Literaturai Lapok, 1836 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1836-11-25 / 48. szám

375 376 de az ő okai, bár amelly nyomosak legyenek is, ismét vizsgálat’ tárgyai minden más gondolkozó észre nézve , és igy despotismust soha sem gyakorolhatnak. ’S ez a’ szabad vizsgálati jus felmarad minden emberre nézve még akkor is, ha Bajza a despotisáló észen az általános észt akarta volna érteni ; mert önnön észmunkaságát, úgy tartom, senki sem fogja despotismusnak tartani. Egyébként Bajzánál az illy alaptalan despotisáló állítások nem épen ritkák. Ilyen az is , midőn azt mondja (23.) , hogy a’ ki gróf Széchényi’ nagyobb tartalmú munkáiból gyöngyöket szedne ’s valahol közrebocsátana, nem fogna háladatlanul fáradni; de a’ F. M. O. Minervából, Sasból ’s a’t. egész értekezéseket ujra lenyomtattatni, ennek semmi alapos czélja nem lehet. Úgy hiszem, akár Bajza, akár más, nem tiszteli igazabban gróf Széchenyit nálamnál , de ezen okoskodásnak alapos voltát abból teljességgel által nem láthatom. Elmellőzvén a’ már másutt bizonyosan kinyomtattatott czikkelyeket, általi llegyen végre Bajza a’ többi czikkelyeknek rendről rendre való birálgatására. A’ viszonyok közzűl, mellyek a’ Muzárionnak első részét teszik, csak a’ IV. X. XI. XV. és XVI. szám alatt lévőket mondja Bajza Jóknak ; a’ XI-re mindazáltal azt hozza fel kifogásul , hogy a’ szép’itélőjében a’ szók, szólások, képek, egyes ideák’ megítélése nem mindig hiba , mert ezt Lessing is tette. De nem is azt mondja a’ viszony’ szerzője, hogy azoknak megítélése a’ hiba, hanem a’ nélkül, hogy’ az egésznek lelkét felfogták volna, és azokat ehez mérve bírálnák meg, — itt mondja lenni a’ hibát, és ebben igaza van. Hogy az I. II. és V. ur.es beszédeknek ítéli , nem csodálhatjuk , mert épen ollyféle írókról szólanak , mint Bajza. Az elsőben logikátlanságot is emleget. Igaz, hogy annak első hat sora nem syllogismus; de ki űzné annyira az iskoláskodást , hogy periódusait syllogisnusokból szője? Az illy bábjáték csak iskolás gyermeknek való. — A’ III. VII. XVII., úgymond, rég ismert dolgokat hánytorgat. Miért hát, hogy azokat épen Bajza mind ez ideig nem ismeri? és az ész’ despotismusa, ’s a’ fény’ és hit’ szomja miatt a’ szívet a’ literaturából számkiveti (a’ III. ellen) ; a’ régibb fáradozók iránt tartozó tiszteletből nevetséget űz (a’VII. ellen); a’ második’ munkájában csak a’ hibákat lesegeti, a’ jelességecskéket elmellőzi (a’ XVII. ellen). — A’ XIII. és XIX. — úgymond — félszegen fogja fel tárgyát , ’s némelly részben hamis tanítást is ad. Ezt meg kellett volna mutatni, mert az ő nézete és ítélete közönséges norma gyanánt nem szolgálhat. —■ A’ Újra ezt mondja: Humano capiti cervicem pictor equinam.... E’ viszonynak foglalatja ez: ,,Kazioczin fenn akadék , hogy levelei a’ barát nevezetet minden személykülönböztetés nélkül osztogatják ; ’s úgy látom , nem vala igazam. Mert ez nem a’ tulajdonképi bizodalmas barátság’, hanem a’ honi literaturai előmente iránt lángoló szív’ sympathiája volt, melly szerint ő azokat, kikben isteni szikrát sejtett, nem tolá el gravitással magától, a’ mi nem szült volna jót, hanem nyájasan ereszkedék le hozzájok, mint jó barát, a’ mi szült jót, sok jót, ’s gyönyörűség látni, mint győznek lelkesebb ífjaink az ízetlenség’ martalékjain.