Lobogó, 1973. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-03 / 1. szám

Berlin készül a X­­VIT-re Jelszó: „Béke és barátság" A világ ifjúságának megmozdulásaira, politikai akcióira, kulturális és sporttevékeny­ségére mindig odafigyel az egész emberiség. A fiatalok a jövőt jelentik. Ők veszik át a felnőtt nemzedéktől a haladás zászlaját, és folytatják a harcot a boldogabb jö­vőért, amelyet elődeik elkezdtek. Ezért fordult a figyelem világszerte a X. Világ- Ifjúsági Találkozóra, amelyet 1973-ban az NDK fővárosában, Berlinben tartanak meg. Berlin már volt házigazdája a VIT-nek. A fiatal demokratikus köztársaság 1951-ben vállalta a III. VIT megrendezését. Sikeres és emlékezetes volt ez a VIT. De amelyre most készülnek, a X. Világifjúsági Találkozót nagy demonstrációnak szánják. Szeret­nék megmutatni a minden kontinensről összesereglett fiataloknak, hogy az elmúlt 23 év alatt milyen óriási eredményeket ért el a szocializmus útján haladó Német Demokra­tikus Köztársaság és fővárosa, Berlin. As Berlinben jártam nemrégiben. Be­­­­e­szélgetést folytattam Hort Hans­­pachhal, az FDJ, a Német Ifjú­sági Szövetség egyik osztályvezetőjével és munkatársával, Wolke Hemperrel. Nekik nagy szerepük van a VIT előké­szítésében. A múlt év őszén 62 ország fesztiválbizottságának képviselői tanács­koztak Berlinben a VIT előkészítéséről. A VIT 1973. július 28-án, látványos nyitóünnepséggel kezdődik a berlini Fesztiválstadionban, és augusztus 5-én a berlini Marx—Engels téren lesz a zá­róünnepség. Meghatározták a találkozó politikai tartalmát, amelynek fő jelsza­va a „béke és barátság”. Az ifjúság vi­tát folytat majd Berlinben az emberi­ség mai gondjairól, a szocializmus tér­hódításairól, az imperializmus elleni harcról és a harmadik világ égető prob­lémáiról. Fellépnek a fiatalok az impe­rialista háborúk ellen, Vietnam megse­gítéséért, az arab népek igazságos ügyéért és minden olyan ország mellett, amelyet leigáz, kizsákmányol vagy szo­rongat az imperializmus. Berlinben egy 22 tagú vezérkar, az állandó VIT-bizottság irányítja a mun­kát. Erich Honecker, a Német Szocia­lista Egységpárt első titkára vállalta a védnökséget. Mintegy húszezer külföldi vendéget várnak 140—150 országból. Az NDK városaiból és falvaiból mintegy 100 ezer küldött érkezik majd Berlin­be, a VIT-re. Ezek elhelyezése nem kis feladat. Iskolákat, kollégiumokat ren­deznek be szálláshelyül. A házkezelősé­­gek felajánlásokat tesznek annak érde­kében, hogy a házakban levő, nélkülöz­hető helyiségeket a VIT rendelkezésére bocsássák. Megmozdult az NDK egész ifjúsága. Felajánlásokat tesznek, mun­kahelyükön fesztiválszombatokat ren­deznek, és a munkáért járó pénzt a VIT céljaira ajánlják fel. Az építő fiatalok terven felüli lakások építését vállalták. Elvégzik azoknak a helyiségeknek a fes­tését és felújítását, amelyekben majd az ifjúsági találkozó részvevői tartóz­kodnak. Elindult és sikeresen tevékenykedik a „Csináld velünk!” mozgalom. Már sok-sok millió márka gyűlt össze a tár­sadalmi munkákból és a gyűjtésekből. Diákok és ifjúmunkások vállalták a parkok szépítését, a sportpályák rend­behozását. Elmondotta nekem Hort Hanspach, a VIT-re való felkészü­lést felhasználják arra, hogy erősöd­jön politikailag és szervezetileg az NDK ifjúsági szervezete. Világméretű ese­mény lesz ez a VIT. Ezt az NDK tömeg­szervezetei és intézményei is jól látják. A berlini népfrontbizottságok a város szépítésében vállaltak feladatokat. A tanácsok elosztották, hogy Berlin me­lyik kerülete melyik megye ifjúságát látja vendégül. A lakosság önként je­lentkezik vendégfogadásra és felajánlja otthonát a VIT időszakára