Labdarúgás, 1985. január-december (31. évfolyam, 1-12. szám)

1985. január / 1. szám

BARCS SÁNDOR: ÉGETŐ SEB Át kell lépnünk egy kor­­sza­k küszöbén. Körül kell néz­nünk, elemezni kell helyze­tünket és új megoldásokat kell keresnünk! A 24-ik órá­ban vagyunk. Ha a labdarúgásunk je­lenlegi állapotát vizsgáljuk, az első, ami szembetűnik, az alapok sorvadása. Ez külö­nösen feltűnővé válik, ha az egykor nemzetközieg élen-____________________ járó magyar statisztikai ada­tokat más európai országoké­hoz hasonlítjuk. A csapatok és a játékosok számát tekintve Európában nem vagyunk ott az első húsz ország között. Gyorsan jegyezzük meg ehhez, hogy nemcsak a mennyiség, de a minőség is meghatározó tényező, hiszen az élvonal utánpótlása javarészt innen pótolható. De a minőséggel is súlyos baj van. Magyarországon az utolsó békeévhez (1938) képest a felé­re, 1953-hoz viszonyítva pedig megközelítően az egyharma­­dára csökkent a játékosok száma és ezzel egyenes arány­ban szűntek meg pályák és sorvadt egyre gyorsuló ütemben a társadalmi munka aránya. Itt az ideje, hogy komolyan és mélyrehatóan foglal­kozzunk a tömegfutballal. Mert a szakosztály társadal­mi munkásokból áll, akikből egyre kevesebb lesz. Ezen a téren a szó szoros értelmében a kihalási tendencia tüneteit tapasztaljuk, mert a fiatalok csak elvétve utal­hatók java­dalmazással nem járó szak­osztályi munkára. De az idő­sebbeknél is csak a lelkese­dés tisztelhető, a fejlődéssel már képtelenek lépést tarta­ni. Nem csoda, ha nincs, aki az utánpótlás korúak edzé­seit felügyelje, tipikus jelenség az elsőcsa­pat-centrikusság és kizárólag a bajnoki helyezésen Van a hangsúly. A Budapesti Labdarúgó Szövetség igen lelkiismeretes, mélyreható elemző munkával mérte fel az edzések minősé­gét és megállapította, hogy a színvonal igen gyenge. „Az utánpótlás képzéssel kapcsolatos tennivalókat nem fogal­mazzák meg ... Az edzés spontán, rutinból felépített... A technikai gyakorlatok nagy százaléka hibásan végrehajtott, kevés a hibajavítás. Az edzői intelmek általában csak frázi­sok ... Az utánpótlás bajnokságban játszó csapatoknál se­gédedző, vagy képesítés nélküli edzők végzik a szakmai mun­kát, és ezek jelentős részénél hiányzik a kellő színvonalú pe­dagógiai felkészültség ... Az edzők bérezése sem segíti elő a minőségi követelések növelését... Az egyesületi vezetés rit­kán vagy a felkészültség hiányával ellenőrzi a szakmai mun­kát ... Az iskolákkal alig van kapcsolat, íme néhány kiraga-Ha tipikus helyzetelemzést akarunk, akkor forduljunk a fő­városhoz. Életem első meccstudósítását 1934-ben Kőbányán készítettem egy III. osztályú bajnoki mérkőzésen. A pálya mindkét oldalán megtelt a nézőtér. A hangulat forró és lel­kes volt, a játék színvonala élvezetes. Ettől kezdve hetenként jártam Budapest perifériáit, írta­m a nyúlfarknyi beszámoló­kat a Nemzeti Sportnak és élveztem a nagyszerű játékot. 50 év távlatában, mintha minden „összement" volna. Egy sereg pálya helyén épület, park áll vagy valamilyen közmű. Beléptidíjat nemigen kérnek, s a közönség nemcsak meg­csappant, de meg is öregedett, több az idős, nyugdíjas bá­csi, mint a gyerek. A játék színvonala alacsony, sok a poca­kos játékos, gyenge a játékvezetés. Pedig a foci népszerű­ségben még mindig első helyen áll, mert Budapesten any­­nyi labdarúgószakosztály működik, amennyi egyéb szakosz­tály együttvéve. És a nézőszám is meghaladja a többi sport­ágét. A Fővárosi Tanács 1977-ben megtárgyalta Budapest versenysportjának a helyzetét (benne természetesen a labda­rúgást), utána pedig 1985-ig szóló tervet dolgoztak ki. Ez a terv csak a serdülő korosztályú játékosok számának némi növekedésében hozott eredményt, egyébként azt lehet mon­dani, hogy csődöt mondott. Nem sikerült megállítani a visz­­szafejlődés irányzatát, ellenkezőleg, minden mutató egyre rosszabb eredményt regisztrált. Nézzünk néhány példát! 