Labdarúgás, 1983. január-december (29. évfolyam, 1-12. szám)

1983. január / 1. szám

■Cl LESZ Az őszi idény a bajnoki év fele. Azt mond­ják, a gólkirályságért folyó küzdelemben már a legjobb bombázók is megtették fel­adatuk felét, s ilyenkor már fel lehet tenni a kérdést: KI LESZ A GÓLKIRÁLY? Mert az eddigi legjobbak becsülettel harcoltak, a többi társuknál gyakrabban rezgették meg a hálót, azonban semmi biztosíték arra, hogy a végelszámolásnál kit helyeznek a trónra. Dohány, Váradi, Hannich vagy Bo­rostyán. Csak egy igaz: nekik nagyobb az esélyük, komoly előnyt szereztek, de az értők azt mondják, minden verseny tulajdonkép­pen a „táv" második felében, majd annak utolsó szakaszában, a véghajrában dől el. Mit tehetünk mást, a jelenlegi éllovasoknak gratulálunk, s boldogok lennénk, ha a gól­királyságért tavasszal még nagyobb lenne a küzdelem. Mesterhármas Pontosan egy évvel ez­előtt beszélgettünk Dobány Lajossal a PMSC labda­rúgójával. A téma akkor is a góllövés volt, hiszen a legeredményesebb csatárok között foglalt helyet. Most viszont 13 góljával egye­dül vezeti az őszi­dény után az NB I góllövő listá­ját. Az elmúlt egy év alatt sok víz lefolyt a Du­nán, Dobány Lajos életé­ben is jelentős változások történtek. Az akkori be­szélgetésre egyetemi jegy­zettel a kezében érkezett, mert minden percét ki kellett használnia, hiszen utolsó éves volt a Pécsi Tudományegyetem közgaz­dasági karán. Most vi­szont már végzett közgaz­dászként érkezett a beszél­getésre. Akkor még fel sem ötlött benne, hogy hamarosan klubot cserél és amire ezek a sorok meg­jelennek már nem a PMSC játékosa, hanem a Haladás VSE csapatának tagja. Így aztán érthető, mielőtt a góllövés titkáról faggattuk volna, az első kérdés a klubcserével volt kapcsolatos. — Nemcsak az újságírók teszik fel ezt a kérdést, is­merőseim többsége is az­után érdeklődik, miért cse­réltem fel szezon közbeni a piros-fekete mezt zöld-fe­hérre — kezdte. — Nos, mindenekelőtt családi okok döntöttek az elhatározás­ban. Feleségemmel együtt celldömölkiek vagyunk, ott élnek a szüleink és vissza­vágytunk a hazai környe­zetbe. Kapóra jött az is, hogy az a Török Péter hí­vott, aki annak idején a Haladásnál az első edzőm volt. Most ő a szombathe­lyiek vezető edzője. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a Pécsre történt át­igazolásomkor a két klub megállapodott abban, hogy egyetemi tanulmányaim befejeztekor visszatérek a Haladáshoz. Mivel a csa­ládi és baráti szálak is Vas megyéhez kötnek, ha nehezen is, de úgy hatá­roztam, hogy mégis me­gyek. ■ Váltsunk témát! Az elmúlt őszön is a góllövő lista él­csoportjából várhatta a ta­vaszi folytatást. Akkor az nem sikerült, tavasszal el­maradtak az újabb Dobáky gólok. Számított arra, hogy ezt az őszt gólkirály jelölt­ként zárja? — Arról még álmodni sem mertem, hogy az első helyre kerülök, hiszen ott vannak a „nagyágyúk” a győri Hannich, Póczik és Szentes, a Vasasból Kiss Laci és Váradi, aztán Tö­­rőcsik meg Nyilasi is ve­szélyesebb a kapura, mint én vagyok. Azt azonban reméltem, hogy ismét fel­zárkózhatok a legjobbak mögé. Hogy mire alapoz­tam ezt? Befejeztem az egyetemet és minden idő­met a labdarúgásra for­díthattam. Nem kellett iz­gulnom a vizsgák miatt, felszabadultabban játszhat­tam. Igaz, némi bonyodal­mat okozott, hogy már a nyáron menni akartam, de Szarvas László bizalmat szavazott és jól esett az is, hogy senki sem feltétele­zett közömbösséget tőlem. ■ Mikor csillant fel annak a lehetősége, hogy verseny­ben lehet a góllövő lista első helyéért? — Jól kezdődött az idé­­y, az első fordulóban gólt lőttem az Újpesti Dó­zsának, de a hatodik for­duló után még mindig csak két gólos voltam. Ezután viszont négy mér­kőzésen hét alkalommal is eredményesnek bizonyul­tam. A Diósgyőrt az én két gólommal vertük meg, majd egy héttel később a Rába ETO stadionjának villanyújságjára is felke­rült a nevem. Erre azért vagyok büszke, mert ősz­szel addig a győriek ha­zai pályán még nem kap­tak gólt. ■ Aztán jött a mesterhármas az MTK-VM elleni talál­kozón. — Valójában ,nagyon örülnöm kellett volna an­nak a három gólnak a Hungária körúton, de örö­möm nem volt teljes, mi­vel vereséget szenvedtünk. Tulajdonképpen ezzel az eredménnyel példázhatnám a PMSC őszi teljesítmé­nyét. Négy mérkőzést egy góllal vesztettünk el és ezeknél a balsikereknél elég volt a védelem pil­lanatnyi megingása. Az MTK-VM ellen három gólt értünk el, mégis alulma­radtunk, mert a védelem bizonytalankodott. Sajnos nagyon megéreztük Róth hiányát és Kincses, Torna meg Brezniczky sérülés miatti kiválása is gondot okozott. A PMSC-nek mindig a védelem volt az erőssége, ezen az őszön pedig egyszer sem tudtunk azonos összetételben pályá­ra lépni. De hadd térjek vissza a mesterhármasra! Három gólt rúgni egy mér­kőzésen mindig emlékeze­tes, hiszen erre ritkán ke­rül sor az ember életében. Hát még akkor, ha az a három gól négy perc alatt esik. SS Góljai közül melyikekre emlékezik legszívesebben vissza? — Kezdem a legelsővel amit még a Haladás szí­neiben értem el. Az ellen­fél a ZTE volt és én bün­tetőből találtam be Bole­­mányi kapujába. PMSC játékosként szereztem há­rom gólt a Videoton és a Csepel ellen is, mesterhár­mast értem el a Volánnal vívott egyik mérkőzésén. De bizonyára nem fogom elfelejteni azt a gól sem, amit a Nyíregyháza ellen értem el 1982 novemberé­ben. Az a gól a két pon­tot jelentette és egyben azzal búcsúztam a pécsi közönségtől is. ■ Lesz folytatás a Haladás­ban? — A cipőmet ugyan Újmecsekalján hagytam, de remélem találnak majd megfelelőt Szombathelyen is a számomra. Nem lesz könnyű dolgom, hiszen most mindenki azt várja tőlem, hogy ott folytas- I- -■ 1 3

Next