Lobogó, 1972. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1972-07-05 / 27. szám

Először is tisztázzunk néhány kérdést. 1. Mi az alkaloid? Arab-görög eredetű szó, növényekben előforduló, ke­serű ízű mérgező anyag. Vannak közöttük erős mérgek (sztrichnin), de a legerősebb mérgező hatásúak is kis mennyiségben általában gyógyszerként használhatók (koffein, kinin, morfium). Magyarország világviszony­latban is az elsők között van az alkaloidok termelésé­ben. 2. Hol található a világhírű gyár? Egy kis helységben, Tiszavasváriban, amely Szabolcs- Szatmár megye nyíregyházi járásában van, s 1950-ben alakult Büdszentmihály és Tiszabüd községekből, a Ke­leti-főcsatorna mellett. 3. Kinek a szobra áll a gyár előterében? Kabay János gyógyszervegyész, alkaloidkutató szobra. Neki sikerült először zöld mákból morfint előállítani. 1927-ben, szerény keretek között, Büdszentmihályon (ma Tiszavasvári) megalapította az Alkaloida Vegyé­szeti Gyárat. Ha Kabay János feltámadna és elvetődne Tisza­­vasváriba, nagyon meglepődne. 45 évvel az ala­pítás után egy új gyáróriást találna, amely május 26-án ünnepelte újjászületésének első napját. Ekkor tartották ugyanis a Bővítés I. nagyberuházás avató ünnepségét, s adták át a gyár új üzemeit, szociális létesítményeit. A beruházás összege 783 millió forint volt. Megérte? Nagyon. Szabolcsban egy óriási ipari léte­sítmény született, amely 1900 embernek biztosít mun­kalehetőséget. A dolgozók nagy része nő. Vajon ezek a szabolcsi lányok, asszonyok magukénak érzik-e ezt a hatalmas gyárat, amely éjjel-nappal, három műszak­ban — évi 600 millió forint értékben — gyártja a fontos gyógyszeralapanyagokat, fájdalomcsillapítókat, növény­védő szereket, tablettákat? Tudatában vannak-e annak, hogy munkájuk, termékük világhírű, s Ceylonba épp­úgy eljut, mint Afrikába vagy Kubába? S egyáltalán: kik azok a címben említett „nők az Alkaloidából”? Virág Ilona Utunk első állomása a Kémia IV. üzemrész volt. Itt készítik a Sevenalhoz, a Superseptylhez, és más jól vagy kevéssé ismert orvossághoz az alapanyagokat. Odakint harminc fok körül járt a hőmérséklet, ide­bent jóval magasabbra szökött a higanyszál. — Hogy bírja ezt a hőséget? Fekete hajú, csinos lány áll a kondenzáló mellett. Virág Ilona. — Másfél év alatt volt időm megszokni... — Miért éppen ezt a gyárat választotta munkahely­nek? — Családi hagyomány... Nemcsak az ajka, hanem a szeme, minden vonása, talán még a hajszálai is mosolyognak. — Apám és bátyám lakatos, édesanyám liftkezelő a gyárban. Ilonka az általános után három évig tanult, amíg vegyipari szakmunkás lett. Nehéz tantárgyakkal, ké­miával, matematikával, fizikával, vegyipari géptannal birkózott. — Megérte? — Meg. Nemcsak azért, mert szeretem a gyárunkat, és büszke vagyok, hogy a világ negyvenöt országában ismerik a termékeiket, hanem azért is — mutatja a bal kezét, amelyen arany karikagyűrű csillog —, mert itt ismerkedtem meg a vőlegényemmel. Vegyésztechnikus az Alkaloidában. — Esküvő? — Idén ősszel lesz — mondja megfellebbezhetetlenül, de aztán némi gondolkodás után hozzáteszi —, ha a vőlegényem, Laci is úgy akarja ... Nem kérdeztem meg, de Virág Ilonát látva lehetet­len, hogy az a bizonyos Laci ne így akarná... Betanított munkás, 1300 forint a fizetése. — Nem sok — mondja —, az albérletre elmegy 250, a többi ennivalóra, szórakozásra. — Szereti a munkáját, a gyárat? — Most már inkább — feleli elgondolkozva. — Mit jelent ez a „most már”? — Szerettem volna továbbtanulni. Nem sikerült. Eleinte meg szokatlan volt egy ilyen nagy gyárban dol­gozni, ismeretlen emberek között lenni nyolc órán át. A közelmúltban azonban alakult egy szocialista brigád, fiatalokból, együtt megyünk moziba, s én is kezdem mostanában meglelni a helyem ... • Szüleitől távol él, hogyan tölti el a szabad idejét, faggatom. Kosárlabdázik, televíziót néz, és várja azt az évi tizenkét alkalmat, amikor találkozhat a Kazinc­barcikán dolgozó vőlegényjelöltjével. És nagyon szeret zenét hallgatni. — Beatet? — Ezt ne írja m­eg, félek hogy­ kinevetnének­ komoly zenét. Megírtam mégis, és nagyon bízom benne, hogy a többi fiatal, az Illés- és Ómega-kedvelők nem nevetik ki Ilonát. Sőt!... Csikkel Csabáné Analitika II. Az úgynevezett boszorkánykonyha. A lombikokban színes folyadékok, sok üvegcső, műsze­rek. És csinos lányok, asszonyok, tehát semmiképpen sem boszorkány-, inkább tündérkonyha. Cs. Cs., azaz Csikkel Csabáné itt a művezető. Ve­gyészmérnöki képesítése van, férjével négy esztendeje dolgozik az Alkaloidában. Mindketten Szegeden jártak egyetemre, ott ismerkedtek meg, s egy héttel a diploma után összeházasodtak. Még tanulmányaik alatt szer­ződést kötöttek a gyárral, nem volt tehát elhelyezke­dési problémájuk. Kaptak egy kétszobás, összkomfortos lakást, 1971-ben megszületett a kislányuk, Anita, s még abban az évben nemcsak a kicsi, de a kocsi is meglett: Fiat 850-est vá­sároltak. Csikkemének 2800­ forint a fizetése, most magnóra gyűjtenek. Férje tartalékos tiszt. — Éppen a napokban vett részt az év végi lőgyakor­­laton. Nagyon büszke vagyok rá, mert pisztollyal jó, géppisztollyal pedig kiváló eredményt ért el. A követ­kező fizetésnél a „dugi” pénzemből megajándékozom ezért valamivel... Az Alkaloida — a világszerte ismert gyár Kust­­ér Ilona A másik Ilona is a Kémia IV-ben található. Tisza­­dadai születésű. Csaknem egy éve dolgozik a gyárban, érettségi után került ide. Tóth Józsefné A tablettázóban található a „kismamaasztal”. A ter­hes anyák dolgoznak itt, napi öt és fél óra a munka­idejük, tízperces óránkénti szünetekkel, egyórás ebéd­idővel.­­ Tóth Józsefné, a Kállai Éva szocialista brigád tagja, július végére várja a babát („teljesen mindegy, hogy mi lesz, de ha választani lehetne, fiút választanék”). Férje a Kémia V-ben csoportvezető. — Itt születtem Tiszavasváriban, és amikor néhány

Next