1979-ben 350 szakosztály működött Budapesten. Ma 267. Hogy csak­ egy közeli külföldi példával világítsam meg ezt a számot, Bécsben 1010 kisegyesületnek van labdarúgó szakosztálya. Ugyancsak 1979-ben valamennyi sportágat fi­gyelembe véve, a labdarúgás részvételi aránya 63,1 °/o volt, 1983-ra ez 49,4% lett, s 1984-ben tovább csökkent. Tízzel kevesebb lett a pályák száma. A bajnokságokban 515-ről 448-ra esett vissza a csapatok száma, ezen belül a szenio­roké 225-ről 170-re, az ifjúságiaké 116-ról 102-re, s csak a serdülőké emelkedett 174-ről 176-ra. Visszaesett az edzők szám­a is, 425-ről 384-re. A megcsappant létszámú bajnoki mérkőzések levezetésére 119 játékvezető állt rendelkezésre, a szükséglet 180 fő lett volna. 1983 óta a fenti adatok korrekcióra szorulnak, mert saj­nos minden területen folytatódott a visszaesés. Hagyományos szakosztályok egész sora szűnt meg, mint például a MOM, a Magyar Acél- és ÉPGÉP és így tovább ... Véleményem szerint a fiatalokra a versengésnek, a riva­lizálásnak, a sikerélménynek van a legerősebb vonzó hatása. Mint láttuk, a sportágak közül a versengésben még mindig a labdarúgás a legnépszerűbb.­­Ez annyit jelent, hogy mint tömegsport is számottevő. Ugyanakkor a minőségi sport is igényli a gála alsóbb régióinak megfelelő színvonalát, hi­szen utánpótlásának elég tekintélyes részét onnan meríti. Semmi esetre sem szabad tehát tétlenül tűrni, hogy a tö­­megfutball hazánkban elsorvadjon. Ahhoz, hogy segíteni tudjunk, szakítani kell eddigi mun­kamódszereinkkel. A magyar sport, sajnos elbürokratizáló­­dott. Ennek egyik szükségszerű velejárója volt a társadalmi munka háttérbe szorulása. (Persze, nem célkiitűzésszerűen, hanem a nehézkedési törvény mintájára.) Ebből a pozíció­ból­­lól kell jutnunk. A vezetésnek meg kell újskodnia, s ehhez arra van szükség, hogy hagyjunk fel az íróasztal mellett gyártott, strigulaszagú határozatok hozatalával. Az MLSZ- nek az egész országban fel kell mérnie, az egyesületek lét­kérdésével és fejlődési lehetőségeivel összefüggő, szerteága­zó feladatokat. Magas szinten kell megtalálni a tömegszer­vezetek segítő­készségét, lebontva annak hatékonyságát a patronálókig. Az új gazdasági irányítás megszigorításából nem szabad a labdarúgásnak, mint nagy vesztesnek kike­rülnie! A tömegfutball talpraállítása és megmentése ugyanolyan kötelessége az MLSZ-nek, mint a minőségi futball felfutta­tása. Mit látunk Budapesten ? Több sebből vérzünk A bajok gyökerét vizsgálva, a szakosztályvezetéssel kell kezdenünk. Ha általános a panasz, hogy az NB-s egyesüle­teknél alacsony a szakosztályvezetés színvonala, informált­sága, szervezettsége és hatékonysága is szűkebb a lehető­ségeinél, nem kell sok fantázia hozzá, hogy elképzeljük, mi­lyen a helyzet a kis kluboknál? Itt ráadásul nemcsak minő­ségi nehézségekkel küszködnek, hanem mennyiségivel is a­dott mondat. A jól indult iskolai bajnokság is megtorpant és kezd visz­­szafejlődni. 1983-ban az iskolás fiúk 8,59%-a focizott rend­szeresen, négy év előtt ez a szám 10% körül mozgott. Itt is szervezési és anyagi problémák játszanak szerepet, kevés az ingyen rendelkezésre álló pálya és hiányzanak a játékveze­tők is. Sújtja a sportágat a sportszerek drágulása és a pályabé­rek egyre növekvő díjszabása is. Ugyanakkor csökken a bá­zisszervi támogatás. 1985. január 1. után a megváltozott gaz­dasági mutatók még nehezebb helyzet elé fogják állítani a bázisszerveket, így a labdarúgó-szakosztályokat. Minden bi­zonnyal számíthatunk a csökkenési irányzat felgyorsulásával. Lehet-e tenni valamit?

Next