Lányok, Asszonyok, 1977 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
» BOLDOG ÚJ ÉVET! Amikor a naptár 1977 napjait kezdi mutatni, gondolatban vissza-visszatérünk az elmúlt tizenkét hónap eseményeihez. Az óév jól szolgálta a szocializmus ügyét. 1976 az SZKP XXV. kongresszusának éve volt, olyan esztendő, amelyben kibontakozott a szovjet kommunisták fórumán elfogadott, a békéért és a nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért és függetlenségéért vívott további harcot célzó program megvalósítása, amelyben a jóakaratú emberek milliói körében erős visszhangra és támogatásra talált az új stockholmi felhívás, amelyben gazdag eredményeket hozott a szocialista országok lendületes együttműködése. Az elmúlt év újra meg újra igazolta, hogy a nők dinamikus, eleven erővel, hatékonyan és önzetlenül küzdenek a nemzetközi feszültség enyhüléséért, a fegyverkezési verseny megszüntetéséért és a leszerelésért, a népek biztonságáért és boldogulásáért. A nők szenvedélyesen védelmezik a gyermekek életelemét, a békét, hogy derült égbolt alatt, nyugodtan élhessenek, növekedhessenek. A nők azt akarják, hogy ne tomboljon többé háború, s a béke szilárdabb, tartósabb legyen. Új év köszönt be Földünkön. Nevezetes évfordulót ünnepelhetünk: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját. Kívánjuk, hogy a XX. század második felének ebben az évében is fejlődjenek tovább a szocialista országok, nőjön tekintélyük, erejük. Kopogtasson az új esztendő jó hírekkel kedves olvasóink ajtaján! Boldog új évet! Valódi szibériai tél volt. Harmincfokos, mozdulatlan, dermesztő hideg, félméteres, laza, lisztként felporzó hó és csend. A partvonal éles határként húzódott a tajga sötétje és a Bratszki-tenger hófödte síkja között. A befagyott tó mintha csak a fényes teliholdat kívánta volna elhomályosítani, messzire világított kékes fényével. Hárman az alumíniumgyári szanatórium parkját járjuk, amely észrevétlenül nőtt át az őserdőbe : helyi kollégám és egy ismeretlen, a bunda alól is érzékelhetően vállas, sűrű ember. A kölcsön kapott kutyaprém csizmákban válogatás nélkül merítgettük lábunkat a hóba, s kérdezgetni kezdtük újdonsült ismerősünket. Az Urálontúlon már többször járt újságírók tapasztalatokban edzett, felfokozott kíváncsiságával tettük ezt. Azért halmoztuk el kérdéseinkkel, mert meggyőződésünk szerint Szibéria majd minden lakója egy-egy érdekes sorsot, egy-egy megírandó témát képvisel. Nem is csalódtunk. Amit a negyven körüli, bundás férfi mesélt, minden képzeletet felülmúlt. Pedig az elmondottak lényege egyetlen, ízes rövidítésben foglalható össze: BAM. 1974. március 19-e volt. A noteszámban a dátum mellett szabálytalan, kesztyűben írt betűk őrzik beszélgető partnerem nevét: Feliksz Hodakovszkij, az Angarsztroj Tröszt igazgatóhelyettese. Az, hogy a kontinensnyi Szibérián keresztül második vasútvonal épül, akkor még ismeretlen volt a világ előtt. Pedig ugyanazon a márciusi estén ugyanannak az erdőrengetegnek a belsejében, tőlünk vagy négyszáz kilométerre az úttörők kis csapata már elszánt küzdelmet vívott a természettel. Az emlékezetes este óta négyszer jártam a 3200 kilométer hosszan elnyújtózó építkezésen: találkoztam az úttörőkkel, akik ötvenfokos hidegben, buldózerekkel törtek utat az első település, a ma már közismert Zvjozdnij táborhelyig. Átkeltem a Bajkál északi partját körbefogó mocsáron. Magam is kézbe vettem a benzinmotoros kisfűrészt, meginterjúvoltam az Urgal állomást és a vasút távol-keleti szakaszát építő ukrajnai önkénteseket. E nem egészen három év alatt a Bajkál—Amur vasúti fővonal tervből az évszázad építkezéséré, óriási erőket mozgató vállalkozássá lett. S az őserdőben, a mocsarakban, a megmászhatatlannak tetsző hegyeken, az örök fagy birodalmában folyó munka üteme ma már semmi kétséget nem hagy afelől, hogy néhány év múlva a Léna partján, az uszty-kuti pályaudvaron megszólal majd a hangszóró: — Figyelem, figyelem! Gyorsvonat indul Szibérián át a Csendesóceán felé! Csák Elemér a Magyar Rádió moszkvai tudósítója