjék Lám, egy tehetséges ember értékét még évekkel halála után is milyen könnyen le lehet mérni. Nos, szegény Fischer Mór már évek óta nincs közöttünk (ne beszéljünk róla, mert szégyen, ahogyan eltávozott közülünk!) s a feladatok azóta is megoldásra várnak. A magyar labdarúgás diplomáciája Fischer Mór halála óta csak visszafejlődött. Milyen kellékek szükségesek egy jó sportdiplomata számára ? Sok minden. Elsősorban nyelvtudás. Egy nyelvet tárgyalóképesen, vagy ha úgy tetszik, vitaképesen kell beszélni, egy-két nyelvet pedig csevegés-szerűen. Ez a minimum. Fischer Mór három nyelven mondott alkalmi szónoklatokat és nem tudom hány nyelven csevegett el a külföldiekkel. A nyelvtudás azonban egymaga még nagyon keveset jelent, ha a sportdiplomata nem érti a „szakmát“. A „szakma" alatt most nem elsősorban a labdarúgás csinját-binját gondolom — bár kétségkívül ez sem egy elhanyagolható kellék, — hanem a nemzetközi szabályokat, a FIFA szervezeti felépítését, különböző bizottságainak funkcióit és hatáskörét, a FIFA viszonyát a nemzetközi játékvezető testülethez, az UEFA-hoz— é s persze ismerni kell magát az UEFA-t is, bár az egyelőre még csak egy „papír“ szerv) és így tovább. Ezek a nemzetközi fórumok a sportdiplomata hangszerei. Mennél nagyobb művész, annál tökéletesebben tud játszani ezeken a „hangszereken“. De ezeknek a „hangszereknek“ ismerete nélkül a nyelvtudás üres kellék marad. Mint ahogy a legjobb színész sem szerepelhet jól, ha nem tudja a szerepét. A következő fontos követelmény a széleskörű ismerettség. Ismerni kell a nemzetközi fórum valamennyi fontos alakját. Tudni kell, ki milyen szerepet játszik a nemzetközi labdarúgó életben, kinek milyen a befolyása és a tekintélye, kinek milyen súlyos a szava s az egyes bizottságokban kik azok, akik lényegileg az ügyeket intézik. Az ismerettséghez személyes kapcsolatok kellenek. A személyes kapcsolatok kiépítéséhez pedig olyan adottság, amit megszerezni nem lehet. Sokat segít itt egy-egy hosszabb együttlét, akár egy-egy közösen elfogyasztott vacsora, egy-egy apró figyelmesség és . . . Igen, igen megfelelő személyi tulajdonságok. Jó modor, „viselkedni tudás“, a különféle apró protokol-fogások ismerete, mi illik, mi nem illik. Sűrű és megfelelően udvarias hangú levelezés, az adott szó betartása, jó memória, soroljam még ? Sorolhatom. A jó diplomata „benne van“ a kulisszák mögötti csevegésekben — ahol a kérdések lényegileg eldőlnek — és a különböző taktikai manőverezésekben, egy-egy ülés előtt valamilyen fontosabb elvi vagy személyi kérdés eldöntésénél. Ha netán mérkőzésen vesz részt a sportdiplomata, akkor utána még akkor is mosolyogva gratulál a ellenfélnek,ha saját csapata egy ordító lesgóllal és egy vitatható tizenegyessel vesztette el a mérkőzést. Inkább a győztes ellenfél vigasztaljon (Szívesen teszi, mibe kerül neki ?) Szóval — csak úgy hirtelenében, kapásból — ez a sportdiplomácia. Megfeleltünk mi ezeknek a követelményeknek ? Enyhén szólva nem. Nem bizony. De az ördög akarja most a múltat felhánytorgatni. Az a célunk, hogy okuljunk a hibákon és igyekezzünk jól csinálni azt, amit rosszul csináltunk. Nyugodt lélekkel elmondhatom, hogy az MLSZ ma már minden levélre válaszol. A nemzetközi értekezleteken nyelveket beszélő vezetők vesznek részt, csak sajnos, nagyon kevés a nyelveket jól beszélő szakember. Különösen akkor kevés, ha még egy kis rutint is kívánunk hozzá. Ismeretségi körünk nagyon tágult az elmúlt években. De sajnos, az UEFA alelnökségén kívül — amit Sebes Gusztáv tölt be az európai szövetség megalakulása óta — nincs pozíciónk a nemzetközi fórumon. Idén magyar elnöke és titkára van a KK-nak. Már megijedtünk, hogy elmarad a KK, végül azonban az osztrákok „csak beálltak a sorba“, így itt is alkalmunk lesz sportdiplomáciai tapasztalatokat szerezni. Persze sok a behoznivaló. Nem csak azért, mert Fischer Mór régen elárvult helyét kell betölteni, hanem azért is, mert az elmúlt évek alatt bizony megcsorbult a tekintélyünk. Ezeket a csorbákat , a meg nem válaszolt leveleket és a be nem váltott ígéreteket kell most kikalapálnunk. Bízom benne, hogy sikerül. Visszatérek ez eredeti kiinduló pontra: fontos dolog a sportdiplomácia ? Fontos. Engedjék meg, hogy ennek alátámasztására elmondjak egy éppen most eszembe ötlő példát. Hoffer József ex-ifjúsági kapitány — és remélem, mire e sorok napvilágot látnak már „ohne ex“, — mutatja nekem a spanyolországi ifjúsági torna sorsolását és azt mondja: — Nem csodálatos dolog, hogy bárhol is van az ifi torna, mi mindig egy csoportba kerülünk a vendéglátókkal ? Hja igen, ez a sportdiplomácia. Hogy hol van ebben a sportdiplomácia ? Ezen érdemes elgondolkozni. Barcs Sándor Az idén is lesz KK. Erről döntött a KK bizottság budapesti ülése. Balról—jobbra: Koszta Popovics, Alexander Pasztrovics jugoszláv, Egon Selzer, Josef Liegl osztrák, dr. Vaclav Jira, Joseph Vogel csehszlovák, Terpitkó András magyar bizottság tagok, a tolmácsnő, Bozóki György, Honti György magyar és Alfred Frey osztrák bizottsági tagok (MTI—Bojár felv.) .