Lobogó, 1972. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1972-07-05 / 27. szám
Először is tisztázzunk néhány kérdést. 1. Mi az alkaloid? Arab-görög eredetű szó, növényekben előforduló, keserű ízű mérgező anyag. Vannak közöttük erős mérgek (sztrichnin), de a legerősebb mérgező hatásúak is kis mennyiségben általában gyógyszerként használhatók (koffein, kinin, morfium). Magyarország világviszonylatban is az elsők között van az alkaloidok termelésében. 2. Hol található a világhírű gyár? Egy kis helységben, Tiszavasváriban, amely Szabolcs- Szatmár megye nyíregyházi járásában van, s 1950-ben alakult Büdszentmihály és Tiszabüd községekből, a Keleti-főcsatorna mellett. 3. Kinek a szobra áll a gyár előterében? Kabay János gyógyszervegyész, alkaloidkutató szobra. Neki sikerült először zöld mákból morfint előállítani. 1927-ben, szerény keretek között, Büdszentmihályon (ma Tiszavasvári) megalapította az Alkaloida Vegyészeti Gyárat. Ha Kabay János feltámadna és elvetődne Tiszavasváriba, nagyon meglepődne. 45 évvel az alapítás után egy új gyáróriást találna, amely május 26-án ünnepelte újjászületésének első napját. Ekkor tartották ugyanis a Bővítés I. nagyberuházás avató ünnepségét, s adták át a gyár új üzemeit, szociális létesítményeit. A beruházás összege 783 millió forint volt. Megérte? Nagyon. Szabolcsban egy óriási ipari létesítmény született, amely 1900 embernek biztosít munkalehetőséget. A dolgozók nagy része nő. Vajon ezek a szabolcsi lányok, asszonyok magukénak érzik-e ezt a hatalmas gyárat, amely éjjel-nappal, három műszakban — évi 600 millió forint értékben — gyártja a fontos gyógyszeralapanyagokat, fájdalomcsillapítókat, növényvédő szereket, tablettákat? Tudatában vannak-e annak, hogy munkájuk, termékük világhírű, s Ceylonba éppúgy eljut, mint Afrikába vagy Kubába? S egyáltalán: kik azok a címben említett „nők az Alkaloidából”? Virág Ilona Utunk első állomása a Kémia IV. üzemrész volt. Itt készítik a Sevenalhoz, a Superseptylhez, és más jól vagy kevéssé ismert orvossághoz az alapanyagokat. Odakint harminc fok körül járt a hőmérséklet, idebent jóval magasabbra szökött a higanyszál. — Hogy bírja ezt a hőséget? Fekete hajú, csinos lány áll a kondenzáló mellett. Virág Ilona. — Másfél év alatt volt időm megszokni... — Miért éppen ezt a gyárat választotta munkahelynek? — Családi hagyomány... Nemcsak az ajka, hanem a szeme, minden vonása, talán még a hajszálai is mosolyognak. — Apám és bátyám lakatos, édesanyám liftkezelő a gyárban. Ilonka az általános után három évig tanult, amíg vegyipari szakmunkás lett. Nehéz tantárgyakkal, kémiával, matematikával, fizikával, vegyipari géptannal birkózott. — Megérte? — Meg. Nemcsak azért, mert szeretem a gyárunkat, és büszke vagyok, hogy a világ negyvenöt országában ismerik a termékeiket, hanem azért is — mutatja a bal kezét, amelyen arany karikagyűrű csillog —, mert itt ismerkedtem meg a vőlegényemmel. Vegyésztechnikus az Alkaloidában. — Esküvő? — Idén ősszel lesz — mondja megfellebbezhetetlenül, de aztán némi gondolkodás után hozzáteszi —, ha a vőlegényem, Laci is úgy akarja ... Nem kérdeztem meg, de Virág Ilonát látva lehetetlen, hogy az a bizonyos Laci ne így akarná... Betanított munkás, 1300 forint a fizetése. — Nem sok — mondja —, az albérletre elmegy 250, a többi ennivalóra, szórakozásra. — Szereti a munkáját, a gyárat? — Most már inkább — feleli elgondolkozva. — Mit jelent ez a „most már”? — Szerettem volna továbbtanulni. Nem sikerült. Eleinte meg szokatlan volt egy ilyen nagy gyárban dolgozni, ismeretlen emberek között lenni nyolc órán át. A közelmúltban azonban alakult egy szocialista brigád, fiatalokból, együtt megyünk moziba, s én is kezdem mostanában meglelni a helyem ... • Szüleitől távol él, hogyan tölti el a szabad idejét, faggatom. Kosárlabdázik, televíziót néz, és várja azt az évi tizenkét alkalmat, amikor találkozhat a Kazincbarcikán dolgozó vőlegényjelöltjével. És nagyon szeret zenét hallgatni. — Beatet? — Ezt ne írja meg, félek hogy kinevetnének komoly zenét. Megírtam mégis, és nagyon bízom benne, hogy a többi fiatal, az Illés- és Ómega-kedvelők nem nevetik ki Ilonát. Sőt!... Csikkel Csabáné Analitika II. Az úgynevezett boszorkánykonyha. A lombikokban színes folyadékok, sok üvegcső, műszerek. És csinos lányok, asszonyok, tehát semmiképpen sem boszorkány-, inkább tündérkonyha. Cs. Cs., azaz Csikkel Csabáné itt a művezető. Vegyészmérnöki képesítése van, férjével négy esztendeje dolgozik az Alkaloidában. Mindketten Szegeden jártak egyetemre, ott ismerkedtek meg, s egy héttel a diploma után összeházasodtak. Még tanulmányaik alatt szerződést kötöttek a gyárral, nem volt tehát elhelyezkedési problémájuk. Kaptak egy kétszobás, összkomfortos lakást, 1971-ben megszületett a kislányuk, Anita, s még abban az évben nemcsak a kicsi, de a kocsi is meglett: Fiat 850-est vásároltak. Csikkemének 2800 forint a fizetése, most magnóra gyűjtenek. Férje tartalékos tiszt. — Éppen a napokban vett részt az év végi lőgyakorlaton. Nagyon büszke vagyok rá, mert pisztollyal jó, géppisztollyal pedig kiváló eredményt ért el. A következő fizetésnél a „dugi” pénzemből megajándékozom ezért valamivel... Az Alkaloida — a világszerte ismert gyár Kustér Ilona A másik Ilona is a Kémia IV-ben található. Tiszadadai születésű. Csaknem egy éve dolgozik a gyárban, érettségi után került ide. Tóth Józsefné A tablettázóban található a „kismamaasztal”. A terhes anyák dolgoznak itt, napi öt és fél óra a munkaidejük, tízperces óránkénti szünetekkel, egyórás ebédidővel. Tóth Józsefné, a Kállai Éva szocialista brigád tagja, július végére várja a babát („teljesen mindegy, hogy mi lesz, de ha választani lehetne, fiút választanék”). Férje a Kémia V-ben csoportvezető. — Itt születtem Tiszavasváriban, és amikor néhány