Állami főgimnázium, Losonc, 1896

Alapítványi oklevél. Szeretett Magyar Hazám ezredéves fennállása orszá­gos ünnepélyének örök emlékezetére és Losonc kedvelt városomhoz való folytonos ragaszkodásom jeléül elhatá­roztam, hogy a losonci gymnasiumban tanuló szorgalmas, de szegény ifjak kiképzésének elősegítése céljából négy ösztöndíjat alapítok a következő feltételek alatt: 1. Az alapítványt azon 10.000 forint, azaz 20.000 korona képezi, melyet Losonc város építkezései és befektetései könnyítésére „Losonc város közönségének“ kamat nélkül adtam kölcsön, mely összeget külön alap­ként külön letenni nem kell. Ezen alapítvány Losonc város közönsége által mint: „Wohl Hermann alapítvány“ olyképen kezelendő, hogy az 1890. évi julius hó 1-ső napjától kezdődőleg örök időkre 4%, azaz négy százalék­kal kamatoztatván, az évenkint nyerendő kamatból 4 (négy) egyenként 200, azaz kétszáz koronás ösztöndíj alkotandó, s ez ösztöndíjak címén már 1890. évi szeptember 20-ától kezdődőleg az év mindenik szeptember, december, március és junius 20-án, 200, szóval kétszáz korona az alapítványt kezelő város pénztára által az alább körülírt módon kifizettessék. 2. Az alapítvány gyümölcsöztetéséről s így az ösz­töndíjakra szánt kamatokról a város közönsége minden­kor az évi költségvetésében tartozik gondoskodni.­­6. Ezen alapítványi kamatok két (2) keresztény és két (2) zsidó vallásos szegénysorsú, de kifogástalan erkölcsű, szorgalmas és jó előmenetelét tanuló részére

Next