Ludas Matyi, 1952 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1952-01-03 / 1. szám
A soffőr gyermekkorában autóversenyző akart lenni és álmában egyszer látta is magát, megszámlálhatatlan lóerejű versenykocsin. Diadalmasan búgott fel a motor, mikor rákapcsolt a 240 kilométeres sebességre, halomra döntögette a rekordokat, de azután felébredt és később teherkocsin lett soffőr. Egyébként ő szállította a pentelei dolgozókat Baracsra, de lehet, hogy Földvárra, ámbár az is lehet, hogy Rácalmásra. De erre már nem emlékszem pontosan. A teherkocsin ponyva volt, a ponyva alatt fapadok és volt egy feljáró hágcsó is, a kapcsolótáblán pedig volt egy sebességmutató óra. Mindez azért volt — ezt persze csak a gyengébbek kedvéért közlöm — hogy az utas felmenjen a hágcsón, leüljön a padra és a ponyva védje, ha viszontagságos az időjárás. A sebességmutató pedig azért volt, hogy figyelmeztesse a soffőrtarra: lassan hajts és a közmondás szerint is tovább élnek utasaid. Nem így azonban Kricsmarekovics... Egyszer olvasta valahol, hogy Caracciola jónevű olasz autóversenyző a Róma—Castelgandolfói utat .16 perc 57 másodperc alatt tette meg. Szemében titokzatos tűz gyulladt erre ki. Eszébe jutott a régóta magába temetett álom és első kísérletre már tizennégy perc és negyvenegy másodpercre javí 140/164 és AT ÁRI/BŐSFG pjíy/tevA 4 útja a múltban és most SEBESSÉG Ezt a történetet szavahihető barátom mesélte el nekem. Viszont az illető — meg kell mondanom — Rácalmáson lakik és így elfogult. A történetet szóról szóra úgy mondom el, ahogy őtőle hallottam, csak a soffőr nevét felejtettem el időközben. Ezért a továbbiakban — rövidség kedvéért — Kricsmarekovics Szvetozárnak fogom nevezni. totta meg az elbizakodott olasz eredményét a Rácalmás és Pentele távon. Az elnyűtt motor asztmásan köhögött, a kocsi minden alkatrésze külön zihált és jajgatott. Az utasok sápadtan kapaszkodtak a táncoló padokba és egymás kezét szorították görcsösen, vadul. Július végére 13 perc alá szorította a rekordot Sajnos, két pad közben összetört, valamint egy vigyázatlan utas lába is, aki a bekanyarodásnál könnyelműen ülve maradt, ahelyett, hogy hasrafeküdt volna a fenéken, mint ezt a tapasztaltabb utasok általában tanácsolják. Augusztus 18! Komoly dátum: 12.06 perc az új rekord! A harmadik pad is eltört és szegény feljáróhágcsó a sebességtől szédülten zuhant ki egy vigyázatlan huppanásnál. Aprófa alakjában találtak rá másnap a környékbeli hivatásos hulladékgyűjtők. Ebben az időben az utasok, ha nem hoztak saját lépcsőt magukkal, úgy egymás hátára állva próbáltak bejutni a kocsiba és ez sok mulatságos pillanatot szerzett a jóságos soffőrnek. Ha pedig az autó megindult, az emberek egymásba markoltak szótlanul és lázas fogvacogásuk kísérte csak a meghajszolt motor kétségbeesett zakatolását. Szeptemberben a ponyva végleg széthullt s a rohanástól egyre lazuló lyukain keresztül szél süvített az utasokon át. Sokan zokogtak még az erős férfiak közül is, a nők pedig hangosan sikoltozva, körmeiket vágták a fenékdeszkába és harsány fogadalmakat kiáltoztak az éjszakába, ha Rácalmásig fennmaradnak a kocsin. (Szeptember 19-én: tizenegy perc, huszonhárom másodperc.) Sajnos — mint barátom meséli — akkor már a kocsi indulási ideje is kezdett tökéletesen bizonytalanná válni. Kricsmarekovics már az 1953. decemberi menetrend szerint indult és a legvalószínűtlenebb időközökben suhant át kocsironcsával a parkírozó helyen. A reggeli negyedhetes járat néha délután indult és csak Pentelén derült ki, hogy ez a jövő heti félhatos, de ez is visszafelé Rácalmásra. Néha éjféltájt rohant át Ópentelén és sikoltozó utasai a kardántengelybe kapaszkodva repültek utána. (Kilenc perc, negyvenegy másodperc, két dugattyúval és oldalfalak nélkül.)* Barátom — aki rácalmási, de szavahihető — ekkor tért át a gyalogjárásra és meséje így végetért. De babonás almási vénasszonyok, esténként a kemence mellett, suttogva folytatják a legendát Kricsmarekovicsról, akinek autója rég szétmállott atomokra, de ő a megmaradt bal hátsó keréken állva, kezében a sebességmérővel és egy fél sárhányóval, pokoli sebességgel vágtat a pentelei éjszakában. Pentele—Rácalmás három perc... kérem a szállítási igazolványokat felmutatni — üvölti az arrajárók felé. A vénasszonyok szerint ilyenkor a jótét lélek háromszor köpjön át balvállán és hő imát mormoljon a szent Tefuhoz, avagy a Szállítási Osztályhoz, amely lakozik a NER- ben... Földes Miklós, Sztálinváros korán kinn van sovány földjén, mikor még csak pitymallik. Hazatérve a munkából vacsorát kell főznie. Hiába kelt korán reggel, éjfél van, míg lefekszik. Bezárt házban bőg a gyerek, bömbölése kihallik. Nem kérdezi tőle senki, hogy egyedül győzi-e. Drágalátos férje ura mindegyre csak veszekszik. Ma csoporttag, s míg dolgozik, nincs gondja a gyerekre, Napköziben rá van bízva hozzáértő kezekre. Veszekedés úgy mint régen, sosem fordul már elő. Rangja is van az asszonynak, címe: brigádvezető. Dédelgeti most az ura, szíve csupa szeretet, Mert az asszony jó forintot tízezerét keresett. - Anyu! Mintha csak a KÖZÉRT-et látnám...