Labdarúgás, 1983. január-december (29. évfolyam, 1-12. szám)
1983. január / 1. szám
■Cl LESZ Az őszi idény a bajnoki év fele. Azt mondják, a gólkirályságért folyó küzdelemben már a legjobb bombázók is megtették feladatuk felét, s ilyenkor már fel lehet tenni a kérdést: KI LESZ A GÓLKIRÁLY? Mert az eddigi legjobbak becsülettel harcoltak, a többi társuknál gyakrabban rezgették meg a hálót, azonban semmi biztosíték arra, hogy a végelszámolásnál kit helyeznek a trónra. Dohány, Váradi, Hannich vagy Borostyán. Csak egy igaz: nekik nagyobb az esélyük, komoly előnyt szereztek, de az értők azt mondják, minden verseny tulajdonképpen a „táv" második felében, majd annak utolsó szakaszában, a véghajrában dől el. Mit tehetünk mást, a jelenlegi éllovasoknak gratulálunk, s boldogok lennénk, ha a gólkirályságért tavasszal még nagyobb lenne a küzdelem. Mesterhármas Pontosan egy évvel ezelőtt beszélgettünk Dobány Lajossal a PMSC labdarúgójával. A téma akkor is a góllövés volt, hiszen a legeredményesebb csatárok között foglalt helyet. Most viszont 13 góljával egyedül vezeti az őszidény után az NB I góllövő listáját. Az elmúlt egy év alatt sok víz lefolyt a Dunán, Dobány Lajos életében is jelentős változások történtek. Az akkori beszélgetésre egyetemi jegyzettel a kezében érkezett, mert minden percét ki kellett használnia, hiszen utolsó éves volt a Pécsi Tudományegyetem közgazdasági karán. Most viszont már végzett közgazdászként érkezett a beszélgetésre. Akkor még fel sem ötlött benne, hogy hamarosan klubot cserél és amire ezek a sorok megjelennek már nem a PMSC játékosa, hanem a Haladás VSE csapatának tagja. Így aztán érthető, mielőtt a góllövés titkáról faggattuk volna, az első kérdés a klubcserével volt kapcsolatos. — Nemcsak az újságírók teszik fel ezt a kérdést, ismerőseim többsége is azután érdeklődik, miért cseréltem fel szezon közbeni a piros-fekete mezt zöld-fehérre — kezdte. — Nos, mindenekelőtt családi okok döntöttek az elhatározásban. Feleségemmel együtt celldömölkiek vagyunk, ott élnek a szüleink és visszavágytunk a hazai környezetbe. Kapóra jött az is, hogy az a Török Péter hívott, aki annak idején a Haladásnál az első edzőm volt. Most ő a szombathelyiek vezető edzője. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a Pécsre történt átigazolásomkor a két klub megállapodott abban, hogy egyetemi tanulmányaim befejeztekor visszatérek a Haladáshoz. Mivel a családi és baráti szálak is Vas megyéhez kötnek, ha nehezen is, de úgy határoztam, hogy mégis megyek. ■ Váltsunk témát! Az elmúlt őszön is a góllövő lista élcsoportjából várhatta a tavaszi folytatást. Akkor az nem sikerült, tavasszal elmaradtak az újabb Dobáky gólok. Számított arra, hogy ezt az őszt gólkirály jelöltként zárja? — Arról még álmodni sem mertem, hogy az első helyre kerülök, hiszen ott vannak a „nagyágyúk” a győri Hannich, Póczik és Szentes, a Vasasból Kiss Laci és Váradi, aztán Törőcsik meg Nyilasi is veszélyesebb a kapura, mint én vagyok. Azt azonban reméltem, hogy ismét felzárkózhatok a legjobbak mögé. Hogy mire alapoztam ezt? Befejeztem az egyetemet és minden időmet a labdarúgásra fordíthattam. Nem kellett izgulnom a vizsgák miatt, felszabadultabban játszhattam. Igaz, némi bonyodalmat okozott, hogy már a nyáron menni akartam, de Szarvas László bizalmat szavazott és jól esett az is, hogy senki sem feltételezett közömbösséget tőlem. ■ Mikor csillant fel annak a lehetősége, hogy versenyben lehet a góllövő lista első helyéért? — Jól kezdődött az idéy, az első fordulóban gólt lőttem az Újpesti Dózsának, de a hatodik forduló után még mindig csak két gólos voltam. Ezután viszont négy mérkőzésen hét alkalommal is eredményesnek bizonyultam. A Diósgyőrt az én két gólommal vertük meg, majd egy héttel később a Rába ETO stadionjának villanyújságjára is felkerült a nevem. Erre azért vagyok büszke, mert őszszel addig a győriek hazai pályán még nem kaptak gólt. ■ Aztán jött a mesterhármas az MTK-VM elleni találkozón. — Valójában ,nagyon örülnöm kellett volna annak a három gólnak a Hungária körúton, de örömöm nem volt teljes, mivel vereséget szenvedtünk. Tulajdonképpen ezzel az eredménnyel példázhatnám a PMSC őszi teljesítményét. Négy mérkőzést egy góllal vesztettünk el és ezeknél a balsikereknél elég volt a védelem pillanatnyi megingása. Az MTK-VM ellen három gólt értünk el, mégis alulmaradtunk, mert a védelem bizonytalankodott. Sajnos nagyon megéreztük Róth hiányát és Kincses, Torna meg Brezniczky sérülés miatti kiválása is gondot okozott. A PMSC-nek mindig a védelem volt az erőssége, ezen az őszön pedig egyszer sem tudtunk azonos összetételben pályára lépni. De hadd térjek vissza a mesterhármasra! Három gólt rúgni egy mérkőzésen mindig emlékezetes, hiszen erre ritkán kerül sor az ember életében. Hát még akkor, ha az a három gól négy perc alatt esik. SS Góljai közül melyikekre emlékezik legszívesebben vissza? — Kezdem a legelsővel amit még a Haladás színeiben értem el. Az ellenfél a ZTE volt és én büntetőből találtam be Bolemányi kapujába. PMSC játékosként szereztem három gólt a Videoton és a Csepel ellen is, mesterhármast értem el a Volánnal vívott egyik mérkőzésén. De bizonyára nem fogom elfelejteni azt a gól sem, amit a Nyíregyháza ellen értem el 1982 novemberében. Az a gól a két pontot jelentette és egyben azzal búcsúztam a pécsi közönségtől is. ■ Lesz folytatás a Haladásban? — A cipőmet ugyan Újmecsekalján hagytam, de remélem találnak majd megfelelőt Szombathelyen is a számomra. Nem lesz könnyű dolgom, hiszen most mindenki azt várja tőlem, hogy ott folytas- I- -■ 1 3