Labdarúgás, 1961. január-december (7. évfolyam, 1-12. szám)
1961. január / 1. szám
A SZÖVETSÉGI KAPITÁNY Nem személy szerint Baróti Lajosról esik szó ebben a rövid és igénytelen írásműben, hanem általában a szövetségi kapitányról, nyugodt lélekkel úgy is mondhatnám, bármelyik sportágban. Minket azonban természetesen elsősorban a labdarúgás érdekel. Vegyük talán először magát az elnevezést. Sokan teszik fel nekünk a kérdést, miért nevezzük mi a válogatott csapat szakmai vezetőjét szövetségi kapitánynak, miért nem hívjuk egyszerűen szövetségi edzőnek? Mások úgy okoskodnak, hogy bizottságot kellene megbízni a válogatott keretek és csapatok összeállításával, s ez esetben a szövetségi kapitány szerepe csak a szakmai tennivalókra korlátozódna. Ami az elnevezést illeti, annak Magyarországon régi hagyománya van. Tudjuk, az élet más területén sem szabadultunk meg olyan hagyományoktól, amelyek nem károsak. Kinek, milyen kárt okoz az, ha mi régi tradíciókból kiindulva a szakvezetőt szövetségi kapitánynak nevezzük? De ez mondjuk csak érzelmi kérdés. A szövetségi kapitány működésének van egy mélyebb, elvi része is. Minden szinten elfogadott elv az, hogy az egyszemélyi felelősség helyes és hasznos dolog. A szövetségi kaitány is személyében felelős a csapat körüli valamennyi teendőért. Ugyanakkor a szövetségi kapitány egyéni elképzelései alapján hosszú heteken át — és tegyük hozzá: sok átvirrasztott éjszakán át — tervezi ki csapata harci rendjét. Ilyenkor szabad utat kap az egyéni fantázia, a tehetség, a tapasztalat, a szakismeret. Mindez bizottság esetén személytelenné, sablonossá, népszerűvé válik. Valamely szimfonikus zenekar karmester nélkül is szól. De milyen más a zenekar hangja, színe, tüze, egész előadása, ha egy szakavatott, tehetséges karmester vezényli? Ennyit magáról az elnevezésről és arról, hogy megítélésünk szerint miért jobb az egyszemélyi vezetés, mint a bizottságosdi. Most nézzük, miért kell megvédeni a szövetségi kapitányt? Nálunk nagyon sokan szeretik a labdarúgást, örül az ember szíve ennyi szeretet láttán. Eltekintve néhány öntelt és irigy embertől és egy maroknyi politikailag reakciós elemtől, mindenki szolgálatkészen és felgyűrt ingújjal igyekszik segíteni, ha kérjük, ha nem. S ez szép és jó dolog. Ámde a segíteni akarók sokszor nincsenek tisztában a dolgok állásával, a nem segíteni, hanem csak bírálgatni tudók viszont elszabadult indulataiknak viharos tengerén minden héten az árbochoz kötöznének és megkorbácsolnának egy szövetségi kapitányt. Miért? Azért, mert azt hiszik, hogyha a saját elképzeléseik érvényesülnének a válogatott csapat összeállításánál, vagy annak taktikájában, akkor Magyarország tizenegye jobban szerepelne. Szubjektív érzéseikből kiindulva, s nagyon sokszor egyesületi sovinizmussal is fűszerezve, csalhatatlan szakértőknek képzelikmagukat és ellentmondást nem tűrő hangon „adják le” megfellebbezhetetlen véleményüket. Az ilyen önmaguk nagyságától megrészegült fogadatlan prókátorok nem is sejtik, hogy szitkozódásuk és ostorpattogtatásuk közben saját tudatlanságukról állítanak ki éretlenségi bizonyítványt. Nem vitatható ugyanis, hogy a szövetségi kapitány többet tud a kívülállóknál. Szakmai vonatkozásban is, mert hiszen elég sok elméleti