Asszonyok, 1965 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1965-01-01 / 1. szám
/'/ . T, TT T T '»'A nj 1 S talu/j&yZdok JALU K JA mtm BARAT3A — Azt mondják, a mi brigádjaink termelékenyebben dolgoznak! Úgy van! Mindig gondot fordítunk erre, és szépek az eredményeink. De éppen arról van szó, hogy más gondokat is magunkra vállalunk. Azon vagyunk, hogy az emberek jobban éljenek. És nemcsak anyagilag, hanem egyáltalán: érdekesebben. — Szofja Kuznyecova, a gorkiji autógyár munkásnője figyelmesen nézi hallgatóságát. — Így van? — így bizony, nagyon fontos, hogy érdekessé tegyük az életünket — kap a szón lelkesen Tamara Kuprijanova, a moszkvai golyóscsapágy-gyár csiszolónője. — A mi brigádunkban mindenki vállalta, hogy tanulni fog. Némelyek megkérdezték: „Mire jó az? Hiszen mindenkinek van jó szakmája, a kereset is szép". Azt hiszik, ez minden. Pedig mi azért tanulunk, hogy érdekesebben éljünk. Hogyan is magyarázzam meg . . . Hogy ismerjük és szeressük a könyveket, a színházat, a zenét, hogy értsük, ami a világban történik. Hiszen ettől gazdagodik az ember lelke. — Csakugyan gazdagodik — bólint Szofja Kuznyecova. — Az ember felhalmozhatja a javakat, hazahordhatja a nagy fizetést, de ettől még nem válik gazdagabbá. Ellenkezőleg, ha csak az anyagi jóléten jár az ember esze, elszegényíti az életét. . . A szerkesztőségi szoba egyik asztalánál folyik ez a beszélgetés, nemsokára megkezdődik ugyanis az Érdekes találkozások klubjának, ennek az immár hagyományos rendezvényünknek újabb összejövetele. Ezúttal a moszkvai és a Moszkva-környéki üzemek legjobb munkásnői gyűltek itt össze. Csatlakozott hozzájuk annak a szemináriumnak néhány résztvevője is, amelyet a napokban rendezett a Rabotnyica (Munkásnő) című folyóirat szerkesztősége. Különböző korú, különböző szakmájú emberek jöttek össze, de egyvalami összefűzi őket: mindannyian nagy utat tettek meg, amíg kemény munkával elnyerték a kommunista élmunkás megtisztelő címét. Megkértük őket, mondják el folyóiratunk olvasóinak gondolataikat a termelésben és a mindennapi életben kialakult kapcsolatoknak arról az új vonásáról, amely a mi korunk szülötte, s amely a szovjet ember magatartási normájává vált. A világ minden részéből érkező levelek azt mutatják, hogy külföldi barátaink szeretnének minél többet tudni arról, mit jelent kommunista módon élni. — Szofja Kuznyecova legyen ma az elnökünk — hallatszanak a hangok. — Hiszen ő kommunista munkabrigádok szervezésében is az elsők között volt az országban. Szofja Kuznyecova kissé megilletődött, de láthatólag nem szokta sokat kéretni magát. A „MÁS" BAJA — Rendben van, kezdhetem én is. A gyárunkról úgy sem kell sokat beszélnem, hiszen ki ne ismerné a gorkiji autógyár Volga gépkocsiját! Magkészítő vagyok. A mi brigádunk készíti a földmagokat, amelyekben azután kiöntik a nagyobb alkatrészeket. Ez nagyon felelősségteljes munka: ha hibázunk, ha elrontjuk a mag vonalait, az öntvény selejt lesz. Miért mondom el ezt? Mi most itt az emberekről akarunk beszélni, s én azt hiszem, hogy az ember jellemét is igen figyelmesen, nagy szeretettel kell „ formázni” a kollektívában, fel kell ruházni szép vonásokkal. El szeretném mondani, mit jelent számunkra az a szabály: ember az embernek barátja, elvtársa és testvére. Azt hiszem, a legfőbb az, hogy a mi munkásembereinknek mindenhez közük van. Ez nemcsak a termelésre vonatkozik. Ha valakit baj ér, mindenki osztozik vele a bajban, s mindenki kész segíteni a másikon, akár nagy, akár kis gondról van szó. Hadd mondjak el egy példát. Beállt hozzánk dolgozni egy Tolja Ogalahov nevű fiú. Szakmája van, valósággal égett a keze alatt a munka! De ha felpaprikázódott, úgy beszélt, mint egy kocsis ... A munkatársaival gorombáskodott. Ha a művezető figyelmeztette valamire, csúnyán visszafeleselt. Ráadásul az utóbbi időben folyton elkésett. A műhelygyűlésen, a szakszervezeti csoport ülésén sokszor szó esett róla! Némelyeknek már elfogyott a türelmük. ,,Betelt a mérték, vesződtünk vele eleget — mondták — menjen másik gyárba". És maga Tolla is hajlandó lett volna odábbállni. — Nem — mondták akkor a műhely munkásai. — Nem engedünk el, amíg ilyen vagy. Ha megjavulsz, akkor tessék, eredj, nem tartóztat senki. Elhatároztuk, hogy felvesszük a fiút a brigádunkba. Egyesek nevettek, azt mondták: „Ez majd elrontja minden eredményeteket". Csakugyan, a mi brigádunk termelékenysége magas, selejtünk nincs, rendesen élünk, a családok közt is jó a barátság. Mindenki tanul nálunk. És ha a brigádból valaki kilépett, csak azért, mert művezető, technikus lett belőle, vagyis előlépett. S most egy ilyent vettünk magunk közé! De a legény hamar megcsendesedett. Meghívtam a lakásunkra, nekem is vannak fiaim, éppen vele egyidősek. Látjuk ám, rendesebben öltözködik, nem dobálózik a gorombaságokkal. Nyilván tiszteletet kezdett érezni a brigád iránt. De egyszer mégis baj történt: eltévesztette, melyik műszakra kell bejönnie, s nem a megadott időben jelentkezett. Természetesen teljesítettük helyette 2 .