Labdarúgás, 1974. január-december (20. évfolyam, 1-12. szám)

1974. január / 1. szám

74 FEBRUAR­ ­zal nem sokra megyünk, ha ismét elsírjuk, mi nem sikerült az elmúlt esztendőben a baj­­noki mérkőzések és a nemzetközi úsí találkozások során. De az sem visz előbbre egyetlen lépéssel sem, ha­­ már szinte az unalomig fogadko­­zunk, no majd ebben az évben ... Az évet záró­­ sírás és a tavaszt váró fogadkozás egy idő óta úgy tar­tozott hozzá a labdarúgás téli szüne­téhez, mint a labda a mérkőzéshez. S talán 1973 történései bizonyították legékesebben, hogy sem a sírés, sem a fogadkozás nem módszere a hibák kijavításának. A sírástól — lett légyen az bármily megható is — jottányi­ sem emelkedett a szín­vonal; a fogadkozásból pedig — lehetett az igaz lelkesedéstől fűtött is — legfeljebb öngól született, ha nem alapozták minden eredmény alapvető feltételére, a becsületes munkára. A sírásra és a fogadkozásra fordít­a­tott minden perc, óra, nap, hét bi­zony, könnyelműen elfecsérelt idő.­­ S ezzel nagyon csínján kell bánni, mert bármily hosszúsnak tűnik is az őszi idény befejezése és a tavaszi rajt közötti szünet, az bizony a való­ságban sokkal rövidebb, mint egye­sek gondolják. Hosszú csak akkor lenne, ha a szünetet pihenőnek te­kintenénk. Valójában azonban ilyes­fajta szünetről egyáltalán nincs szó. Ez az időszak valóban magában fog­lal egy rövid pihenőt, de a két idény közötti szakasz a legfontosabb mun­ka időszaka. Az ősz vége és a tavasz kezdete közötti hetek úgynevezett szünetében tehát nem a pihenés­e­sen, hanem a munkán van a hangsúly! Aki ezt nem érzi át a maga teljességében, az teljesen hiába ontotta a könnyeit, és teljesen céltalanul fogadkozik. Úgy gondoljuk, teljesen felesleges ismét bizonygatni, miért van oly nagy szükség a komoly felkészülési munkára — ezt minden értelmes és a sportot szerető fiatal jól tudja. Azt sem szükséges ismételgetni, hogy a felkészülés — bármily alaposan, szakmailag kifogástalanul tervezték meg a szakemberek, s vettek részt benne a labdarúgók színes­ lélekkel, teljes odaadással — csak akkor hoz­za meg a befektetett munka gyü­mölcseit, ha azt az alapozásnak meg­felelő, egész éven át tartó, minden­napi munka követi. Nem, ezt nem érdemes unos-u­ntalan ismételgetni.­­ Éppen ezért most csupán egy dolog­ra hívjuk fel a figyelmet, amikor — értesüléseink szerint az élvonalban mindenütt folyik a felkészülés: ha majd már ismét a mérkőzések zajá­tól lesznek izgalmasak a vasárna­pok, gondoljanak arra a labdarúgók, hogy nemcsak a mérkőzésekre kell készülniük, hanem az edzésekre is! Igen, az edzésekre, mert a mér­kőzések sorsa nem csupán azon a bizonyos 90 percen dől el, hanem azon a rengeteg 90 percen, amit az edzések mindennapi munkájában tölt el a játékos a két fordító között! Erre a mindennapos munkára pedig nem lehet akármilyen állapotban megjelenni. Minden nap pihenten — szellemileg és fizikailag teljesen ki­pihenten ! — lehet és szabad felvenni a munkát, mert ellenkező esetben a szükséges terhelés nem a képességek teljes­­ kibontakozását­ biztosíthatja, hanem ellenkezőleg, letörésre vezet. A vasárnapok dicsőségének a bizto­sítéka tehát a hétköznapok becsü­letes, odaadó tevékenységén nyugszik. Az őszi idény egyik jellemző sajá­tossága csapataink hullámzó telje­sítménye volt. Ez a jellegzetesség nem hatott a meglepetés erejével, hiszen a jelenség évek hosszú sora óta felfedezhető labdarúgásunkban. Igaza van annak a szakemberünk­nek, aki azt vallja: