Ludas Matyi, 1950 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1950-01-01 / 1. szám
Édesipari tervgazdálkodás 1950-ben (Gerő Ernő: Az ötéves terv első esztendejében minden gyerekre három szelet — Mondd, anyu, jövőre is három szelet tortát kapok? — Még eggyel többet is kapsz, fiacskám. Hűha, akkor testvérkét is kérek hozzá, mert már ezekkel is nehezen birkózom meg. GONDOLAT Tudniok kell, hogy János bácsi, anyai nagybátyám vidéken él és átlag minden szökőévben látom, ami anynyit jelent, hogyha észreveszem a pesti utcán, akkor megszököm előle. Nagyhangú, sokat beszélő, kellemetlen ember ... De rokonokról vagy jót, vagy roszszat, így hát ott kezdem, hogy ma délután véletlenül összeütődtem vele a Nyugati előtt. — Szervuszöcskös — ragadta meg a kezem —, de régen láttalak ... Van vagy öt éve ... Nem is ismered még a feleségemet! Be kellett mutatkoznom feleségének, aki — mint mondta — immár több múlt vét. — Igazán, nagyon örülök, János bácsi — mondtam — sajnos, sietnem kell... — Várj!. Van itt valami, amit ha meglátsz, nem fogsz sietni! Kigombolta bekecsét és a vastag tárcájából gyűrött borítékot szedett elő. A borítékban fényképek voltak. — Ezt nézd meg! — nyújtotta felém az első képet Általában szeretem a gyerekeket, de ilyen csúnya gyerek még nem nézett rám se képről, se életben. Lehetett úgy háromhónapos. Bután meredtbele a világba — Nahát... — mondtam kissé nyekergő hangon — ilyen édeset még soha életemben nem láttam! — Ugye? — nézett rá a feleségére a vén szamár. — Meghiszem azt! Az én fajtám! De ezt nézd! ■ A második képen a kölyök hason feküdt egy csomó szőrön, vékony két lába a levegőbe kalimpált és a feje, igen, határozottan látszik a képen, hogy vízfeje van. És milyen az orra? Szegény gyerek, hogy ebből milyen csúnya felnőtt lesz. — Angyali! — mondtam fennhangon. — Egyenesen angyali! Igazán bájos. Roppant bájos... Ha még egy képet mutat és mégegyszer bele kell néznem ennek a mulya kisfiúnak a vastagcombjába, vagy a grübellijébe, akkor elrohanok. — És ezen a képen? — nyújtott felém egy diadalmas hadvezér mozdulatával egy újabb képet. A képen a gyerek nevetett. Nem, ez nem lehet igaz. Hogyan tudja egy ilyen fiatal kölyök megcsinálni, hogy nevetve sokkal barátságtalanabb az arca, mint komolyan? És micsoda füle van ... Rettenetes. És én meg itt állok és bárgyún mondom, hogy édes, meg angyali, meg bájos... Hát miféle rongy ember vagyok én? Dicsérek valamit, ami nem tetszik, amiről egyenesen az a véleményem, hogy ronda? — Na, mit szólsz ehhez? — bökött oldalba János bácsi. — Ez csak a jó kép, mi? Nézd a kis haját... A kölyök gömbfeje olyan, mint a billiárdgolyó! — Hát... János bácsi — mélyet lélekeztem. — Igazán nagyon kedves . . . de... ilyen kisgyereknél még nem lehet megállapítani tulajdonképpen ... izé szóval... minden kisgyerek olyan ... mint.... mint,zt a béka. Úgy van — folytattam diadalmasan — mint a béka! Nem csak ez a ronda ... illetve nem csak ez a kicsike, hanem általában ... Kivette a kezemből a képeket. — Azt hittem örülni fogsz a fényképeknek — mondta hidegen. — Esküvőm előtt találtaid meg őket, amikor az irataimat kerestem. — Esküvő előtt? — Igen! Hirtelen rám meredt. — Te? Csak nem azt hitted ... hogy az én gyerekem? Nyeltem egyet. — Hát... János bácsi azt mondta, hogy ... hogy a maga fajtája .. . Széttárta a két kezét. — Hát persze, hogy az! Ezek a te képeid, három hónapos korodból! Vajda Albert. AMERIKA! A fényképész: Barátságos arcot kérek! JU^' 7?ffy" estendeje hordja a ne Fényképeket nézek Bocsánat, szabad egyet telefonálnom? fivrW'if!L in » 'A * i> V*aVá1 lííMM'f irt <"lll/l 1 1 ,. ti i "'V.7/7 iff <1 1 1 1ii 'i/ ’ll1'- Siessen Kucsera úr, mert a telefon tulajdonosa azt szeretné, ha mindnyájan sorra kerülnénk!