Ludas Matyi, 1951 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1951-03-29 / 13. szám

tnegben hullámzó fejek felett a pápa jól Ismert cukorsüvegalakú tiaráját látta közeledni. Ejha, ez tényleg nevezetes hely lehet, ha az öreg is eljött — gondolta, de csa­lódott, nem a szentatya, hanem egy estélyiruhás nő viselte a fejre- valót, mégpedig a saját 80 cm-re magasított bajzabából. Hirtelen apró villanykörték gyulladtak ki a hajtorony alól és ez annyira ki­hozta a sodrából, hogy sírva tért vissza a söntésbe. Egy kezet érzett a vállán. Egyik ma élő szaktársa A párizsi házakra gyászkeretes pla­kátokat ragasztottak 5 a német nácik áldozatainak névsorával. Ezt a névsort akarjátok folytatni?! A varsói „Szoilki" íria: ' Paraguay ban már befejezték a " r * „koreai expedíció" toborzását. A Eisenhower tábornok katonák és toborzó-iroda főnöke jelentkezik az rendőrök sorfala közt bevonul Pá- amerikai követnél: risba. Adjutánsa hirtelen megszó- — A mi önkénteseink rettentően lal: unatkoznak. Nem lehetne már el­— Tábornok úr. nézze, egy cl- küldeni őket? vili — Nem. a transzport-hajó még Eisenhower ezt feleli: nem jöhet. Játsszanak addig bri­— Hát maga azt hitte, hogy itt dzset. nincs titkos-rendőrség? — Az nehéz, mert csak hárman Kihallgatás vannak, — Jones? j, T \ ) — Parancsára, ezredes úr! — Maga átlépte tegnap a Né­met Demokratikus Köztársaság határát? Bocsánat, ezredes úr... Eltévedtem... — Egy USA-katona ne téved­jen el! Mit csinált odaát? — Én semmit, ezredes úr... — Tagadni merészel? — A puskám elsült, ezredes úr... De azt nem én csinál­tam ... Azt a puskám csinálta... — Hány lövést adott le odaát? — Én egyet se, ezredes úr... Azok maguktól adódtak le... Meghúzódott a ravasz... — Meghúzódott a ravasz? — Miért ne? Ha egy in meg­húzódhat, egy ravasz is meg­húzódhat ... Azért ravasz... — Azt mondják, hogy öt lö­vést adott le. — Igen... Messziről úgy né­zett ki a dolog... — Mit tud felhozni mentsé­gére? — Hogy parancsot teljesítet­tem... — Fiatalságára való tekintet­tel ezúttal megússza egy előlép­tetéssel, de máskor jobban vi­gyázzon! — Mire? — Egy lövés se talált... Mért tudott a Smith hármat lelőni? Nem boszorkányság az... Párisi probléma Egy amerikai bacillus-teny észtő telepen "\RfiDf ITISTÍS — Mit csináljunk, Sir? Sztrájkolnak az elektromos művek, a gáz­művek, a közlekedés ... — Hát használják a munkások ellen a fegyvereket, amiket küldtünk! — Igen, de a kirakómunkások is sztrájkolnak. ELŐZÉS Amerikai bakteriológus: Tudja-e kolléga, hogy tulajdonképpen mi X __í__J. is a természet átalakítására törekszünk MŰHELY M&HELY Teknőc a nyálhoz: Ja öregem, egy kis tapasztalatcserével és újítás­sal nekünk sem nehéz! Nyugati dalosverseny. I Ebben a házban i { a nácik áldozatai f lettek: 1 PH** OM C-Vi. <**«*f*ni I I OtrnS.-T-íaom I 1 xhm fieato-dzai 1 1 MMtn'itAZa ÉH* SLlSt C*| I I ‘»wnH aa.tttzat Ue>-» C-íMioJ 1 1 «« m g<.Z*n 1 r-af-ÄV» | 1 camvh/h OirtLPkZ CíésiS, I 1 ftustpun MW <H3 K O-Pri s-vn cMttHi 1 1 £**» vLezntrm H-VL *141 COAMJ 1 r c-m SHotm H»*l »»’* | ] ' IV* vp CCC4-». ál. U>tM 1 I OMtmifaf DHliMI UO-Wt tW «YIä*» 1 I SCrtfM uwm ffamwwtr* 0K.A 3VH WMWwt« Figaró nagyot nyújtózott és ki­lépett a poros kották lapjai közül. Zsebretette sütővasát és határozott léptekkel elindult. Ma van a nagy fodrászverseny napja. „Lássuk mit fejlődtek a kollégák“ — gondolta. A jó fodrász holtig tanul, (mégha sevillai is). Belépett az ajtón s rögtön észrevette, hogy elkésett, a versenynek már vége. No, nem baj, az ünneplő tömeg között csak rátalál azokra a remekművekre, amelyekért megszakította pihené­sét. Hirtelen valami különös vonta magára a figyelmét; néhány mé­ter távolságban egy imbolygó cí­mert látott meg a tömeg között. Megközelítette és reszkető ujjakkal megtapogatta a különös valamit. Óriási megrökönyödésére valaki hatalmasat csapott a kezére és a címer helyén egy dühös női arc je­lent meg; „ne piszkálja a frizurá­mat, szemtelen!“ S a női arc ismét címerré változva tovalibegett. „Huh, úgy látszik káprázik a sze­mem, hiszen még nem ittam sem­mit sem.“ — Gyors egymásutánban leöntött két kisfröccsöt, de újabb ijedelmére most a színérzékét tá­madta meg valami különös kór. Egymásután két halványlila, egy hupilila-rózsaszínes árnyalatú és1 egy zöld-sárgapettyes hajú nő vo­nult el előtte. „Ennek fele sem tréfa“ — mondta és ismét a csa­posnál keresett menedéket. Meg­próbáltatásai korántsem értek még véget. Különös víziója támadt. Egy estélyiruhás nő fészekalakú frizu­ráján galambot látott költeni. Még a turbékolást is hallani vélte, bár lehet, hogy a szakszofon tévesztette meg. Másfelé igyekezett. Itt a tö­volt. „No, hogy tetszenek a frizu­ráink?“ S kezével az ijesztő haj- különlegességek • felé mutatott. Fi­garó nem válaszolt. Lelkében mély séges felindultsággal a ruhatárba indult és már azon sem csodálko­zott volna, ha a ruhatárosnő a szám ellenében kényszerzubbonyt adott volna rá. Utóhang Sajnos, a fenti történet valósá­gához csak az idő és a hely meg­határozása hiányzik. Elárulom, hogy 1951-ben történt, Budapesten igen, igen Budapesten és nem Flo­ridában. Fodrászaink versenyén a „dolgozó nő“ hajviseletét tűzték ki célul és mégis inkább az unatkozó milliomoshölgyek számára tervezett hajzatokat díjazták. A kapitalizmus divathóbortja nem illő népi demokráciánk fodrászati dolgozóihoz, akiknek jelentős része már nem is magánszektorban, ha­nem szövetkezetben dolgozik. Novák István honvéd Honvédség Felcsut p. f. 5782. JENKI DUDL

Next

/
Thumbnails
Contents