“ Hol van itt ama Horatiusi mondás alkalmaztatásának helye? Valóban nem láttam még példát Horatius’ mondásait olly különösen érteni és alkalmaztatni, mint Bajza szokta; ő ebben epochát fog csinálni, ’s a’ Bent-reyk, Zeunek, Mitscherlich-ek és Feak szégyennel fognak, mint tudatlan legénykék, a’ nagy philologus előtt hátralépni. A második rész’ bírálata ennyiből áll, hogy az bíráló észrevételeket foglal magában a’ Muzárion’ HI. és IV. kötetére, szerényen gáncsolókat, de nem szerényen magasztalokat; majd különösebben magát Szemerét vádolván ündícsérgetéssel, visszatér örökké nyúzott egyetlen egy' bakjára: ,,Mi — úgymond — csodáljuk, imádjuk és isteneljük egy'mást ’s ég tudja mit nem követünk el mindent.“ Ezt, a’ kritikai czéh’ tagjairól elhiszszük, annyival inkább, mivel azt a’ summus Dux olly gyakorta hirdetgeti, de higgye el Bajza úr is, hogy mi szegény jámborok illy balgatagságok felől semmit sem tudunk; tudjuk, hogy Bajza, kivált Lessynget, mindenek felett istenek, azt vélvén, hogy ez őtet is Lessinggé teszi, de mi az illy fényes álmokat az areopagusi titkok’ mélységes éjji homályaival bibelődő tribunal’ fejének hagyván , megelégszünk azzal a’ mindennapi philosophiával, hogy a’ valódiját mindenütt és mindenben becsüljük , a’ rosszat mindenütt kerüljük és megvessük.• Mit a’ hízelgésekre például felhoz, a’ ,,majd nem hihetetlen combinatióju“, és a’ „szertelen érdemű“, a’ miért Kazinczyt csúfosan kineveti, ez nem egyéb, színlett tudatlanságból merített pajkos gúnynál, mert jól tudhatja azt Bajza, hogy mint egyéb nyelvekben, úgy kivált a’ magyarban igen sok szók kétképen, t. i. tulajdon és általvitt (figurás) jelentésben szoktak használtatni ; ő pedig csupán az első jelentésben veszi a’ szavakat, ’s úgy nevet ki másokat. Hátha mi proprie vennénk , a’ mit ő mond, ’s a’ mi még improprie sem igaz, t. i. az imádást, istenelést, térden és porban csúszást ’stb. mivé válna ez a’ haszontalan beszéd? ez ,,fajulna — igazán — iróniává, gyalázattá“; ennek illene utána a’ Kazinczyra kiáltott: ,,Risum teneatis!“ (30.1.) A’ Csél czimű drámai tréfa nem tetszik Bajzának, mivel az olly kritikus , mint ő ; kénytelen némelly helyeken a’ maga manierjaira ismerni; ’s illy esetben, bár mint nevessen is, nem kedveli az ember, ha a’ fabula ő róla is szól. A’ tanító költeményekről szóló értekezést dicséri Bajza, és e tárgyat bővebben fejtegetvén, helyesen jegyzi meg, hogy minden költeményeink csak úgy lesznek jó költemények is egyszersmind, ha, bár művészi formába öntött reflexiót, tanulságot (szoros értelemben) nem foglalnak is magukban, legalább nemes, erkölcsiséggel megegyező érzelmeket gerjesztenek keblünkben. — (Folytatása következik.) ) KÉRELEM ÉS IGAZULÁS.*) Pesten nehányan ’s ezek között a’ Regélő’ szerkesztője után útfélen azt beszélik, hogy a’ Literatúrai Lapok 45dik számában kijött journalisticai czikkelyt én — ki komoly dolgokban soha és sehol álnév’ alá még nem rejteztem, sőt annak többször nyilvánosan ellenmondtam, ’s ellene mondok újra, ’s kinek gondolkozás- és írásmódját a’ Regélő’ szerkesztőjének *) Garay urnak ebbeli nyilatkozását, mint valót ’s az igazsággal megegyezőt, ezennel erősíti a’ Szerk.