Lobogó, 1976. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-01 / 1. szám

S­zámoljunk együtt! Egy üzem indulásának évében 200 milliós tervet teljesít Milyen értéket állít elő négy év múlva, ha a gyártott termékek forint­értéke évről évre megduplázódik? A Videoton számítástechnikai gyára 1971-ben kezdte a termelést. 1972-ben 400 millió, 1973-ban 800 millió, 1974-ben 1,6 milliárd forintot érő számítógépet készített. Az első gyártmányok az 1010/B nevet visel­ték, a második generációhoz tartoztak az R—10-esek, de már életjelt adtak a leg­újabb típust képviselő R—12-esek is. Számoljunk együtt! Ha a számítástechnikai gyár dolgozóinak átlag életkora 28—30 év, még hány eszten­deig „bábáskodhatnak” újabb és újabb komputerek születésénél? Mert, aki ide­került, az egyhamar nem kéri a munka­könyvét. A jelentkezők három hónapig próbaidősként bizonyíthatják képességei­ket. Különböző részlegekbe, munkahe­lyekre kerülnek, minden mozdulatukat fi­gyelő szemek kísérik. A negyedév eltelté­vel minden mérnök, technikus, műszerész abba a beosztásba kerül, ahol a leghasz­nálhatóbb. Számoljunk együtt! Ha Szekeres Györgyi gyerekkorától ha­vonta egyszer álmodta magát énekesnő­nek, akkor 18 éves koráig hány éjszaka hajolt meg az elképzelt pódiumon? Györgyi a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium ének-zene tagozatára járt. Az érettségi előtt értesült arról, hogy érettségi­zetteket vár a „komputerműhely”. Jelent­kezett, mert érdekelték az izgalmas mű­szaki feladatok. A felvételi után két évig tanulta az elektronikai műszerész szak­mát, ma a 1010/B tesztvizsgáit ellenőrzi. Énekelni eljár a megyei művelődési köz­pont kórusába, de elküldte jelentkezési lapját a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola számítástechnikai szakára. Számoljunk együtt... ... mennyi csalódást okozhattak e tudós szerkezetek? Évekkel ezelőtt a bonni mi­nisztériumokban bevezették a számítógépe­ket. Bevetésüktől a tudósok a politika ra­­cionalizálását várták. Remélték, hogy az adóreformtól kezdve a válsághelyzetek le­küzdésén át „a kit, hogyan támogassunk” kérdésekig a számítógépek megtalálják a legjobb megoldásokat. Az évek múltával elszálltak a remények. Bonn kelletlen-kénytelen vette tudomásul: elképzelhetetlen az országot „kormányzó” szuperkomputer. Néhány sportvezető a komputer tanácsa alapján vezette az atléták és az úszók ed­zését. A vereségek legtöbbször gépiesen követték egymást... Zenét szerzett, verset írt egy másik masina. Válaszul a hallgató befogta fülét, az olvasó széttépte a papírt. írta: HORVATH KAIMAN Pólyák L­ászló Szekeres Györgyi Böröndi Ernő A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságon R—20 típusú számítógépek segítik az ügyintézést

Next