Lobogó, 1966. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-06 / 27. szám

katonai kommentátora írja: Ma­gyari Pál ezredes, a Thaiföld, magyarul — szabadok földje, fél évszá­zaddal ezelőtt még Sziám néven ismert délkelet-ázsiai ország — s a valóságban egyáltalán nem a szabadok földje. Harminc millió la­kosa a thaiföldi katonai oligarchiák uralma alatt, s az USA katonai bázisainak nyomasztó árnyékában él. Washingtonban jelenleg divatos „dominó-elmélet” szerint Thaiföldet is ko­moly társadalmi megráz­kódtatás fenyegetné abban az esetben, ha az USA vég­leges vereséget szenvedne Dél-Vietnamiban. A Penta­gon szerint minden valószí­nűség szerint Thaiföld len­ne a „következő dominó”. Az imperialista politika szempontjából már most is romlik a helyzet itt, bár ezt az országot valóságos katonai táborrá építették ki az amerikaiak, mert Dél­­kelet-Ázsiát­­kulcsfontossá­gú stratégiai pontnak tart­ják. Az amerikaiak Thaiföld iránti érdeklődése az 50-es években vált különösen in­tenzívvé. 1954-ben bevon­ták a SEATO elnevezésű agresszív katonai tömbbe, s e szervezet első főtitkára is thaiföldi politikus volt 1961-ben, a laoszi válság idején, az USA külön ka­tonai szerződést kötött Thaiföld kormányával, amelynek értelmében meg­engedték, hogy 5000 főnyi amerikai katonaság állomá­sozzon az ország területén létesítendő katonai támasz­pontokon. Azóta az amerikai kato­nák létszáma hivatalos ada­tok szerint is több, mint 12 ezer főre emelkedett (há­romnegyed részben az ame­rikai légierő tagjai), de nem számítják ide a Pentagon támaszpont építési tevé­kenységében részt vevő pol­gári és katonai személy­zetet. Az amerikai hadügymi­nisztérium csupán ebben az évben 1,4 milliárd dollárt irányzott elő délkelet-ázsiai katonai, légi és tengerészeti támaszpontok építésére, il­letve a meglevők bővítésé­re. Ebből az összegből je­lentős mértékben részesed­nek a thaiföldi amerikai katonai építkezések. Thai­­földön 1961 óta az USA évi 40 millió dollárt köl­tött katonai raktárak és ha­di célokra alkalmas útháló­zat építésére. Ezenkívül most 12 millió dollárt for­dítanak arra, hogy a sziá­mi öböl partján fekvő Sat­­tahip kikötőt hatalmas amerikai haditengerészeti és légi bázissá építsék ki. Ez a délkelet-ázsiai or­szág, amely rizstermelésé­ről tikfájáról és elefántjai­ról híres, ahol 28 fajta ba­nánt és 750 fajta orchideát ismernek, mindinkább az amerikai katonai támasz­pontok agresszív akcióiról válik ismertté. Takhli, Ubon, Udom és Korát helységekben nagy ameri­kai légibázisok működnek, s innen szállnak fel a Laosz demokratikus részét­e és a Vietnami Demokratikus Köztársaságot orvul meg­támadó amerikai bombázó kötelékek. Hivatalos jelen­tések szerint a VDK elleni amerikai terrorbombázások 80 százalékát a thaiföldi amerikai támaszpontokról indítják. Nyilvánva­ló tehát, hogy a thaiföldi uralkodó körök, az amerikai imperialista érdekek kiszolgálásával egyidejűleg súlyosan veszé­lyeztetik a délkelet-ázsiai térség valamennyi népének életét, biztonságát. S sha csak egy pillantást is ve­tünk azokra a körökre, amelyek jelenleg uralják a thaiföldi politikát, érthető­vé válnak az amerikai bur­­zsoá körök lel­kendezései er­ről az országot. Thaiföld államformája királyság, s a jelenlegi uralkodó az első olyan sziámi király, aki az Egye­sült Államokban született 1921-ben, amikor az apja ott élt. S jóllehet „fő fog­lalkozása” a meglehetősen formális királyi tisztség be­töltése, kedvenc foglalko­zása mégis a saxofonozás és a jazz zeneszerzés. Szer­vezett magának