Lobogó, 1966. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1966-07-06 / 27. szám
katonai kommentátora írja: Magyari Pál ezredes, a Thaiföld, magyarul — szabadok földje, fél évszázaddal ezelőtt még Sziám néven ismert délkelet-ázsiai ország — s a valóságban egyáltalán nem a szabadok földje. Harminc millió lakosa a thaiföldi katonai oligarchiák uralma alatt, s az USA katonai bázisainak nyomasztó árnyékában él. Washingtonban jelenleg divatos „dominó-elmélet” szerint Thaiföldet is komoly társadalmi megrázkódtatás fenyegetné abban az esetben, ha az USA végleges vereséget szenvedne Dél-Vietnamiban. A Pentagon szerint minden valószínűség szerint Thaiföld lenne a „következő dominó”. Az imperialista politika szempontjából már most is romlik a helyzet itt, bár ezt az országot valóságos katonai táborrá építették ki az amerikaiak, mert Délkelet-Ázsiátkulcsfontosságú stratégiai pontnak tartják. Az amerikaiak Thaiföld iránti érdeklődése az 50-es években vált különösen intenzívvé. 1954-ben bevonták a SEATO elnevezésű agresszív katonai tömbbe, s e szervezet első főtitkára is thaiföldi politikus volt 1961-ben, a laoszi válság idején, az USA külön katonai szerződést kötött Thaiföld kormányával, amelynek értelmében megengedték, hogy 5000 főnyi amerikai katonaság állomásozzon az ország területén létesítendő katonai támaszpontokon. Azóta az amerikai katonák létszáma hivatalos adatok szerint is több, mint 12 ezer főre emelkedett (háromnegyed részben az amerikai légierő tagjai), de nem számítják ide a Pentagon támaszpont építési tevékenységében részt vevő polgári és katonai személyzetet. Az amerikai hadügyminisztérium csupán ebben az évben 1,4 milliárd dollárt irányzott elő délkelet-ázsiai katonai, légi és tengerészeti támaszpontok építésére, illetve a meglevők bővítésére. Ebből az összegből jelentős mértékben részesednek a thaiföldi amerikai katonai építkezések. Thaiföldön 1961 óta az USA évi 40 millió dollárt költött katonai raktárak és hadi célokra alkalmas úthálózat építésére. Ezenkívül most 12 millió dollárt fordítanak arra, hogy a sziámi öböl partján fekvő Sattahip kikötőt hatalmas amerikai haditengerészeti és légi bázissá építsék ki. Ez a délkelet-ázsiai ország, amely rizstermeléséről tikfájáról és elefántjairól híres, ahol 28 fajta banánt és 750 fajta orchideát ismernek, mindinkább az amerikai katonai támaszpontok agresszív akcióiról válik ismertté. Takhli, Ubon, Udom és Korát helységekben nagy amerikai légibázisok működnek, s innen szállnak fel a Laosz demokratikus részéte és a Vietnami Demokratikus Köztársaságot orvul megtámadó amerikai bombázó kötelékek. Hivatalos jelentések szerint a VDK elleni amerikai terrorbombázások 80 százalékát a thaiföldi amerikai támaszpontokról indítják. Nyilvánvaló tehát, hogy a thaiföldi uralkodó körök, az amerikai imperialista érdekek kiszolgálásával egyidejűleg súlyosan veszélyeztetik a délkelet-ázsiai térség valamennyi népének életét, biztonságát. S sha csak egy pillantást is vetünk azokra a körökre, amelyek jelenleg uralják a thaiföldi politikát, érthetővé válnak az amerikai burzsoá körök lelkendezései erről az országot. Thaiföld államformája királyság, s a jelenlegi uralkodó az első olyan sziámi király, aki az Egyesült Államokban született 1921-ben, amikor az apja ott élt. S jóllehet „fő foglalkozása” a meglehetősen formális királyi tisztség betöltése, kedvenc foglalkozása mégis a saxofonozás és a jazz zeneszerzés. Szervezett