Labdarúgás, 1964. január-december (10. évfolyam, 1-12. szám)
1964. január / 1. szám
Kitűnő alkalom volt az afrikai portya az olimpiai csapat összekovácsolására Alig múlt egy éve, mikor a különféle újságok sportrovataiban irigykedve olvastuk a bolgár, csehszlovák, a szovjet, az NDK olimpiai csapatának tengerentúli portyaeredményeit. Saját játékos-, ill. edzői tapasztalatomból tudtam, hogy mit jelent egy csapat összekovácsolása és szakmai felkészítése szert pontjából a hosszabb lélegzetű portya: egy hónap alatt több lehetőség van a tapasztalatszerzésre, mint alkalmi találkozások esetén sokszor két év alatt. Ilyen elgondolások alapján született meg olimpiai labdargó csapatunk elmúlt év végi 32 napos útja. Jóformán még meg sem száradtak afrikai feljegyzéseimnek kósza sorai, sportorvosunknak még néhány hét kell az értékes orvosi megfigyelések feldolgozására, így hát minden részletre kiterjedő szakmai tapasztalatokról most még korai lenne beszélni. Mégis mik azok a már most értékesíthető észrevételek, tapasztalatok, amelyeket a legközelebbi munka során felhasználhatunk? Az első talán az, hogy a fiatal labdarúgókból álló csapat tagjai kellően átérezték küldetésbeli feladatukat, s méltóan megállták helyüket. Magatartásukkal, fegyelmezettségükkel, sportszerű küzdeniakarásukkal és értékes sporteredményeikkel soksok barátot és elismerést szereztek még olyan helyeken is, ahol eddig vajmi keveset tudtak rólunk. Kitűnő alkalom volt a hosszú együttlét arra, hogy a „lakva ismeri meg egymást az ember!” közmondás alapján — a csapat közösségi szelleme tovább formálódjék. Játékosaink dicséretére el kell mondanom, hogy még a gyengébben sikerült első ill. utolsó mérkőzésen is, de főleg az afrikai „válogatott mérkőzéseken” (tudni kell, hogy csapatunkat mindenütt A-válogatottnak nevezték és tartották!) teljes szívvellésekkel küzdöttek. Fiatal labdarúgóink zöme helyes irányú világnézettel, sportszerű gondolkodással, bajtársi szellemmel rendelkezik és ez bíztató a jövőre nézve. Nem lenne helyes elhallgatni azonban azt sem, hogy volt játékos, aki úgy érezte „áldozatot hozott” azzal, hogy eljött erre a túrára, s néhány más játékosunk gondolkodásmódján is változtatnunk kell mihamarább. Szakmai szempontból az volt a legörvendetesebb, hogy az aggodalmak ellenére csapatunk idegileg és fizikailag is helytállt a legnehezebb körülmények között is. Pedig nem, kis nehézségekkel kellett megküzdeniök! Kezdem azzal, hogy a bajnokság befejezése után 3 nappal már pályára kellett lépnünk és bizony a túra kezdetén néhány játékosunk idegfáradtságról, mások sérülésekről panaszkodtak. Azután, 32 nap alatt 10 mérkőzést kellett vívnunk, így minden harmadik napra jutott egy-egy játék. Kitűnő alkalom volt ez a sorozatmérkőzés a játékosok teherbíróképességeinek orvosi és edzői megfigyelésére!* Utazás: durva számítások szerint mindent egybevetve 30 000 kilométert utaztunk, tehát csaknem körülutazhattuk volna öreg Földünket! 37 óra volt csak a „tiszta” repülési idő! Vegyük azt még hozzá, hogy ezek az utazások alaposan megbolygatták a szokott életritmust: vagy kora hajnalban, vagy a késő éjszakai órákban utaztunk. Toldjam meg még azzal, hogy annyira „megszerettük” Afrikát, hogy Európából mégegyszer visszatértünk?* Hőmérséklet: csak a két végletet említem egy nap alatt: Niamey +44 fok — Páris —12 fok. Loméban (Togo) 42 fokos melegben játszottunk, Saarbrückenben —8 fok hidegben. De talán még nehezebb volt amagas páratartalom. Pl. Abidjan 88%!* Pályák talaja: füves, salakos, homokos, havas, jeges, sáros, sima, göröngyös.* Étkezés: különösebb nehézség nem volt, mivel az orvosunk által összeállított étrendet csaknem mindenütt elő tudták állítani. De van itt egy megjegyzés: néhány játékos egyszerűen nem tud lemondani a „magyaros” ételről és nemcsak e téren, de másban is úgy gondolja: majd egy egész ország, vagy földrész fogja megváltoztatni szokásait őmiatta, — egyszóval az alkalmazkodó képességgel itt-ott még akad baj! * Edzések: az egész túrán, a 32 nap alatt csupán 2 nap akadt, amikor sem edzés, sem mérkőzés nem volt! A legmelegebb időben is legalább 1 órás edzéseket tartottunk, persze csökkentett terhelésekkel, amolyan „karbantartó” edzéseket. * Terhelés: nagy gondot okozott, mivel a jó eredmények elérésére törekedtünk mindenkor, a legjobbnak vélt csapatot küldtem a pályára, ugyanakkor ügyelnem kellett a játékosok viszonylagosan egyenletes foglalkoztatására a válogatott és a klubszempontok figyelembevételével! Úgy érzem, hogy ez sikerült is, bár meg kell mondanom, hogy ebbeli munkámat a fiúk sokszor akadályozták: helytelen felfogásból eredően sokkal későbben dőlt el az egyes mérkőzések sorsa és így kockázatos lett volna a kezdő csapat idő előtti szétbontása. * Mint említettem, kitűnő alkalom volt ez sportorvosunknak az olimpia előtt az orvosi megfigyelésekre és Juhász dr. élt is vele! A további munka során — e vizsgálatok eredményei nagyban segíthetik a szakmai munkát! Hosszas elemzés helyett álljon itt a végső megállapítás: játékosaink döntő többségben fölényesen megbirkóztak a felsorolt nehézségekkel! Bebizonyosodott, hogy helyes életfelfogással, akaraterővel, fegyelmezettséggel, sportszerű életmóddal, mindennapos kemény edzésekkel a legmostohább körülményeket is le lehet győzni! És ezek a körülmények itthon is megvannak!!! Lakat Károly