Labdarúgás, 1964. január-december (10. évfolyam, 1-12. szám)

1964. január / 1. szám

Kitűnő alkalom volt az afrikai portya az olimpiai csapat összekovácsolására Alig múlt egy éve, mikor a kü­lönféle újságok sportrovataiban irigy­kedve olvastuk a bolgár, csehszlo­vák, a szovjet, az NDK olimpiai csa­patának tengerentúli portyaeredmé­nyeit. Saját játékos-, ill. edzői ta­pasztalatomból tudtam, hogy mit je­lent egy csapat összekovácsolása és szakmai felkészítése szert­ pontjából a hosszabb lélegzetű portya: egy hó­nap alatt több lehetőség van a ta­pasztalatszerzésre, mint alkalmi ta­lálkozások esetén sokszor két év alatt. Ilyen elgondolások alapján szüle­tett meg olimpiai labdargó csapa­tunk elmúlt év végi 32 napos útja. Jóformán még meg sem száradtak afrikai feljegyzéseimnek kósza sorai, sportorvosunknak még néhány hét kell az értékes orvosi megfigyelések feldolgozására, így hát minden rész­letre kiterjedő szakmai tapasztala­tokról most még korai lenne be­szélni. Mégis mik azok a már most érté­kesíthető észrevételek, tapasztalatok, amelyeket a legközelebbi munka so­rán felhasználhatunk? Az első talán az, hogy a fiatal labdarúgókból álló csapat tagjai kel­lően átérezték küldetésbeli felada­tukat, s méltóan megállták helyüket. Magatartásukkal, fegyelmezettségük­kel, sportszerű küzdeniakarásukkal és értékes sporteredményeikkel sok­sok barátot és elismerést szereztek még olyan helyeken is, ahol eddig vajmi keveset tudtak rólunk. Kitűnő alkalom volt a hosszú együttlét arra, hogy a „lakva ismeri meg egymást az ember!” közmondás alapján — a csapat közösségi szel­leme tovább formálódjék. Játéko­saink dicséretére el kell mondanom, hogy még a gyengébben sikerült első ill. utolsó mérkőzésen is, de főleg az afrikai „válogatott mérkő­zéseken” (tudni kell, hogy csapa­tunkat mindenütt A-válogatottnak nevezték és tartották!) teljes szívvel­­lésekkel küzdöttek. Fiatal labdarú­góink zöme helyes irányú világné­zettel, sportszerű gondolkodással, bajtársi szellemmel rendelkezik és ez bíztató a jövőre nézve. Nem lenne helyes elhallgatni azonban azt sem, hogy volt játékos, aki úgy érezte „áldozatot hozott” azzal, hogy eljött erre a túrára, s néhány más játé­kosunk gondolkodásmódján is vál­toztatnunk kell mihamarább. Szakmai szempontból az volt a legörvendetesebb, hogy az aggodal­mak ellenére csapatunk idegileg és fizikailag is helytállt a legnehezebb körülmények között is. Pedig nem­, kis nehézségekkel kel­lett megküzdeniök! Kezdem azzal, hogy a bajnokság befejezése után 3 nappal már pá­lyára kellett lépnünk és bizony a túra kezdetén néhány játékosunk idegfáradtságról, mások sérülésekről panaszkodtak. Azután, 32 nap alatt 10 mérkőzést kellett vívnunk, így minden harma­dik napra jutott egy-egy játék. Ki­tűnő alkalom volt ez a sorozatmér­kőzés a játékosok teherbíróképessé­geinek orvosi és edzői megfigyelé­sére!* Utazás: durva számítások szerint mindent egybevetve 30 000 kilomé­tert utaztunk, tehát csaknem körül­utazhattuk volna öreg Földünket! 37 óra volt csak a „tiszta” repülési idő! Vegyük azt még hozzá, hogy ezek az utazások alaposan megboly­gatták a szokott életritmust: vagy kora hajnalban, vagy a késő éjszakai órákban utaztunk. Toldjam meg még azzal, hogy annyira „megszerettük” Afrikát, hogy Európából mégegyszer visszatértünk?* Hőmérséklet: csak a két végletet említem egy nap alatt: Niamey +44 fok — Páris —12 fok. Loméban (Togo) 42 fokos me­legben játszottunk, Saarbrücken­ben —­8 fok hidegben. De talán még nehezebb volt a­­magas páratartalom. Pl. Abidjan 88%!* Pályák talaja: füves, salakos, ho­mokos, havas, jeges, sáros, sima, göröngyös.* Étkezés: különösebb nehézség nem volt, mivel az orvosunk által össze­állított étrendet csaknem mindenütt elő tudták állítani. De van itt egy megjegyzés: néhány játékos egysze­rűen nem tud lemondani a „ma­gyaros” ételről és nemcsak e téren, de másban is úgy gondolja: majd egy egész ország, vagy földrész fogja megváltoztatni szokásait őmiatta, — egyszóval az alkalmazkodó képesség­gel itt-ott még akad baj! * Edzések: az egész túrán, a 32 nap alatt csupán 2 nap akadt, amikor sem edzés, sem mérkőzés nem volt! A legmelegebb időben is legalább 1 órás edzéseket tartottunk, persze csökkentett terhelésekkel, amolyan „karbantartó” edzéseket. * Terhelés: nagy gondot okozott, mivel a jó eredmények elérésére­ törekedtünk mindenkor, a legjobb­nak vélt csapatot küldtem a pályára, ugyanakkor ügyelnem kellett a já­tékosok viszonylagosan egyenletes foglalkoztatására a válogatott és a klubszempontok figyelembevételé­vel! Úgy érzem, hogy ez sikerült is, bár meg kell mondanom, hogy ebbeli munkámat a fiúk sokszor akadá­lyozták: helytelen felfogásból ere­dően sokkal későbben dőlt el az egyes mérkőzések sorsa és így koc­kázatos lett volna a kezdő csapat idő előtti szétbontása. * Mint említettem, kitűnő alkalom volt ez sportorvosunknak az olimpia előtt az orvosi megfigyelésekre és Juhász dr. élt is vele! A további munka során — e vizsgálatok ered­ményei nagyban segíthetik a szak­mai munkát! Hosszas elemzés helyett álljon itt a végső megállapítás: játékosaink döntő többségben fölényesen meg­birkóztak a felsorolt nehézségekkel! Bebizonyosodott, hogy helyes élet­­felfogással, akaraterővel, fegyelme­zettséggel, sportszerű életmóddal, mindennapos kemény edzésekkel a legmostohább körülményeket is le lehet győzni! És ezek a körülmények itthon is megvannak!!! Lakat Károly

Next