Társadalmi Lexikon - Madzsar József szerk. (Budapest, 1928)
P - Petíció - Petőfi Sándor
Petíció 576 ban irodalompolitikai okokból kilépett. Évek óta mint képkereskedő működik. Számos verse a Népszavában jelent meg. Kötetei: Szívem (1904), Lia könyve (1905), Versek (1908), A mélységből (1909), A sátor alatt (1910), A pacsirta énekel (1913), Háborús versek (1910), Összegyűjtött versek, két kötetben (1918), A föld énekel (1919), A sárga folt (vegyes írások, 1924), Éneklő zarándok (1925). Petíció, kérelem, panasz, amellyel az állampolgárok a kormány vagy valamely testület elé járulhatnak. Petíció a képviselőválasztások elleni panasz, a képviselői mandátum megtámadása, amelyről az 1925:XXVI. tc. rendelkezik. Ezek szerint petíciót adhat be a választók 5%-a, legföljebb azonban 500 választó, a választás megtartásától számított 30 nap alatt a közigazgatási bíróságnál. A panaszban pontosan meg kell jelölni azokat az okokat, amelyek miatt a választást megtámadják és az ennek igazolására szolgáló bizonyítékokat föl kell sorolni. A panaszlók (peticionálók) az eljárás költségeinek előzetes fedezésére 1000 aranykoronát tartoznak letenni, amelyet a panaszban igazolni kell. A panasz fölött a közigazgatási bíróság dönt. Petíciót lehet benyújtani a Népszövetséghez a kisebbségi szerződések be nem tartásáért is. Petőfi Sándor, a legnépszerűbb magyar költő, aki méltó helyet foglal el a világirodalomban is, szül. 1823 jan. 1. Kiskőrösön, elesett a segesvári csatatéren 1849 júl. 31. Forradalmár lélek, igazi népköltő, aki milliók érzelmeit a milliók nyelvén tolmácsolta, aki egész életében élni és tenni akart a szabadságért. Származása, azok a társadalmi és történelmi viszonyok, amelyek között élt, az a közvetlen érintkezés, amellyel a néppel volt és amelyben megismerte annak bajait és szenvedéseit, irányt szabtak egész költői munkásságának. Apja, Petrovits István, tót, bocskoros nemes, gazdálkodó mészáros volt, aki eleinte meglehetős jómódban élt, később mint bérlő és kocsmáros, teljesen elszegényedett. Anyja Hrúz Mária, szegény, földmíves cselédlány volt. Gyermekéveit Félegyházán töltötte, majd gimnáziumi tanulmányokba kezdett. Nehezen fért meg az iskolai fegyelem korlátai között, végül is abbahagyta, hogy föntarthassa magát, elkeseredésében Sopronban a Goldner gyalogezred katonájának állott be. Tizennyolc hónap után kezdődő mellbetegsége és gyönge testi szervezete miatt 1841 telén elbocsátották. Vándorszínész lett, faluról falura nyomorgott. 1842- ben közölték a Borozó című első versét az Athenaeumban. Minden inségeskedése közben folyton tanult, franciául, angolul olvasott, németül is tudott. Leginkább Heine, Beranger, Shakespeare, Byron és Shelley voltak kedvenc írói. Frankenburg Életképeinél, majd Vahot Pesti Divatlapjánál dolgozott. Közben drámával, regénnyel próbálkozott, de hírét egyre sűrűbben megjelenő versei, a Helység kalapácsa (1844), a János vitéz (1845) és összes költeményei (1847) teremtették meg. Népszerűsége egyre emelkedett. A fiatalság bálványa lett, országszerte, különösen a Felvidéken, ünnepelték. 1846-ban Szatmár megyében megismerkedik Szendrey Júliával és a következő évben feleségül veszi. Jól ismerte a francia forradalmak törekvéseit. Évekig mindennapi olvasmánya volt annak története. Azt „a világ új evangéliumának tartotta, amelyben az emberiség második megváltója, a szabadság, hirdeti igéit“. Olvasta Louis Blanc, Cabet, Lamartine, Lamennais munkáit és a szó szocialista értelmében demokrata lett. Demokratikus és szociális politikai hitvallásáról már jóval a forradalom előtt egész sereg megnyilatkozása tanúskodik. Nemcsak mint a Talpra, magyar szerzője, népszónok és vezércikkíró szerepelt a forradalom előkészítői és kirobbantói között. A forradalmi mozgalom megindulása előtt erőteljes köztársasági propagandát kezdett. Világos célkitűzéssel részt vett a nemzetőrség megszervezésében az Egyenlőségi Társulat megalapításában, amely a jakobinus klub másolata akart lenni. Az úgynevezett reálpolitikusok politikai törekvései miatt, amelyek úgy független, demokratikus Magyarország megteremtésére irányultak, hajszát indítottak ellene. „Hazaárulódnak nevezték és olyan közhangulatot teremtettek, hogy 1848 júniusában, a szabadszállási kerületben, ahol a képviselőválasztáson csúfosan megbukott, a módos parasztság csaknem agyonverte. 1848 végén a hadseregbe lépett és Bem oldalán, mint kapitány, majd mint őrnagy szárnysegéd működött. Amint megjósolta költői hírét, a forradalom kitörését, özvegye elfordulását, épúgy jóslata szerint a harc mezején, kozák lovak patái alatt pusztult el, olyan fiatalon, amikor Ady még az Új verseket sem írta meg. Költészete híven tükrözi vissza mindig önmagát adó eszményi lelkesedését, az örökégő szilaj tüzet, föltétlen szabadságrajongását. Igaz, őszinte és keresetlenül egyszerű a hangja, stílusa, amellyel a valóságot élethűséggel adja vissza. Mesteri népdalokat írt. Az alföldi pusztában is a szabadság képét látja. Leíró költészete páratlanul gazdag. A forradalom költészetének leghíresebb darabjával, a Nemzeti Dallal, amely a szabad sajtó első terméke volt, fölrázta egész Pestet. Sokáig kéziratban terjesztett és olvasott Apostola, melyben a népszabadság egy vértanújának életét beszéli el, a világirodalom forradalmi költészetének egyik leghatásosabb terméke, amelyben már benne ég a csatlakozott szociális forradalmár elkeseredése. A nép érzelemvilágát ma is fakulásnélküli, népies zamatú nyelven fejezte ki. Mindig hirdette, hogy számára a magyar köztársaság elkövetkezése lenne a legnagyobb ünnep. Petőfi vallotta a hazáról, amit a világ öszszes szociáldemokratái vallanak, hogy a hazának azonosnak kell lennie a munkával és a szabadságjogok teljességével, mert különben a „haza“ csak a kiváltságosak hazája, de nem a népé. Nagylelkű, óriási érzésű ember volt, aki nagy szívének minden részvétével fordul a jobbágy felé és jogot követel. A mágnásokat megvetette és a henyélő nemest csúffá tette (A mágnásokhoz, A magyar nemes, Pató Pál). A királyokat a gyűlölet és a gúny hasító, szöges ostorával verte végig. Kikelt, többször is, korának fajvédői ellen és állást foglalt az antiszemitizmus ellen, híven felvilágosult gondolkozásához. Petői!