egy-egy fia­talnak. Kedves történetet hallottam: egy hatgyermekes család jelentkezett, hogy ők két fiatalt vendégül látnak er­re az időszakra. Intézkedni kell a köz­lekedés akadálytalan lebonyolítása és az orvosi ellátás érdekében. A nőszövetség azon fáradozik, hogy majd ajándékokat készítsenek a világ ifjúsága képviselői­nek. A különféle szakmák képviselői mind-mind felajánlásokat tettek. A fes­tők, a szobrászok, a dekoratőrök szép­pé varázsolják a várost, a termeket, a kirakatokat. Ezrek jelentkeznek ön­kéntes tolmácsnak. A művészek fellépé­seket ajánlottak fel. Megtudtam, hogy már több mint 400 dalt komponáltak hivatásos zeneszerzők és amatőrök a X­­VIT tiszteletére. A hentes fiatalok fel­ajánlották, hogy ízes, fűszeres kóstoló­kat készítenek a vendégeknek. A pé­kek marcipánból formázzák meg a fesz­tivál emblémáját. A lipcsei áruház vál­lalta, hogy kirakatokat rendez be Ber­linben. A cipőgyári fiatalok új cipőmo­­delleket terveznek, és sorolhatnám azo­kat a kedves felajánlásokat, gazdag öt­leteket, amelyek ezekben a napokban születnek. A VIT alatt gazdag program várja a fiatalokat. A sok politikai ren­dezvény mellett kulturális és sportműso­rok szórakoztatják a látogatókat. Gálaes­tet rendeztek az Operaházban. Nemzet­közi baráti találkozókat tartanak, nem­zeti esteken mutatkoznak be a különféle országok küldöttei. Az ifjúság szeret tán­colni. Ebben sem lesz hiány. A rende­zők az Alexanderplatzon levő tévéto­ronytól egészen a Brandenburgi kapuig zenekarok tömegét helyezik el, s az Un­ter den Lindenen vidáman táncolhatnak a fiúk és a lányok. Ha esik az eső, ter­meket készítenek elő, hogy akkor se le­gyen fennakadás. A sajtó, a tévé, a rá­dió nyomon követi a nagy felkészülést. A GST, az MHSZ NDK-beli testvérszer­vezete is készül bemutatókkal, sport­­rendezvényekkel a nagy eseményre. Meg akarják mutatni, hogy az NDK if­júsága nemcsak építi hazáját, hanem felkészül annak megvédésére is. Nagy esemény lesz a VIT. Politikai hasznosságát mindenki elismeri. A részt­vevő vendégek, de Berlin egész ifjúsá­ga és lakossága számára színes, emlé­kezetes lesz a X. VII. SZEBELKÓ IMRE HUNYADY JÓZSEF: (Rövidített részlet a szerző Viharmadár című Petőfi-életrajzából) PETROVICS KÖZLEGÉNY Petrovics Sándor gyors, határozott léptekkel vágott át Sopron főterén, a tér szélén komorló kétemeletes gyalogsági laktanya vigasztalan­ szürkére meszelt épülete felé. Cseppet összerázkódott, amikor meglátta a rácsokat az ablakokon, de aztán dacosan megvonta a vállát, és belépett a riasztóan kongó, boltozatos kapualjba A sorozó bizottság tagjai összenéztek, amikor meg­látták. A katonaorvos rászólt, hogy vesse le a ruháját, azután fásult unottsággal latin szavakat hadart.­­ Erős hajlam idegbetegségre. A kezdődő tüdőbaj szimptómái. Vészes vérszegénység. Katonai szolgálatra alkalmatlan! — Alkalmas! — mordult fel a bizottság elnöke, egy vérmes arcú kapitány. S a foga között odamozogta az ezredorvosnak: — Madár — madár! Hal — hal! Fölvesszük, igenis, a kutya sem jelentkezett rajta kívül egész nap császári és királyi önkéntes katoná­nak! Két perc múlva az ezredírnok már be is írta a „Hauptgrundbuchsblatt”-ba, az ezredanyakönyvbe: „Alexander Petrovics, született Kiskőrös, 1822. de­cember 31-én, Magyarországon. 