Levéltári Közlemények, 1. (1923)

Levéltári Közlemények, 1. (1923) 1–2. - ÉRTEKEZÉSEK - Csánki Dezső: Beköszöntő / 1–5. o.

BEKÖSZÖNTŐ 3 rendszeres magyar történelmi bibliographia az igazi tudomá­nyos munkálkodásnak első feltétele, s hogy évszázados állami kiskorúságunkból kiszabadulva, a mi sürgős feladatunk, hogy Magyarország pragmatikus történetét a nyugati nagy nem­zetek nyelvén mi magunk alkossuk meg, és ne várjunk meg­döbbentő nemtörődömséggel több megszégyenítésre, hogy ily magas magyar történettudományi színvonal mellett ezeréves történetünket, el sem képzelt történelmi hazugságokkal, halálos ellenségünk írja meg, a velünk együtt épp most el­bukott szövetséges nagy nemzet részére. Ily viszonyok közt a hétköznapi, bizonyára szorgalmas munka, de a programmtalanság és pangás kétségtelen tünetei közepette szakadtak ránk végzetszerűleg a világtörténelmi események, az erőket felszívó háború, az értékeket devalváló összeomlás, forradalmak és békekötés. Az ezek nyomában járó reménytelenség, csüggedés és­­fásultság mellett, pénzünk értékének összezsugorodása s a drágaság feltornyosulása enyészettel fenyegette egész tudo­mányos munkásságunkat. Eddigi anyagi eszközeink — me­lyek kellő beosztással még fedezhették költségeinket, sőt amelyeknek olykor némi gyarapodásában is gyönyörködhet­tünk , jelentéktelen fillérekké törpültek, s ahol eddig meg­szerezhető százakkal és ezrekkel beértük, füzetek kiadásánál is kilátástalan százezrekre, sőt milliókra szorulunk. Csupán az igazságot szolgálom annak megállapításá­val, hogy az anyagi és szellemi züllés eme szomorú korsza­kában egy gondviselésszerű férfiú, gróf Klebelsberg Kuno mentette meg tudományunkat az enyészettől. Az ő tudása, tettvágya és közügy-szeretete, s a kultúra, különösen pedig a tudományok iránt való rendkívüli érdeklődése már előbb ismeretes volt, de csak ezen legsúlyosabb néhány év alatt tudtuk meg, hogy mindez az ő szaktudásával és kritikai nevelésével, kezdeményező, szervező és vállalkozó képessé­geivel, kifogyhatatlan találékonyságával, tetterejével és szinte önfeláldozó kitartásával méltó arányban áll. Rövid néhány év alatt új irányokat szabott, új feladatokat jelölt ki, s ezek megoldására új intézményeket létesített, s a

Next