Lányok Lapja, 1885 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1885-11-08 / 21. szám
XXI. füzet. LÁNYOK LAPJA. 323 bőn az Isten házát mindenki elhagyta, az ősz lelkipásztor, a csaknem nyolczvan éves öreg nőhöz közeledett s vele nyájasan beszélt. S midőn ez annak elbeszélte, mennyire óhajtja már, hogy a földről ama jobb hazába költözzék, hogy megnyugodjék ott: a lelkész meghatva viszonzá: «Az ur az öregeket addig élteti, mig az ifjakat azon útra vezérlik, hol már veszély nélkül haladhatnak s imádkozni tanulják: «Uram újítsd meg a mi esztendeinket!» Jól esett hallani ezeket az öreg asszonynak, s megértve azok értelmét, bólintott hozzá s ezen idő óta még buzgóbban imádkozott, — tűrve szomorú helyzetét — a ház minden tagjáért. S erre szükség is volt. Fiának betegségével, bizonyos tekintetben szükség is állott be a családban. A legnagyobb fájdalmat azonban a beteg atyának az okozta, hogy Sándor, ki az utolsó vizsgát húsvétkor tette le, nem tanulhatott. Apát és fiút egyaránt aggasztott a gondolat; most le kell a pályáról mondani, s az orvos a betegséget gyógyíthatatlannak nyilvánította, habár egy ideig elhúzhatja azt. A kis összeget, melyet az apa fáradságosan megtakarított fiának egyetemi kiképeztetésére, az orvos, a gyógyszer, az ápolás már rég fölemésztették. Ha most meghalna, nejét, leányát segély nélkül hagyná. Igen, Sándor már lelkész nem lehet, olyan pályát kell keresnie, melyen minél hamarább szerezhet valamit, hogy anyját és nővérét segélyezhesse — máskép nem lehet. Sándor hirtelen határozott. Már néhány hónap óta egy kis város pénzintézetében volt alkalmazva, hol már egy kis összeget szerzett. Körülményeire nézve ez valódi szerencse volt, de hajlamára, benső hivatására nézve teher. Lelkileg szenvedett, bár külsőleg elégedettnek igyekezett látszani, hogy atyjának még nagyobb fájdalmat ne okozzon. így álltak a család viszonyai, midőn Katalin a nagymama kérdésére azt felelte: «csak.» Bár a jó öregnek fájt unokájától ezt hallani, ki megérdemelte volna, hogy jól megpirongassa, mégis leküzdte magát, inkább sajnálta a leánykát, ki oly családi körülmények közt nem tudta helyzetét felfogni, megítélni. A tapasztalt öreg nő már régen mélyen pillantott a Kati elégedetlen lelkébe, melyben némi jó mag mégis volt elrejtve. Ha meg tudná találni a helyes szót, mellyel a leányka szive kérgét áttörhetné. — Tehát csak, — szólt végre hosszú szünet után, unokája szavát ismételve; — mi változás történt, gyermekem,7 beszélj velem most őszintén — a te lelkedben? — Változás ? — ismétlő Katalin is — igen, az meglehet, de nem csuda, ha valakinek úgy áll dolga, mint nekem? Úgy tetszik, hogy mióta az iskolát elhagytam, az élet minden nap elviselhetetlenebbé lesz. Nem foglalok a világban olyan helyet, amelyet megérdemelnék. Tudni akarod, miért voltam komoly sokáig? A sirásó bogarakat néztem, mint temettek el egy vakondot és kívántam, vajha én volnék az a vakond! Igen, igy jobb volna nekem. Halottnak lenni jobb, mint az életben hasznavehetetlennek neveztetni, kinek munkája után egy macska vagy kutya sem lakhatnék jól, — és Kati könyei megeredtek, mint az a forrásvíz a hegyekben . — Aztán mennyire vannak már a sírásók munkájokkal ? — kérdé a nagymama egészen nyugodtan Katalin keserves panaszára. Katalin csodálkozva tekintett föl, azután felelt: — Már csaknem egészen készen vannak, csak a füle látszik a vakondnak, de a fölkapart homokban meg lehet a helyet ismerni. — A jó bogarak, — gondolá a nagymama, — mily csendben végzik munkájukat, anélkül, hogy az embereket háborítanák. — Tudod, gyermekem, ez a legszebb születésnapi tanítás volt; bizonyára jobbat tanulhattál volna abból, minthogy vakondnak lenni kívántál. — De nagymama, — kiáltá Kati, — mint tanulhatnék én a rovaroktól? — Oh gyermekem, ez igen egyszerű. Ott ültél épen a szorgalmas rovarok előtt, láthattad, hogy épen úgy kell tenned, ha vidám és megelégedett akarsz lenni. — Nem értelek nagymama, — mondá Kati félig duzzogva, — csak nem áshatom el én is a holt vakondokat, mint ezek a bogarak teszik. — Nem, nem csak vakondok vannak ott künn, azokról gondoskodnak ezen rovarok; de a jó Isten az ő példájok által arra tanít, hogy te is, mint azok szorgalmas légy, egész zaj nélkül gyakorolván a szeretetet. Sok időt, viruló ifjú erőt nyertél a jó Istentől s épen most bő alkalmad van arra. Itt a házban is sok vakond van eltemetni való, szép és helyes dolog lenne tőled, ha ezt ma, midőn tizenöt éves lettél, egészen komolyan vennéd. Elég nagy vagy már Kati, hogy megérts engem. — Nagymama — viszonzá a leányka — hát igazán olyan rossz vagyok én, mint édes mama mondá? Hallottad, mennyire haragudott reám ? (Folytatása és vége következik.) 41*