magának külön királyi jazz-zenekart, s egyik művét 1950-ben a Broadway egyik színházában is előadták. Nemrég egy napon ünnepelték a királyi dinasztiának és a király első zenei alkotásának évfordulóját. Az egyik ünnepre kapott egy új 600-as sárga Mercedes kocsit, a másik eseményt pedig 1400 thai zenész egész éjjel tartó koncertjével ünnepelték, s a koncertben a király is részt vett saxofonjával. Az igazi hatalom birtokosai azonban a hadsereg vezetői. A militarista oligarchia korruptságára jellemző az 1963-ban elhunyt miniszterelnök, Sárit Thanarat esete, aki 150 feleséget, 51 luxus személygépkocsit és mintegy 140 millió dollárt hagyott hátra örököseinek. Utóda, a jelenlegi miniszterelnök, ugyancsak katona, aki állítólag becsületesebb elődjénél és nyilvános beszédeiben többször hangoztatja, hogy gyűlöli a korrupciót. Ez azonban nyilván nem befolyásolja a lakosság alig 1 százalékát kitevő arisztokraták, tőkések, tábornokok és magasrangú kormánytisztviselők köreit, Thaiföld urait és kiárusítóit. Bangkok a felszínes szemlélőnek a jólét és prosperitás képét mutatja. Az ország különböző részeiben azonban igen nagy nyomorban élnek a tömegek. Ez különösen erősen érezteti hatását Thaiföld északi részében, ahol 10 millió szegényparaszt tengődik. Itt erős ellenállási mozgalom szerveződik, a laoszi népi felszabadító mozgalom. A déli részeken a maláji kisebbség elégedetlensége érződik. Tulajdonképpen a központi kormány hatásköre Bangkokra, a közeli középső síkság területére és a nagyobb városokra terjed ki. Nem tekinthető véletlennek, hogy az USA 1951 óta 400 millió dollár segélyt folyósított Thaiföld kormányának abból a célból, hogy próbálja megszervezni a vidéki rendőrséget és a kormányhű vidéki közigazgatást. A thaiföldi uralkodó körök a buddhista vallást is szolgálatukba állítják. Ázsiában ez az egyetlen olyan ország, amely a buddhista egyházból hivatalos állami intézményt faragott, s mind a 23 ezer buddhista templom az állam tulajonát képezi. De nem elégszenek meg a vallás felhasználásával, hanem mozgó propagandaegységeket is szerveztek, azzal a feladattal, hogy vidéken, a parasztok között filmek bemutatása és nopdalok előadása közben antikommunista propagandát folytassanak. E „modern” módszereket természetesen már az amerikaiak segítségével és felügyelete mellett folytatják. Kétségtelen, hogy Bangkokban az uralkodó körök rettegnek a szocialista eszméktől és mozgalmaktól. Washingtonnak talán ezek a körök a leghűségesebb követői annak az elméletnek terjesztésében, hogy a Délkelet-Ázsiában dominószerű összeomlások sorozata következik be, ha az amerikaiak felhagynának agreszsziójukkal Vietnamban és Laoszban. A társadalmi feszültségek azonban mind jobban feszegetik Thaifölden is a népre erőszakolt népellenes uralom kereteit. Ennek sem az amerikai katonai támaszpontok elszaporodása, sem a filmvetítések és kommunistaellenes dalok számának szaporítása nem képes gátat vetni. Talán ezért is látható, hogy a thaiföldi király a saxofon mellett a puskát is kezébe veszi, sőt feleségét is taníttatja a fegyverforgatásra. A királyi pár Bangkok, a város, melynek tetszetős külszíne alatt nagy társadalmi ellentmondások rejtőznek Az igazi hatalom birtokosai a hadsereg vezetői. Az egyik „erős kezű ember”, Praphas tábornok Ha az uralkodás és a saxofonozás szünetében elunja magát, feleségével céllövészeten vesz részt. Sose tudni, nem lesz-e egyszer szükségük a lövész-ismeretekre