Állami tanitóképezde, Léva, 1916

I. Az iskolai év története. 1. A háború hatása. Történetünk előadásával a világháború harmadik év­fordulóját értük meg­. A háború borzalmai tán ebben az évben érték el tetőpontjukat. Augusztus 28 -án vettük a megrendítő hírt, hogy a román hadsereg 27—28.-án éjjel betört az erdélyi védtelen határokon, a lakosság az ország belsejébe menekül. Ta­nári testületünk három tagjának : Bándy Endrének, Fekete Józsefnek és Hering Jánosnak indítványára városunk pol­gármestere összehívta Léva­ közönségét a menekülők fo­gadásának és ellátásának megbeszélése végett. Az érte­kezlet a menekülők ügyét egy, Köveskuti Jenő igazgató elnöklete alatt működő intéző bizottságra bízta. Erdélyi menekült honfitársaink, több százan, mintegy két hónapon át, vették ig­énybe Léva város vendégszeretetét. Intézeti épületünk ez évben is helyet, köztartásunk pedig ellátást ad a Vörös Kereszt katonasebesül­tjeinek, de az egyre emelkedő drágaság miatt aránylagosan f­ie­melt tartásdíjak ellenében. Hadbavonult tanáraink , a kárpáti harcokban kitün­tetett Kopcsán Mihály gyakorló isk. tanító, kit ez évben zászlóssá léptettek elő. Frank Antal tanár, a megsebesült Pazár Zoltán tanár főhadnagy s az ugyancsak megsebe­sült és többszörösen kitüntetett Schaffer Ferenc, kit éppen e sorok zártakor léptettek elő főhadnaggyá, ma is katonai szol­gálatban vannak. Fekete József tanárt június hóban hívták be.

Next