Állami főreáliskola, Lőcse, 1896

I. Jókai írói jellemzéséhez. (Két felolvasás.) 1. Jókai és az iskola.*) Minden művelt ember meg szokta becsülni azt a taninté­zetet, melyben kiképeztetését nyerte. Széchenyiről, »a legnagyobb magyar«-ról pedig még azt is­ följegyezte a hagyomány, hogy meg­lett férfikorában mindig levette kalapját, ha azon iskola előtt ment el, melynek egykor növendéke volt. Több adatunk van rá, hogy «a legnagyobb magyar regény­író­ is, kinek tiszteletére ma e kis ünnepet rendeztük, mindig ke­gyelettel, hálával és a szeretet melegével szokott visszaemlékezni iskoláira. Ez különben oly természetes is, hisz férfikorunk kedves emlékeinek gyökerei rendszerint az iskolába nyúlnak vissza. Önök, kik most az élet virágkorát élik, kik még a tanintézet falain belül tartózkodnak — ezt még nem értik, mert még nem tapasztalták; mi azonban, kik már visszatekinthetünk a tanulókorra: szívesen keresgélünk olyan ifjúkori emlékeink között, melyeken még mindig jól esik az elmerengés. E tekintetben úgy látszik mindnyájan egy ugyanazon lélek­tani törvénynek vagyunk alávetve s az se tagadható el, hogy első­sorban minden ember az iskolának köszöni azt a szellemi kincset, a­mivel bír. Ezt legjobban mi tudjuk megítélni, mi, a­kik látjuk önöket ide belépni, mint kis­gyermekeket és látjuk távozni, mint érett fiatalembereket. Lehetetlen tehát, hogy az igazán tanult ember hálát ne érezzen azok iránt, kiktől csak jót tanult s hogy ne becsülje meg azt a helyet, hol ifjú éveit tölté I — Jókai, a mellett hogy szeretettel emlékszik meg oktatóiról, büszkén vallja magát a pápai collegium tanítványának, hol az önképzőkörben jutalmat nyert s a hol 17 éves korában a »Zsidó fiú« ez. drámá­ *) Felolvastatott a lőcsei m­. kir. áll. főreáliskola Jókai ünnepén 1894. jan. Il­ikén.­ ­*

Next