Lakáskultúra, 2006 (41. évfolyam, 1-12. szám)

2006-01-01 / 1. szám

Lila-e a lila táska? Aki kényes a színekre, árnyalatokra, mondhatni, szakmai ártalom is mindez a számára — teszem azt, egy címlap megkomponálása esetén —, tehát profi módon szereti passzintani a megfelelő tónusokat, az ilyen ember valódi bol­dogságot érez, ha rátalál arra a fáradtlila bőrtáskára, amire oly régen vágyott. Kinyitottam, becsuktam, forgattam, vizitáltam, s akkor hirtelen szörnyű gya­nú ébredt bennem: lehet, hogy ez a táska valójában nem is lila? Annak tűnt pedig a pláza mindent elbo­rító fényözönében, ám régi, rutinos vásárlóként tu­dom, nem minden az, aminek látszik. Ilyenkor az a legbiztosabb módszer, ha a gyanús holmit mellé­tesszük egy másikhoz, amelynek tuti biztosak va­gyunk a színében. Sőt, ez esetben még olyan sze­rencsém is volt, hogy ez az emeleti üzlet üvegfallal nézett az utcára, így természetes nappali fénynél ál­lapíthattam meg, hogy kis híján beszereztem volna egy szürke táskát, amely viszont abszolút nem hi­ányzott a kelléktárban. Ezt megúsztam. Ám hányszor kerülünk hasonló helyzetbe, hogy a világí­tás következtében megcsal a szemünk. Igaz, már túljutottunk a téli napfor­dulón, elvileg hosszabbodnak a napok, de azért a január még zömében „vil­lanyfényes” hónap. Bár minden porcikánk az áldott napfényre vágyakozik, be kell érnünk a világítótestek sugaraival. S ezek a „sugarak” bizony csalnak. Mindenki számára ismeretes, mennyire más képet mutat az otthona napfény­ben, esős időben, illetve este. Megváltoznak a színek, más lesz az árnyalatuk, más a tónusuk, még az egymás közötti harmóniájuk is változhat. S mindez nem csupán külsődleges, nem pusztán a látványt meghatározó adottság, leg­alább olyan erőteljes hatást gyakorol az általános közérzetünkre. A rossz, gyenge világítás lehangolóvá, szegényessé, szomorúvá teszi a he­lyiséget, míg a ragyogó, meleg fények határozottan feljavítják az összhatást. Mi, nők tudjuk csak igazán, milyen különbségeket tud mutatni például a sminkünk hideg, vagy meleg fényben, mesterséges világításnál, vagy termé­szetes nappali körülmények között. (Ami látványos a fürdőszobában, lehet, hogy az utcán már ijesztő.) Komoly megfontolást kíván, azt is mondhatnám, az egyik leglényegesebb összetevője az otthonteremtésnek, hogy átgondoltan, mindent figyelembe véve bánjunk a színekkel, fényekkel. Ezért is választottuk e havi szakmai mellékletünk témájául a világítást. Tanulmányozzák haszonnal! Szűcs Eszter főszerkesztő Lakáskultúra 3

Next