Állami főgimnázium, Losonc, 1895

A losonci ma£y. kir. állami főgymnasium huszonötéves jubileuma. Kevés iskola van az országban, mely oly hosszú és tisztes múlttal dicsekedhetnek, mint a losonci gymnasium. Századokra nyúlik vissza ennek története, melynek folyamán, ezer viszontag­sággal küzdve, derekas, örök hálára érdemes szolgálatokat tett a magyar nemzeti művelődésnek. Az új idők beálltával azonban új kívánalmak, új szükségletek állottak elő, melyeknek az iskolát fentartó helybeli protestáns felekezetek többé nem voltak képesek megfelelni. A lét­ és nemlét kérdése forgott fenn, mely az oktatás­ügy és a magyar nemzeti érdekek javára olyképen nyert megoldást, hogy a prot. gymnasiumot 1870-ben az állam vette saját kezelése alá. A háromszázéves múl­ttal biró ref. gymnasium tehát az említett évben fenállásának egy új, nagy reményeket keltő stádiumába lépett, s azóta immár mint m. kir. állami főgymnasium negyed­­százados múltra tekinthet vissza. Főgymnasiumunk tanári kara, érdeme szerint méltatva ezen, nemcsak városunk, de az egész felvidéki magyarság érdekeire kiváló fontossággal biró momentumot, elhatározta, hogy állami intézetünk huszonötéves jubileumát kellő módon meg fogja ünnepelni. Felhívásunk lelkes visszhangot keltett vámsunk és vidékünk művelt társadalmában, mely a kitűzött időben, 1875. évi október hó 20-án szorongásig megtöltötte tágas rajz­termünket. Az ünnep következő rendben folyt le: Miután a főgymnasium ének és zenekarának vegyeskara elénekelte Kölcsey „Hymnus“-át, az intézet igazgatója, Gresits Miksa állott az emelvényre s a következő ünnepi beszédet mondta: Mélyen tisztelt közönség! — Kedves ifjak! A cél, mely bennünket a mai napon ily szép számmal össze­hozott, az, hogy megünnepeljük állami intézetünk fenállásának

Next