Lobogó, 1973. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-03 / 1. szám
Berlin készül a XVIT-re Jelszó: „Béke és barátság" A világ ifjúságának megmozdulásaira, politikai akcióira, kulturális és sporttevékenységére mindig odafigyel az egész emberiség. A fiatalok a jövőt jelentik. Ők veszik át a felnőtt nemzedéktől a haladás zászlaját, és folytatják a harcot a boldogabb jövőért, amelyet elődeik elkezdtek. Ezért fordult a figyelem világszerte a X. Világ- Ifjúsági Találkozóra, amelyet 1973-ban az NDK fővárosában, Berlinben tartanak meg. Berlin már volt házigazdája a VIT-nek. A fiatal demokratikus köztársaság 1951-ben vállalta a III. VIT megrendezését. Sikeres és emlékezetes volt ez a VIT. De amelyre most készülnek, a X. Világifjúsági Találkozót nagy demonstrációnak szánják. Szeretnék megmutatni a minden kontinensről összesereglett fiataloknak, hogy az elmúlt 23 év alatt milyen óriási eredményeket ért el a szocializmus útján haladó Német Demokratikus Köztársaság és fővárosa, Berlin. As Berlinben jártam nemrégiben. Beeszélgetést folytattam Hort Hanspachhal, az FDJ, a Német Ifjúsági Szövetség egyik osztályvezetőjével és munkatársával, Wolke Hemperrel. Nekik nagy szerepük van a VIT előkészítésében. A múlt év őszén 62 ország fesztiválbizottságának képviselői tanácskoztak Berlinben a VIT előkészítéséről. A VIT 1973. július 28-án, látványos nyitóünnepséggel kezdődik a berlini Fesztiválstadionban, és augusztus 5-én a berlini Marx—Engels téren lesz a záróünnepség. Meghatározták a találkozó politikai tartalmát, amelynek fő jelszava a „béke és barátság”. Az ifjúság vitát folytat majd Berlinben az emberiség mai gondjairól, a szocializmus térhódításairól, az imperializmus elleni harcról és a harmadik világ égető problémáiról. Fellépnek a fiatalok az imperialista háborúk ellen, Vietnam megsegítéséért, az arab népek igazságos ügyéért és minden olyan ország mellett, amelyet leigáz, kizsákmányol vagy szorongat az imperializmus. Berlinben egy 22 tagú vezérkar, az állandó VIT-bizottság irányítja a munkát. Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt első titkára vállalta a védnökséget. Mintegy húszezer külföldi vendéget várnak 140—150 országból. Az NDK városaiból és falvaiból mintegy 100 ezer küldött érkezik majd Berlinbe, a VIT-re. Ezek elhelyezése nem kis feladat. Iskolákat, kollégiumokat rendeznek be szálláshelyül. A házkezelőségek felajánlásokat tesznek annak érdekében, hogy a házakban levő, nélkülözhető helyiségeket a VIT rendelkezésére bocsássák. Megmozdult az NDK egész ifjúsága. Felajánlásokat tesznek, munkahelyükön fesztiválszombatokat rendeznek, és a munkáért járó pénzt a VIT céljaira ajánlják fel. Az építő fiatalok terven felüli lakások építését vállalták. Elvégzik azoknak a helyiségeknek a festését és felújítását, amelyekben majd az ifjúsági találkozó részvevői tartózkodnak. Elindult és sikeresen tevékenykedik a „Csináld velünk!” mozgalom. Már sok-sok millió márka gyűlt össze a társadalmi munkákból és a gyűjtésekből. Diákok és ifjúmunkások vállalták a parkok szépítését, a sportpályák rendbehozását. Elmondotta nekem Hort Hanspach, a VIT-re való felkészülést felhasználják arra, hogy erősödjön politikailag és szervezetileg az NDK ifjúsági szervezete. Világméretű esemény lesz ez a VIT. Ezt az NDK tömegszervezetei és intézményei is jól látják. A berlini népfrontbizottságok a város szépítésében vállaltak feladatokat. A tanácsok elosztották, hogy Berlin melyik kerülete melyik megye ifjúságát látja vendégül. A lakosság önként jelentkezik vendégfogadásra és felajánlja otthonát a VIT időszakára