Állami főreáliskola, Lőcse, 1896
I. Jókai írói jellemzéséhez. (Két felolvasás.) 1. Jókai és az iskola.*) Minden művelt ember meg szokta becsülni azt a tanintézetet, melyben kiképeztetését nyerte. Széchenyiről, »a legnagyobb magyar«-ról pedig még azt is följegyezte a hagyomány, hogy meglett férfikorában mindig levette kalapját, ha azon iskola előtt ment el, melynek egykor növendéke volt. Több adatunk van rá, hogy «a legnagyobb magyar regényíró is, kinek tiszteletére ma e kis ünnepet rendeztük, mindig kegyelettel, hálával és a szeretet melegével szokott visszaemlékezni iskoláira. Ez különben oly természetes is, hisz férfikorunk kedves emlékeinek gyökerei rendszerint az iskolába nyúlnak vissza. Önök, kik most az élet virágkorát élik, kik még a tanintézet falain belül tartózkodnak — ezt még nem értik, mert még nem tapasztalták; mi azonban, kik már visszatekinthetünk a tanulókorra: szívesen keresgélünk olyan ifjúkori emlékeink között, melyeken még mindig jól esik az elmerengés. E tekintetben úgy látszik mindnyájan egy ugyanazon lélektani törvénynek vagyunk alávetve s az se tagadható el, hogy elsősorban minden ember az iskolának köszöni azt a szellemi kincset, amivel bír. Ezt legjobban mi tudjuk megítélni, mi, akik látjuk önöket ide belépni, mint kisgyermekeket és látjuk távozni, mint érett fiatalembereket. Lehetetlen tehát, hogy az igazán tanult ember hálát ne érezzen azok iránt, kiktől csak jót tanult s hogy ne becsülje meg azt a helyet, hol ifjú éveit tölté I — Jókai, a mellett hogy szeretettel emlékszik meg oktatóiról, büszkén vallja magát a pápai collegium tanítványának, hol az önképzőkörben jutalmat nyert s a hol 17 éves korában a »Zsidó fiú« ez. drámá *) Felolvastatott a lőcsei m. kir. áll. főreáliskola Jókai ünnepén 1894. jan. Ilikén. *