Állami főgimnázium, Losonc, 1939
Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Hazában, Hiszek egy isteni örök Igazságban, Hiszek Magyarország Feltámadásában. Légy legyen ! Vitéz nagybányai Horthy Miklós. 1920—1940. Ezeréves történelmünk folyamán ezernyi megpróbáltatáson ment át nemzetünk. De valahányszor végső veszedelem fenyegette hazánkat, történelmi küldetése tudatában mindannyiszor megtalálta hivatott vezérét, megmentőjét. Mikor a világháború után, az őszirózsás és vörös forradalom alatt elveszítettük reménységünk utolsó sugarát, nem hittünk nemzetünk feltámadásában, volt a magyar földön egy talpalatnyi hely : Szeged, hol egy vitéz magyar katona , vitéz nagybányai Horthy Miklós megvethette a lábát s az ő megjelenésével kezdett haldokló testünkbe visszatérni az élet. Hívó szavára Szegedre sereglett a nemzet színe-virága és az ellenségtől körülvett parányi szigeten megalakult a magyar nemzeti hadsereg, hogy védelmet, megnyugvást teremtsen az ezer sebből vérző magyar népnek s felemelje a vörösök által sárba tiport nemzeti lobogót. Mint ahogy egykor a tatárjárás után IV. Béla királyunknak újra kellett építenie Magyarországot, úgy a magyarság új vezére is csak romokat talált. És az egyszerű magyar nemes, az Adria legvitézebb tengerésze, biztos kézzel ragadta meg az ország hajójának mindenkitől elhagyott kormánykerekét és Szeged óta szakadatlanul dolgozik, hogy Árpád örökségét megmentse a végső pusztulástól és azt újjáépítse. A forradalmak, az ország kegyetlen feldarabolása és a király száműzetése után az árván maradt magyar nemzetnek államfőt kellett választania. Első nemzetgyűlésünk csak a minden igaz, hazáját szerető magyar ember óhaját teljesítette, amikor húsz esztendővel ezelőtt, 1920. március 1-én azt a férfit választotta meg kormányzójának, akit a nemzet magából termelt ki, az erőset, ki szembe mert szállni a sorsharaggal: nagybányai Horthy Miklóst, a magyar nemzeti hadsereg vezérét. Igen, a tettek erőskezű emberére volt szükség. És míg szomszédaink remegve tekintettek a vörös kábulatból magához térő magyar nemzetre s a kisantant vasgyűrűjét kovácsolták Csonka Magyarország köré, addig a magyar nemzet kormányzónk vezetésével hozzálátott .