Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - Bertényi Iván: Címerváltozatok a középkori Magyarországon / 3–80. o.

1* BERTÉNYI IVÁN CÍMERVÁLTOZATOK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON Kérdésfelvetés, nemzetközi párhuzamok A kérdéshez a hagyományos heraldikai szemléletmóddal közeledő szá­mára már a címben kifejezésre jutó problémafelvetés is ellenszenvet kell kelt­sen. Hiszen a címer egyik lényeges ismérve az állandóság, az átörökítés igénye. A szakirodalom is — magától értetődő természetességgel — valamely család­nak, intézménynek, városnak a címeréről szokott beszélni. Ezt (az egyetlen) címert valamikor valaki(k) kaptá(k), esetleg felvetté(k). Az ettől való eltéré­sek — ha esetleg mégis voltak ilyenek — a hagyományos megközelítésben címertörésnek számítanak, illetve úgy fogandók fel, hogy az illető nemzetség, család valamelyik ága (az ősi címerhez viszonyítva) új címert választott. Amennyiben pedig valamely család címeréről a király nevében kiállított ár­mális is fennmaradt, s az a család hagyományos címerét bővítette, vagy netán új adományt tartalmazott, a legtermészetesebb módon szokás a kérdést a szakirodalomban úgy felfogni, hogy az ármális kiállításának az időpontjáig az illető családnak az volt a címere, amelyet a címeradomány megváltoztatott, s ennek kiállításától kezdve a megadományozott fak­nak és leszármazói(k)nak a címere az lett, amit az uralkodó nevében kiállított ármát is leírt, lefestett. Címer­változások, címerváltozatok A hagyományos felfogás szerint így csak diachronikusan (a megváltoztatás előtti és utáni címerek különbözősége révén) képzelhetők el, azonos időpontban legfeljebb úgy, hogy az armálisba foglalt, vagy esetleg anélkül felvett új címer használata csak a kérdéses család vala­melyik ágára, illetve néhány tagjára terje­dt ki, s így a különbözőség abból fa­kadhatott, hogy a többiek továbbra is 4 hagyományos címert használtak. E röviden felvázolt szemléletmód kialakulá­sát nagymértékben elősegítette, hogy az esetek jó részében valóban az itt bemutatott logika tükröződik a címerhasználatban. De — amint az alábbiakr­n látni fogjuk — nem mindig. A kérdés részletesebb hazai vizsgálata előtt tek­intsünk egy kissé túl határa­inkon ! A külföldi heraldikai kézikönyvek számos olyan esetet tárgyalnak, ami­kor valamely címert megváltoztattak, eltérő alakban használtak. 1179-ben IV. Hugó de Candavenés, Saint-Pol grófja, amikor II. Henrik angol király lovaggá ütötte, elmellőzve ősei kéveit, az angol király iránti tiszteletből két lépő oroszlánt emelt a pajzsára. Lánya és örökösnője ellenpecsétje pajzsát megosztotta a menő oroszlánok és a kereszt alakban a pajzsra helyezett 5 kéve között, míg az ő leszármazói a (férje címerében szereplő) Châtillon-címert vi­selték pecsétjükön és (csak) a kévéket ellenpecsétjükön.­­ ­ Az eset érdekessége, hogy a XII. század végén még az angol királyok sem viselték következetesen a lépő oroszlánokat. — Paul Adam: A propos d'un curieux usage héral­dique. — Archívum Heraldicum LXVIII. (1954) 9— 10. p.; D. L. Galbreath—Léon Jéquier: Manuel du blason. Spes, Lausanne, 1977. (A továbbiakban: Galbreath—Jéquier, 1977.) 242. p.

Next