Állami főgimnázium, Losonc, 1899
Művészi önképzés nemzeti irányban. — Szózat tanítványaimhoz. — Kedves Barátaim! Régóta szerettem volna önöknek mindazt elmondani, ami alább következik. Mert bár sokszor volt alkalmam, hogy a rendes előadások keretében egyet-mást megvilágítsak, ami a művészeti kérdések megértéséhez tartozik, de azért még többször kellett a magyarázattal adósnak maradnom. Szemekből kiolvastam a kérdést, tudtam volna róla megfelelni, de épen úgy, amint az önök ajkát lezárta a fegyelem, úgy az én magyarázatomat is lehetetlenné tették az idő korlátai. Még akkor is, mikor a múlt tanévben műtörténeti előadásokat tartottam, akkor is csak amúgy madárröptében érinthettem azt a fontos és a magyar ifjúságra kétszeresen fontos kérdést, várjon lehetséges-e, hogy a középiskolába járó növendék a művészetek hímes útvesztőjében önerejéből eligazodjék, és ha igen, mik azok az eszközök, melyeknek segítségével ez lehetséges. Erre a kérdésre akarok most megfelelni, alkalmazkodva az önök értelmi fokához és kizárólag olyan eszközökkel számolva, melyek önöknek tanintézetünkben és tágabb értelemben véve Losoncz város területén rendelkezésére állanak. Azonban mielőtt ezt tenném, egy dolgot akarok tisztába hozni, mely nagyon lényeges. Ne higgyék azt, hogy talán új tantárgyról van szó, avagy olyasmiről, amit a kényszer védelme alatt akarok önökre rátukmálni. Ez távol esik tőlem és felfogásomtól. Csak azokhoz fordulok, kik szabad akaratból és önként, szeretetből és ragaszkodásból hallgatják meg tanácsomat s akik önmaguknak erős támaszt és soha ki nem apadó élvezetet akarnak biztosítani. *