Levéltári Közlemények, 89. (2018)

Levéltári kutatások – módszertan és gyakorlat - Völgyesi Zoltán: Az ellenforradalom tudatlan szekértolója? A bűnös konstruálása egy 1956 utáni politikai perben

Levéltári kutatások – módszertan és gyakorlat se, feljelentés, a nyomozás megindítása, a nyomozati eredmények összefoglalása. A nyomozati anyagból hiányoznak viszont azok az iratok, amelyek az államvédelmi szervek működésével függenek össze: informátori jelentések, szakvélemények, stb. Ezeket már az eljárás idején, az ügyészségre küldés előtt kivették az aktákból. A rendőrségi és ügyészségi kihallgatások, a bírósági vallomások, továbbá a vádiratok és az ítéletek tanulmányozása bepillantást enged a büntetőeljárás mechanizmusa­iba, s emellett számos adatot nyerhetünk belőlük egy-egy eseményrészlet felderíté­séhez. A periratok elemzésekor különösen fontos a szigorú forráskritika. A jegyző­könyvekben megőrzött vallomásokat egybe kell vetni egymással, mérlegelni kell a körülményeket, s valóságtartalmukat ellenőrizni kell más forrásokból is. A vádira­tok és az ítéletek megbélyegző hangneme jól mutatja a tárgyilagosság hiányát, a per politikai jellegét és a vádlottakra nehezedő nyomást. A kutatónak természete­sen az eljárás alá vont személyek és a tanúk vallomásait is fenntartással kell olvas­nia, hiszen az adott helyzetben egyéni sorsok forogtak kockán, s ebből különböző védekezési mechanizmusok, „elhallgatások” és „áthárítások” következhettek. A ta­­pasz­talat az, hogy a rendőrségi vallomások általában közelebb állnak a valósághoz, mint a bírósági vallomások. Ennek részben az az oka, hogy a nyomozás során még valamivel nagyobb szerepet játszott a tények felderítése, sok esetben csak ezt köve­tően került sor az ismertté vált tények koncepcionális összerendezésére s ezzel együtt az események eltorzítására. Úgy tűnik, a nyomozati szakaszban általában a kihallgatottak is őszintébben beszéltek. Jellemző, hogy a bíróság előtt a vádlottak csak részben ismerték el azt, amit a rendőrségi vallomások tartalmaznak. Gyakran előfordul, hogy a vádlottak és a tanúk visszavonják állításaikat, illetve arra hivat­koznak, hogy nem azt vagy nem úgy mondták, továbbá a jegyzőkönyvet nem is olvasták, azt csak egyszerűen aláíratták velük. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a vádlottak a bíróság előtt általában nem törekszenek bevallani azt, amit nem bizonyítottak rájuk, a vádiratok pedig rengeteg ferdítést tartalmaznak. Az ‘56-os periratok közlése, nyomtatásban való megjelentetése – az említett szempontok miatt – vitatott kérdés. A magam részéről azokkal értek egyet, akik azt vallják, hogy jegyzetek, magyarázó szövegek nélküli közlésük torz képet ad a for­radalom alatti eseményekről, s a benne szereplő személyek hitelét ronthatja. Ez pedig nem pusztán szakszerűség, hanem szakmai etika kérdése is.8 Tapasztalataim szerint egyes esetekben a periratok számos elírást, téves bejegyzést is tartalmaznak. 8 A megtorlás időszakában keletkezett peranyagok tömeges, megfelelő szöveggondozás nélküli köz­lésére példa a következő nagyszabású vállalkozás: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár megyei dokumentumai. I/1 – I/8. k. Összeállította: Dikán Nóra. Nyíregyháza, 1992–1994. Az első kötetek esetében minimális szöveggondozásról sem beszélhetünk. A dokumentumkötet részletes kritikáját lásd Rainer M. János: Dokumentumok 1956-ról. Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 1993. 3. sz. 337–340.; Valuch Tibor: Dikán Nóra: Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár megyei dokumentumai. In: Évkönyv 1994. 56-os Intézet, Budapest, 1994, 327– 333.

Next