ezt a hullámzást kell megszüntetni, s akkor máris na­gyot léphetünk előre. Azt is meg­mondta, miképpen szüntethető meg ez a kóros ingadozás: azzal, ha a jó felkészítés után, megfelelően terve­zett, egész éves, folyamatos munka alakul ki, s ettől soha, semmilyen címen nem térnek el. Ez bizony így egyszerűen hangzik, de megvalósí­tani csakis közös munkával lehet. Ehhez a vezetés, a szakosztályi irá­nyítás, a kollektív vezetés és az egyéni tevékenység teljes össz­hangjának megteremtése szükséges, amelyben mindenki átérzi, hogy a legcsekélyebbnek tűnő negatív meg­nyilvánulás árt a közös ügynek. Egy olyan nagy közösségben, amit a labdarúgás, vagy csak annak él­vonala, ezen belül pedig egyenként az egyesületi szakosztályok jelente­nek, m­ilyen harmonikus együtt­működés természetesen önmagától nem alakulhat ki. Akik a mérkőzé­seken egy közös célért indulnak el a küzdelemben, nem egyforma ké­pességű, felkészültségű, vérmérsék­letű emberek, még akkor sem, ha a közös célt egyformán és világosan ismerik. És ezek az emberek a hét­köznapok során, amikor a maguk egyéni életét élik, nem azonos körül­mények, lehetőségek, viszonyok kö­zött illeszkednek be környezetükbe, nem is mindenben gondolkodnak hasonlóképpen, mások az ismereteik, vágyaik, álmaik, egyéni céljaik, kul­turális igényeik. Nagyobb szerepe van tehát a nevelőmunkának, mert csak ezzel lehet egy bizonyos cél érdekében mozgósítani és összefogni azokat az erőket, amelyek a meg­valósításhoz feltétlenül szükségesek. Világos tehát, hogy túl a legmaga­sabb szintű szakmai munkán, ered­ményesebb tevékenységet kell kifej­teni abban az irányban,­hogy ne csak a labdarúgó tehetség és képesség, hanem a ma igazi sportemberének arculata is kibontakozhassék! A leg­jobb emberi tulajdonságok felszínre hozása segítheti elő, hogy a labda­rúgó megértse, mivel tartozik a kö­zösségnek a szeretetért, a gondosko­dásért. Az a dolog másik oldala, hogy­­ az ilyen sportember maga is meg­követelheti, hogy becsületes, igaz emberségéből fakadó ,erőfeszítéséért meg is kapja az elismerést minden tekintetben. Most, a munka dandárjában azt kívánjuk, mindenki azt adja, ami tehetségéből, eltökéltségéből, erő­feszítéséből, legjobb tudásából, a sportág iránti szeret­etéből és ember­ségéből csak tellik. Ezen az úton tudunk eljutni oda, amikor ismét szívből adhatunk szer­etetet, igaz megbecsülést azoknak, akik mindent megtesznek a hétköznapokon azért, hogy egyre szebb vasárnapjai legye­­nek a százezreknek, de önmaguknak is. V . KUTAS ISTVÁN az MLSZ elnöke A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége ülést tartott. Az ülésen részt vett dr. Beckl Sándor állam­titkár, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnöke, aki tájékoztatta az elnökség tagjait, hogy dr. Terpitkó András felmentését kérte az MLSZ elnöki tisztsége álól. A kérést dr. Beckl Sándor — dr. Terpitkó András munkásságának elismerése mellett — elfogadta, egyben az MLSZ elnöki tisztjének ellátásával — a szövetség működési szabályzatának megfele­lően négyéves időtartamra — Kutas Istvánt bízta meg. Dr. Beckl Sándor ismertette, hogy a szövetség új elnökségének tagjaira — az országos sportági szakszövet­ségek működési szabályzata értel­mében *— a szövetség elnöke és fő­titkára a sportegyesületi vezetőkkel, a sportági szakvezetőkkel, szak­emberekkel folytatott széles körű konzultáció alapján tesz javaslatot. Az MLSZ új elnökségének jóvá­hagyásáig a volt elnökség tevékeny­kedik.

Next