egy-egy fiatalnak. Kedves történetet hallottam: egy hatgyermekes család jelentkezett, hogy ők két fiatalt vendégül látnak erre az időszakra. Intézkedni kell a közlekedés akadálytalan lebonyolítása és az orvosi ellátás érdekében. A nőszövetség azon fáradozik, hogy majd ajándékokat készítsenek a világ ifjúsága képviselőinek. A különféle szakmák képviselői mind-mind felajánlásokat tettek. A festők, a szobrászok, a dekoratőrök széppé varázsolják a várost, a termeket, a kirakatokat. Ezrek jelentkeznek önkéntes tolmácsnak. A művészek fellépéseket ajánlottak fel. Megtudtam, hogy már több mint 400 dalt komponáltak hivatásos zeneszerzők és amatőrök a XVIT tiszteletére. A hentes fiatalok felajánlották, hogy ízes, fűszeres kóstolókat készítenek a vendégeknek. A pékek marcipánból formázzák meg a fesztivál emblémáját. A lipcsei áruház vállalta, hogy kirakatokat rendez be Berlinben. A cipőgyári fiatalok új cipőmodelleket terveznek, és sorolhatnám azokat a kedves felajánlásokat, gazdag ötleteket, amelyek ezekben a napokban születnek. A VIT alatt gazdag program várja a fiatalokat. A sok politikai rendezvény mellett kulturális és sportműsorok szórakoztatják a látogatókat. Gálaestet rendeztek az Operaházban. Nemzetközi baráti találkozókat tartanak, nemzeti esteken mutatkoznak be a különféle országok küldöttei. Az ifjúság szeret táncolni. Ebben sem lesz hiány. A rendezők az Alexanderplatzon levő tévétoronytól egészen a Brandenburgi kapuig zenekarok tömegét helyezik el, s az Unter den Lindenen vidáman táncolhatnak a fiúk és a lányok. Ha esik az eső, termeket készítenek elő, hogy akkor se legyen fennakadás. A sajtó, a tévé, a rádió nyomon követi a nagy felkészülést. A GST, az MHSZ NDK-beli testvérszervezete is készül bemutatókkal, sportrendezvényekkel a nagy eseményre. Meg akarják mutatni, hogy az NDK ifjúsága nemcsak építi hazáját, hanem felkészül annak megvédésére is. Nagy esemény lesz a VIT. Politikai hasznosságát mindenki elismeri. A résztvevő vendégek, de Berlin egész ifjúsága és lakossága számára színes, emlékezetes lesz a X. VII. SZEBELKÓ IMRE HUNYADY JÓZSEF: (Rövidített részlet a szerző Viharmadár című Petőfi-életrajzából) PETROVICS KÖZLEGÉNY Petrovics Sándor gyors, határozott léptekkel vágott át Sopron főterén, a tér szélén komorló kétemeletes gyalogsági laktanya vigasztalan szürkére meszelt épülete felé. Cseppet összerázkódott, amikor meglátta a rácsokat az ablakokon, de aztán dacosan megvonta a vállát, és belépett a riasztóan kongó, boltozatos kapualjba A sorozó bizottság tagjai összenéztek, amikor meglátták. A katonaorvos rászólt, hogy vesse le a ruháját, azután fásult unottsággal latin szavakat hadart. Erős hajlam idegbetegségre. A kezdődő tüdőbaj szimptómái. Vészes vérszegénység. Katonai szolgálatra alkalmatlan! — Alkalmas! — mordult fel a bizottság elnöke, egy vérmes arcú kapitány. S a foga között odamozogta az ezredorvosnak: — Madár — madár! Hal — hal! Fölvesszük, igenis, a kutya sem jelentkezett rajta kívül egész nap császári és királyi önkéntes katonának! Két perc múlva az ezredírnok már be is írta a „Hauptgrundbuchsblatt”-ba, az ezredanyakönyvbe: „Alexander Petrovics, született Kiskőrös, 1822. december 31-én, Magyarországon. 