Állami főreáliskola, Lőcse, 1917

I. Iskolánk és a háború. Megszokott otthonunktól távol töltöttük el az egész 1917—1918. iskolai évet. Intézetünk épülete, melyet 1917. március 19. óta a 15. vadász­zászlóalj tart lefoglalva, a katonai megszállás súlyos nyomait viselve ma is katonai célokat szolgál. Az iskolai év elején tehát hajlékot kellett keresnünk. A múlt iskolai évben az állami felső leányiskolában helyezked­tünk el, de mert ott csak a délutánokra kaphattunk termeket, az idén a kir. kath. főgimnázium vendéglátásához folyamodtunk. Mint a felső leányiskolában, úgy a főgimnáziumban is baráti fogadtatásban részesültünk az igazgató és tanárok részéről egyaránt. Fogadják igaz hálánkat ez úton is a készséges és figyelmes támogatásért, melyben iskolánkat az egész év folyamán nem csökkenő szívességgel részesítették. Bizonyára nem rajtuk múlt, hogy az iskolai év folyamán többször éreztük a meg­szokott otthon hiányát. Intézetünk épületében kellett hagynunk az igaz­gatói irodát, a tanári és ifjúsági könyvtárt, a szertárakat, még­pedig csaknem az egész épületre terjedő lefoglalás miatt annyira összezsúfolva, hogy egyes taneszközökhöz alig lehetett hozzáférni. E miatt és a két intézet egymástól való távolsága miatt nehézkessé vált az ügykezelés és kétségtelenül szenvedett a tanítás intenzivitása is, bár e baj ellensúlyo­zására minden lehetőt megtettünk a főgimnázium segítségével. Súlyosabb következményeket vont maga után az intézeti tantermek kényszerű nélkülözése. A főgimnázium hatalmas épületében kaptunk ugyan 8 helyiséget, de ezek legnagyobbrészt nem tantermeknek készültek s asbestpadlózatukkal, nem tantermekbe való kályháikkal bizonyára nem annyi és nem olyan gyenge minőségű szenet igényeltek volna, mint amennyi és amilyen rendelkezésünkre állott. Egyrészt a felsoroltak, másrészt a megszállt intézet egyre aggasztóbb mértékű megrongálása indokolttá tették részünkről épületünk felmentésének állandó szorgal­mazását és indokolttá teszik abból az alapos reményből fakadó örö­münket, hogy a jövő iskolai évre visszakapjuk iskolánk épületét. A tanítás kisebb-nagyobb nehézségeiről való beszámolás után szívesen emlékszünk meg arról a közeledésről, melyet az egy épületben folytatott munka tanárok és tanulók között lényegesen előmozdított. Az együtt eltöltött órakörök, az együttesen rendezett ünnepélyek, a tanerőkben való kölcsönös egymásra utaltság örvendetesen ápolták az együvétartozás érzetét. A főgimnázium tanári karából Hoffmann Mátyás, a felső leány­iskola tanári karából Dr. Artbauer Gizella, Károly Mária, Szalkay Margit jöttek iskolánk segítségére, míg a mi tanári karunkból Milán Flóris a felső leányiskolában, Takács Sándor a főgimnáziumban tanít­­tottak. A tanári kar tagjai közül a köteles óraszámon felül tanítottak

Next