Lobogó, 1973. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-04 / 27. szám
o Az MHSZ-klubokban és -szervezetekben sok-sok ezer ifjúmunkás, diák tevékenykedik. Idősebb korú aktivisták is sokan vannak soraikban, akik nem sajnálják szabad idejüket, ha a hazafias honvédelmi nevelésről van szó Szép példást mutat sokoldalú tevékenységével az MHSZ tiszaladányi szervezete. Ebben a Borsod megyei — Tokajhoz közeli, Tisza menti — kisközségben a pártszervezet, a tanács és a pedagógusok nagy fontosságot tulajdonítanak a hazafias honvédelmi nevelői munkának. A község művelődési házában helyiségeket kapott az MHSZ, s abban a klubtagok, sportolók gyakran találkoznak, és megbeszélik a munka színvonalasabbá tételét. A lövészetek, az iskolai honvédelmi oktatás mind vonzó érdekesség a részvevők számára. A klubtitkárok és tapasztaltabb MHSZ-aktivisták sok színes módszert találnak annak érdekében, hogy kedvet adjanak a község fiatalságának a honvédelmi tevékenységhez. A község MHSZ-vezetője, Győri Viktor tanár, iskolaigazgatóhelyettes. Jól ismeri a honvédelmi nevelő munka és a sportok fontosságát, annak helyét az ifjú nemzedék általános, hazafias és emberi nevelése szempontjából. Segítik őt tanárkollégái is ebben. Nemrégiben a tiszaladányiMHSZ- vezetőség jutalomkirándulást szervezett Budapestre azok számára, akik aktívan vesznek részt a szövetség helyi munkájában. Háromnapos, élményekben dús városnézést rendeztek Budapesten. Jártak a Margitszigeten, megnézték a Hősök tere történelmi nevezetességeit, de különösen emlékezetes marad számukra a Hadtörténelmi Múzeum megtekintése. Sokat tanulhattak itt a tiszaladányi fiatal MHSZ-esek. Nagy figyelemmel időztek a különféle termekben, de különösen az 1848—49-es szabadságharc emléktárgyainál és dokumentumainál. A JAK—'15-ös kétszemélyes iskolagép mellett . GOLDMANN GYÖRGY: Horthyrendőr A művész, mint egy bogarat, két ujja közé veszi ezt a lényt, összehúzott szemmel vizsgálja-megforgatja, belelát az elzsirosodott vesékbe s a koponya szűk üregeibe. S arcára kiül az utálkozás. Meg a gyűlölet. S ebből a kettős ötvözetből gyúrja-faragja ki a szobrot. Abból a fajta gyűlöletből, amellyel József Attila villámlott a „csizmás andrisok" ellen, amelyből Derkovits mintázta sistergő vonalakkal a tüntetők közé rúgtató horthysta lovasrendőrt, , és a nevetségesség finomabb és gyilkos anyagából, amely a kis és nagy dölyfölők legnagyobb ellensége, mert fölszaba-dít a félelem alól. Kézről kézre jár a szoborról készült fénykép. Valaki nézi és hünget. Messzire tartja magától, ameddig csak karja engedi. — Vastag a lába — mondja alapos vizsgálódás után. Az életben nem volt ilyen vastag a lábuk. S bár hitem az emberi értelemben megrendíthetetlen, ilyenkor mindig elámulok azon, hogy a korlátoltság megjelenési formái is milyen csodálatosan változatosak. Mert ami azt illeti, valóban vastag a lába, vastag a dereka, a nyaka, vastag a bőr a pofáján, vastag az ökle, mert ez nem egyvalaki csupán a sokféle rendőr, csendőr, pandúr meg zsandár közül, ez az úristen különös teremtménye, ez a Horthy-rendőr. Ez a Horthy-Magyarország szimbóluma. Annak a kiállításnak a kapujában, amely a régi időket mutatná be, életnagyságban ott állhat ez a szobor, és nem kell mellé sem felirat, sem magyarázat, messziről kitűnik, hogy: itt látható a Horthy-Magyarország, itt láthatók ezek a lábak, amelyek csak taposni tudtak, kezek, amelyek csak ütni és törni tudtak, az öklelésre kész baromi butaság, amely csak egyre képes verni és letiporni. Volt szerencsém közelről is látni őket. Szerencsém, mert 1944-ben a háromhónapos bujkálás-rejtőzködés alatt nem kerültem kezükbe, pedig előfordult, hogy minden igazolvány nélkül hozott össze a sors velük - de már az egyre közeledő ágyúdübörgés árnyékában. Aztán egyik napról a másikra eltűnt hatalmuk és félelmetességük, s a szabadság első lépései után ismét láthattam őket, de már gombostűre tűzött vergődésükben. Öcsémmel ballagunk hazafelé Erzsébetre, a Népliget környékéről, ahol rejtőzködtünk, s most már betű szerint fel- és kiszabadultan, amikor a Gyáli út környékére érve, különös csoportosulásra figyelünk föl: harminc-negyven lefegyverzett rendőr remegett egy öklömnyi kis üzbég katona előtt, aki pár lépésre tőlük, termetéhez képest hatalmas géppisztolyával, magyarázott nekik valamit, amiből mi csak az ismétlődő robot szót értettük, s közben harsány vezényszavakkal, kedvtelve tornáztatta az elrémült rendőrosztagot. Nem messze tőlünk halomba szórva silánykodtak a tegnapi hatalom jelképei és eszközei: a derékszíjak és pisztolytáskák. Volt ott feküdt meg térdhajlítás, de főként rémület.