1839. szeptember 6-án a K. u. K. Báró Gollner-féle 48. sz. gyalogezred 1. századának önkénytes újonca hatéves katonai szolgálattételre bevétetett." Egyféle fanyar elégedettség tölti el Sándor szívét. Hogyisne lenne így! Hisz a hosszú asztal végében a hadtápaltiszt huszonegy forint ,,Handgeld”-et — foglalót — számol a markába. Úratyám! Ennyi pénzt együtt még tán soha életében nem látott! „És ez még mind semmi!” mosolyodik el keserűen: „Ezek után próbáljak éhen halni, amikoris minden áldott nap tíz kemény krajcár zsold üti a markomat!” Miközben alákanyarította a nevét, önkéntesen megint elfintorodott az arca. „Hát nem csodálatos? Mindennap biztosan lesz tíz krajcárom! Dárius királlyal sem cserélnék!” A lila hajszálerekkel befutott orcájú kapitány fél szemmel odalesett, mert feltűnt neki, miyen gyorsan és határozottan pattog a lúdtoll a geresula újonc kezében. S amikor megpillantotta a gyönyörűen kalligrafált betűket, dühösen szusszantott s arra gondolt: „No, megette a fene! Még egy „Schöngeist”, még egy széplélek! Még egy iskolából kiugrott garabonciás diák! No, te boldogtalan, látom én előre, lesz itt néked éppen elég bajod!...” Amikor Petrovics elment, odaszólt az ezredírnoknak: — A személyleírás rovatot ne töltse ki. Mit kell azt látni a hadtápnak, hogy egy ilyen csontvázsovány gebét vettünk fel!... A zsebében csörgő forintok visszaadták Sándor önbizalmát, megnyugtatták háborgó lelkiismeretét: „Lám, nem leszek többé goromba apám terhére! Akármilyen sanyarú sors vár is rám a kaszárnyában, az az egy bizonyos, hogy senki velem kegyet nem gyakorol, s az is, hogy éhen nem halok!" A Főpostára sietett, levélpapírt, borítékot és tollat kért, és levelet írt az apjának. Kurta szavakkal közölte: hat évre felcsapott katonának. Aztán a „Handgeld”-jéből nyomban feladott tíz forintot is az apja címére: „Nekem úgysem kell. Apám meg örül majd neki. És, sajnos, rá is van szorulva, szegény.” Aztán felszabadult a pokol! És Sándor egyre mélyebb bugyrokba keringett alá. Katonatársai nem szenvedhették, gúnyolták, marták, ahol érték. „Tanult ember! Ha csak kicsiny szerencséje is van, hamarosan tiszt lesz belőle — majd a nyakunkra ül!.. Aztán ott volt a szobaparancsnoka, egy öreg katona, egy káplár, egy nyomorult vérszívó féreg, aki épp csak a nevét tudta odakaparni a zsoldfizetési lapra, az mindig is külön megőrült, hogy tudós diákfajzat került a körmei közé. Mindenféle kincstári kitolást kipróbált rajta, komiszán vigyorogva: „A kaszárnya: Hajdúcsel, hajdúfurfang, hajdútréfa Már második nyáron sütkérezett a napon Hollókő szép kis hegyi várának török őrsége, amikor váratlanul, fényes délben riadót sípolt a kapuőr: „Szekérkaraván közeledik!” A riadó csakhamar örömre változott, mert kiderült, hogy nem ellenség, hanem török kereskedőkaraván került erre, és kanyarodott a kapu felé. No, ez ugyan váratlan szerencse, gondolták az igazhitű harcosok, legalább jó vásárt csapnak velük, már úgyis nyakukra gyűlt a zsákmány és a magyar rab. Szélesre tárták a ponyvával letakart szekérsor előtt a kaput, és a nagy szakállú török kereskedők népes szolgáikkal bekocogtak a várudvarra. Még le sem állott az első szekér, máris lekerült róla a ponyva. A szakállas kalmárok és szolgaseregük fegyvert rántottak első a szekerek derekából. Rövid volt a tusa, de a végén a török őrség elhullott, és Hollókő ismét magyar végvár lett. A budai basa erélyes panasszal fordult a magyar királyhoz, hogy Bebek hajdúi csellel elfoglaltak egy török erődöt. Hollókő elfoglalása jól szemlélteti a hajdú harcmodort. Azt lehet mondani, hogy nem volt stratégiájuk, vagyis hadjárati tervük, csak taktikájuk, és annak a módszere az ellenség meglépése, tőrbe csalása. Ez a taktika egyformán érvényes volt kötelékben, vagyis csoportok, alakulatok tevékenységében és az egyéni vállalkozásban. A meglepetés váratlansága szerezte meg a hajdúcsapatok számára a győzelmet. Érvényes ez a sorsdöntő, 1604. évi álmosdi csatára is. A hajdúk Petz Jo- I