Legkedvesebb madaraink 10. A túzok (Budapest, 1986)

-1 - A címer kötelez A Magyar Madártani Egyesület megalakulásakor emblémát is választott. A címer összetartozásunkat jelképezi. Mi más kerül­hetett volna címerünkbe, mint a túzok, ez az igazi pusztai madár, a Magyar Alföld szabad madara. De más is indokolta ezt. A Nem­zetközi Madárvédelmi Tanács (ICBP) 1971-ben Mamaiában (Ro­mánia) tartott kongresszusán Magyarország legnagyobb madár­tani értékének túzokállományunkat nyilvánította. Egy alakuló egyesület előtt leginkább iránymutató az ilyen és ehhez ha­sonló értékek megismerése, védelme,óvása volt. Ehhez kíván ez a kis füzet segítséget adni azzal, hogy remélhető­leg nemcsak „hivatalból” — mint címermadár — legkedvesebb madaraink egyike a túzok. Megismerése, védelme különös hang­súlyt kap 1986-ban, hisz Egyesületünk ezt az évet „A túzok­védelem évé”-nek nyilvánította. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok . . . tartja a magyar közmondás, aminek alapja az egyik legkisebb és a legnagyobb hazai madár szembeállítása. De hát mekkora is, milyen is ez a nagymadár? A túzok jellemzésekor szükséges az ivar és kor szerinti elkülö­nítés. Ez, a két ivar közti különbség, az első jellegzetes tulaj­donság (ivari dimorfizmus). A túzok­kakas Európa legnagyobb madara, magassága az 1 métert, testtömege a 10—16 kg-ot (ritkán 20—24 kg) is elérheti. Nászruhájára jellemzőek a vöröses árnyalatok, legkifejezőbb azonban gesztenyebarna nyaksávja és 28—32 tollból álló bajusza. Ez utóbbiak a korral növekszenek. Hasonlóan vastagszik a nyak is. A tyúk testméretei jóval szeré­nyebbek — testtömege mindössze 4—6 kg.­­ Színei a terepbe való beolvadáshoz alkalmazkodtak, a szürke és homokszín dominálnak benne. A kifejlett madarak csőre szaruszínű, lábuk szürke, szemük barna (a pupilla fekete). A csibék 85-90 grammos testtömeggel kelnek, tollazatuk a terepbe illő (tökéletes mimikri) sárgásbarna, fekete foltokkal és sávokkal. A lábuk hússzínű.

Next