Állami főgimnázium, Losonc, 1941

2­ 0­0­0 Megemlékezéseink Szent László születésének 900. évfordulóján minden magyar ember figyelme ama férfiú felé fordul, akiről már a régi egyházi ének is azt mondta: „Csillagok között fényességes csillag.“ Milyen találó e hasonlat! Szent László olyan, mint a Jupíter-bolygó: messze van, mégis hatalmasan tündöklik. Ott él a szívekben; alakja, hősi tettei, lovagiassága, céltudatos erélyessége minden évszázadban ott lebe­gett a magyarság előtt. Losonc katolikus közönsége — felszabadu­lása emlékére — templomot épít a legmagasabb férfieszménynek : ott fogjuk kérni hathatós közbenjárását Istennél, mert a magyar ugyanúgy élet-halálharcát vívja, mint Szent László idejében. Az Ő szelleme ma is ott lebeg a küzdők között, mint a legendás csaták idején és győzelemre segíti a Szűz Máriás-zászlót. Addig azonban nem szűnünk meg énekelve imádkozni: Oh szent László! Légy hozzánk jó, Légy értünk Istennél Közbenjáró. Boldog Margit. 700 évvel ezelőtt született Boldog Margit, IV. Béla király lánya. Apja — fogadalmát teljesítve — áldozatul a magyar hazáért apácának neveltette Margitot. A Nyulak szigetén, a hősi erényeknek virágos kertjében a kis királylány természetfölötti szép­ségű liliommá fejlődött. Életében megtalálhatta volna a földi élet minden boldogságát és Ő „az isteni szerelemnek tüzével" lángol ; gyenge szervezetét hallatlan megerőltetésekkel teszi próbára: nem tud megállni, nem tud mértéket tartani, mert a zelus Dei ellenáll­hatatlan erővel hajtja előre! Boldog Margit a lelkierő és önfegyel­mezés csodálatos példaképe. 1942-ben szenttéavatása érdekében megmozdult az egész magyar társadalom. Mi reméljük, hogy 1942- től kezdve Szent Margit lesz leányifjúságunk védőszentje és eszményképe. Prohászka Ottokár, Losonc városa büszke arra, hogy falai közül írók és művészek kerültek ki, de lesz idő, amikor minden katolikus losonci magyart legnemesebb önérzet tölt el arra a gon­dolatra, hogy Prohászka Ottokár gyermekéveiben városunkban ta­nult. A római katolikus népiskola falán emléktábla hirdeti, hogy a nagy püspök és hitszónok valaha itt nyerte az első oktatást; két­ségtelen, hogy iskolánknak is két évig növendéke volt, hiszen Soliloquia című művében visszaemlékezik intézetünkben töltött esztendeire. Boldoggá avatását szorgalmazó mozgalom idején mi is azt óhajtjuk, hogy Prohászka Ottokár szívünkből kilépve, foglalja el méltó helyét az oltáron a mi épülésünkre és Isten nagyobb dicsőségére. Hősi halottunk: Dr. Deme József. Drága magyar vér folyt 1941. őszén a Dnyeper menti végtelen orosz rónaságon. Az Alma Mater öregdiákja, tanuló éveiben kitűnő növendéke, tanárainak büszkesége. Dr. Deme József, törvényszéki jegyző, a hazáért folytatott küzdelmekben hősi halált halt. Élete

Next