külön kirá­lyi jazz-zenekart, s egyik művét 1950-ben a Broad­way egyik színházában is előadták. Nemrég egy na­pon ünnepelték a királyi dinasztiának és a király el­ső zenei alkotásának év­fordulóját. Az egyik ünnep­re kapott egy új 600-as sár­ga Mercedes kocsit, a má­sik eseményt pedig 1400 thai zenész egész éjjel tar­tó koncertjével ünnepelték, s a koncertben a király is részt vett saxofonjával. Az igazi hatalom birto­kosai azonban a hadsereg vezetői. A militarista oli­garchia korruptságára jel­lemző az 1963-ban elhunyt miniszterelnök, Sárit Tha­­narat esete, aki 150 felesé­get, 51 luxus személygép­kocsit és mintegy 140 mil­lió dollárt hagyott hátra örököseinek. Utóda, a je­lenlegi miniszterelnök, ugyancsak katona, aki állí­tólag becsületesebb elődjé­nél és nyilvános beszédei­ben többször hangoztatja, hogy gyűlöli a korrup­ciót­. Ez azonban nyilván nem befolyásolja a lakos­ság alig 1 százalékát kitevő arisztokraták, tőkések, tá­bornokok és magasrangú kormánytisztviselők köreit, Thaiföld urait és kiárusí­tóit. Bangkok a felszínes szem­lélőnek a jólét és prosperi­tás képét mutatja. Az or­szág különböző részeiben azonban igen nagy nyomor­ban élnek a tömegek. Ez különösen erősen érezteti hatását Thaiföld északi ré­szében, ahol 10 millió sze­gényparaszt tengődik. Itt erős ellenállási mozgalom szerveződik, a laoszi népi felszabadító mozgalom. A déli részeken a maláji ki­sebbség elégedetlensége ér­ződik. Tulajdonképpen a központi kormány hatáskö­re Bangkokra, a közeli kö­zépső síkság területére és a nagyobb városokra terjed ki. Nem tekinthető vélet­lennek, hogy az USA 1951 óta 400 millió dollár segélyt folyósított Thaiföld kormá­nyának abból a célból, hogy próbálja megszervezni a vi­déki rendőrséget és a kor­mányhű vidéki közigazga­tást. A thaiföldi uralkodó kö­rök a buddhista vallást is szolgálatukba állítják. Ázsiában ez az egyetlen olyan ország, amely a buddhista egyházból hiva­talos állami intézményt fa­ragott, s mind a 23 ezer buddhista templom az ál­lam tulajonát képezi. De nem elégszenek meg a val­lás felhasználásával, hanem mozgó propagandaegysége­ket is szerveztek, azzal a feladattal, hogy vidéken, a parasztok között filmek be­mutatása és nopdalok elő­adása közben antikommu­­nista propagandát folytas­sanak. E „modern” mód­szereket természetesen már az amerikaiak segítségével és felügyelete mellett foly­tatják. Kétségtelen, hogy Bang­­kok­ban az uralkodó körök rettegnek a szocialista esz­méktől és mozgalmaktól. Washingtonnak talán ezek a körök a leghűségesebb kö­vetői annak az elméletnek terjesztésében, hogy a Dél­kelet-Ázsiában dominósze­rű összeomlások sorozata következik be, ha az ameri­kaiak felhagynának agresz­­szió­jukkal Vietnamban és Laoszban. A társadalmi fe­szültségek azonban mind jobban feszegetik Thaiföl­den is a népre erőszakolt népellenes uralom kereteit. Ennek sem az amerikai ka­tonai támaszpontok elsza­porodása, sem a filmvetíté­sek és kommunistaellenes dalok számának szaporítá­sa nem képes gátat vetni. Talán ezért is látható, hogy a thaiföldi király a saxofon mellett a puskát is kezébe veszi, sőt feleségét is tanít­tatja a fegyverforgatásra. A királyi pár Bangkok, a város, melynek tetszetős külszíne alatt nagy társadalmi ellentmondások rejtőznek Az igazi hatalom birtokosai a hadsereg vezetői. Az egyik „erős kezű ember”, Praphas tábornok Ha az uralkodás és a saxofonozás szünetében elunja ma­gát, feleségével céllövészeten vesz részt. Sose tudni, nem lesz-e egyszer szükségük a lövész-ismeretekre

Next