1839. szeptember 6-án a K. u. K. Báró Gollner-féle 48. sz. gyalogezred 1. századának önkénytes újonca hatéves katonai szol­gálattételre bevétetett." Egyféle fanyar elégedettség tölti el Sándor szívét. Hogyisne lenne így! Hisz a hosszú asztal végében a hadtápaltiszt huszonegy forint ,,Handgeld”-et — fog­lalót — számol a markába. Úratyám! Ennyi pénzt együtt még tán soha életében nem látott! „És ez még mind semmi!” mosolyodik el keserűen: „Ezek után próbáljak éhen halni, amikoris minden áldott nap tíz kemény krajcár zsold üti a markomat!” Miközben alákanyarította a nevét, önkéntesen megint elfintorodott az arca. „Hát nem csodálatos? Mindennap biztosan lesz tíz krajcárom! Dárius ki­rállyal sem cserélnék!” A lila hajszálerekkel befutott orcájú kapitány fél szemmel odalesett, mert feltűnt neki, miyen gyorsan és határozottan pattog a lúdtoll a geresula újonc kezében. S amikor megpillantotta a gyönyörűen kal­­ligrafált betűket, dühösen szusszantott s arra gon­dolt: „No, megette a fene! Még egy „Schöngeist”, még egy széplélek! Még egy iskolából kiugrott garabonciás diák! No, te boldogtalan, látom én előre, lesz itt néked éppen elég bajod!...” Amikor Petrovics elment, odaszólt az ezredírnok­­nak: — A személyleírás rovatot ne töltse ki. Mit kell azt látni a hadtápnak, hogy egy ilyen csontvázsovány gebét vettünk fel!... A zsebében csörgő forintok visszaadták Sándor ön­bizalmát, megnyugtatták háborgó lelkiismeretét: „Lám, nem leszek többé goromba apám terhére! Akár­milyen sanyarú sors vár is rám a kaszárnyában, az az egy bizonyos, hogy senki velem kegyet nem gya­korol, s az is, hogy éhen nem halok!" A Főpostára sietett, levélpapírt, borítékot és tollat kért, és levelet írt az apjának. Kurta szavakkal kö­zölte: hat évre felcsapott katonának. Aztán a „Hand­­geld”-jéből nyomban feladott tíz forintot is az apja címére: „Nekem úgysem kell. Apám meg örül majd neki. És, sajnos, rá is van szorulva, szegény.” Aztán f­elszabadult a pokol! És Sándor egyre mé­lyebb bugyrokba keringett alá. Katonatársai nem szenvedhették, gúnyolták, mar­ták, ahol érték. „Tanult ember! Ha csak kicsiny szerencséje is van, hamarosan tiszt lesz belőle — majd a nyakunkra ül!.. Aztán ott volt a szobaparancsnoka, egy öreg katona, egy káplár, egy nyomorult vérszívó féreg, aki épp csak a nevét tudta odakaparni a zsoldfizetési lapra, az mindig is külön megőrült, hogy tudós diákfajzat került a körmei közé. Mindenféle kincstári kitolást kipróbált rajta, komiszán vigyorogva: „A kaszárnya: Hajdúcsel, hajdú­furfang, hajdú­tréfa Már második nyáron sütkérezett a napon Hollókő szép kis hegyi várának török őrsége, amikor váratlanul, fényes délben riadót sípolt a kapuőr: „Szekér­­karaván közeledik!” A riadó csakhamar örömre változott, mert kiderült, hogy nem ellenség, ha­nem török kereskedőkaraván került erre, és kanyarodott a kapu felé. No, ez ugyan váratlan szerencse, gon­dolták az igazhitű harcosok, legalább jó vásárt csapnak velük, már úgyis nya­kukra gyűlt a zsákmány és a magyar rab. Szélesre tárták a ponyvával letakart szekérsor előtt a kaput, és a nagy sza­­kállú török kereskedők népes szolgáik­kal bekocogtak a várudvarra. Még le sem állott az első szekér, máris lekerült róla a ponyva. A sza­kállas kalmárok és szolgaseregük fegy­vert rántottak első a szekerek dereká­ból. Rövid volt a tusa, de a végén a török őrség elhullott, és Hollókő ismét magyar végvár lett. A budai basa erélyes panasszal for­dult a magyar királyhoz, hogy Bebek hajdúi csellel elfoglaltak egy török erő­döt. Hollókő elfoglalása jól szemlélteti a hajdú harcmodort. Azt lehet mondani, hogy nem volt stratégiájuk, vagyis had­járati tervük, csak taktikájuk, és annak a módszere az ellenség meglépése, tőrbe csalása. Ez a taktika egyformán érvényes volt kötelékben, vagyis csoportok, ala­kulatok tevékenységében és az egyéni vállalkozásban. A meglepetés váratlan­sága szerezte meg a hajdúcsapatok szá­mára a győzelmet. Érvényes ez a sorsdöntő, 1604. évi álmosdi csatára is. A hajdúk Petz Jo- I

Next