és gyakorlati tanfolyam, tanulás, vizsga és nem kevés munka áll mögötte. És a körülmények ismerete terén is. Melyek ezek a körülmények? Csak néhányat említek meg: 1. A játékosok formája Az egyszerű szurkoló — vegyük a legkedvezőbb esetet — hetenként egyszer kimegy a meccsre és lát egy vagy két mérkőzést. Az egyik csapatban nagyon megtetszik neki egy X nevű játékos. Hirtelen fellobbant lelkesedésében gyorsan be is állítja X-et saját válogatott csapatába. Ezután — különösen, ha X vidéki csapatban játszik — néhány hónap is eltelik, amikor újra látja a pályán. Az a képzet azonban megmarad benne, hogy X válogatott klasszisa futballista. A szövetségi kapitány nyilván „nem ért hozzá”, ha nem válogatja be. Nos, a szövetségi kapitány hétrőlhétre az egész mezőnyt figyeli, illetve figyelteti. Hétről-hétre referálnak neki a formákról és formaingadozásokról és „hozzák fel” neki az alacsonyabb osztályokban vagy az ifiknél szereplő tehetséges játékosok neveit is. Addig tehát, amíg az egyszerű néző egy rendkívül szűkre szabott körben mozog és kevés játékost lát, a szövetségi kapitány minden számbajöhető tehetséget és kerettagot rendszeresen és tervszerűen figyel. 2. A játékosok fizikai és lelki állapota Ez a terület teljesen rejtve van az egyszerű szurkoló szeme előtt. Vegyünk egy megtörtént esetet. Több szurkoló bízott egy Y nevű válogatott jelöltben és a csapatban szerette volna látni. A kapitány is azzal a gondolattal foglalkozott, hogy játszatja. Az első közös edzésen azonban feltűnt neki, hogy a játékos kényelmesen mozog és súlyfölösleg is van rajta. Mérlegre küldte és a felesleg 15 kiló volt! Máskor fáradságról panaszkodik a kerettag, de megesik az is, hogy nem panaszkodik ugyan, de szemmel láthatóan le van törve. Ilyenkor nyilván el kell tekinteni a szerepeltetésétől. Mindezt a kívülállók nem tudják. Ők csak a jó játékát látják lelki szemeik előtt, s haragjuk megint csak a szövetségi kapitány fejére száll. 3. Taktika Egy-egy mérkőzésre hetekkel előbb készül a taktika. Darabokból tevődik össze. Először képet kell alkotni az ellenfél játékáról. Azután — ha ez már megvan — elemezni kell az ellenfél összeállítását Ha még nincs meg, a valószínűségre kell alapozni, így aztán a mérkőzés küszöbéig elkészül a csapat harci rendje. Ahhoz, hogy az elméletben kidolgozott tervek valóra is váljanak, néha nem a legjobb formában levő játékosokhoz nyúl a kapitány, hanem olyasvalakihez, aki a taktikai feladatot biztosabban és könnyebben tudja megoldani. Erről sem tudhatnak a kívülállók, legfeljebb utólag. Mert hová is jutnánk, ha a szövetségi kapitány előre elmondaná a csapat taktikáját a nyilvánosság számára? 4. A nemzetközi mezőny ismerete Bizony egy szakvezetőnek ismernie kell a nemzetközi futballt. Mégpedig alaposan. Ehhez az szükséges, hogy valaki éveken át figyelhesse a külföldi mérkőzéseket és lépést tartson a nagy klubok, valamint a válogatott csapatok játékosállományainak változásaival, taktikájával és megismerje az egyes játékos-egyéniségek jó és rossz tulajdonságait. Mondani sem kell talán, hogy az egyszerű szurkolóknak ez a lehetőség nem adatik meg. Emeljünk ki egy példát a sok közül. (És ne is a régmúltból, hanem a legutolsó válogatott mérkőzés tanulságaiból.) A szövet.