Ludas Matyi, 1969 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1969-10-09 / 41. szám

A PAPAGÁJ Tót Gyula rajza HAZUGSÁGVIZSGÁLÓ GÉP - Mi szívesen tárgyalunk a békéről, de csak az erőfölény helyzetéből . . . Csak az erőfölény helyzetéből . . . Csak az erőfölény helyzetéből . . . Szűr-Szabó József rajza - Elnök úr, ismételje el még egyszer a programját!... ÚJ MAGYAR FILM egyek az utcán. Ré­gi, kedves ismerő­söm jön szemközt velem. Ő siet, én sem érek rá nagyon, meg nincs is mit beszélnünk, tehát nem állunk meg egy „hogy, s mint vagy”-ra sem, csak: — Szervusz, szervusz — mosolygunk szélesen és megyünk tovább. Az efféle mosolynak az a jó szokása, hogy ott ma­rad az ember ajka körül néhány másodpercig. Ha ott marad, ott marad, neni siettem lenyelni eddig soha, most se, őszintén sajnálom, ugyanis ... Arra riadtam föl, hogy ott áll előttem a néni és rikácsol és hadonászik a napernyő­jével. Igen, napernyője volt a néninek, amolyan régi­módi liláskék, csipkés szé­lű parapléja, amelyet a bágyadt őszi napsütés el­len feszített a feje fölé, az­az akkor már nem a saját feje fölé tartotta, hanem az én orrom elé. — Mit nevet, he? Mi van ezen nevetni való? — há­borgott. — Mondhatom szép! Mégha kölyök lenne, de meglett férfi létére ... Hogy nem szégyelli magát kinevetni a szegény öreg­asszonyt! Nem válaszolok, szótla­nul odébb állok, s elóda­­lognék, de arra leszek fi­gyelmes, hogy a néni el­hallgat, olyan hirtelen, mint amikor lekattintják a rádiót és egy férfihang nyomul a helyébe: — Mit hadonászik avval az ernyővel?! Ki akarja üt­ni a szemem? Esküszöm, ha nem nézném, hogy öregasszony, megkapná a magáét. Hátrafordulok. Közép­korú férfi toporog a néni előtt, szemét tapogatja, va­kon botladozik. Arra megy egy fiatalasz­­szony. Karján kosár, kezé­ben tejesüveg. Az ernyőtől megsebzett férfi ahogy in­dulna tovább, neki billen, meglöki a kezét, a tej kilö­työg. — Nem tud vigyázni? — támad rá az asszonyka. — Fél órát álltam érte a tejboltban. — Bocsánat — habogja a férfi és zavartan elóda­­log. — Bocsánat, bocsánat! — pöröl utána a menyecske. És evvel el van intézve? ... Egyenruhás fiatalember, ha jól látom, vasutas áll a járda szélén, most megszó­lal: — Miért tetszik azt mon­dani, hogy nem lehet tejet kapni? Annyi tej van, amennyi csak kell. Tej iga­zán van bőven, magam is most ittam fél, litert. A fiatalasszonyt váratla­nul éri a hang. Ám csakha­mar fölfogja, hogy őt illeti, pirosra gyűl és kiárad: — Magának meg mi kö­ze az egészhez, de? Miért nem hívja mindjárt a rendőrt, hogy rémhírt ter­jesztek, vagy... — Ugyan már, kedves asszonyka! — lép hozzá mosolyogva a vasutas, de nem folytathatja, mert... Mert ott terem az ifjú asszony ifjú férje. — Nem szégyelli magát — és az egyenruhásra tá­mad —, világos nappal ki­kezd a feleségemmel? Hordja el magát, de sürgő­sen, mert azt is megbánja, hogy a világra jött. — No-no! — pattog visz­­sza a vasutas és kihúzza magát és ... És én nem hallgatom to­vább, hanem sietve távo­zom. Beismerem, gyáván menekülök, s miközben a fal mellé lapulva iszkolok, megfogadom, hogy ezentúl merev arccal, halálos ko­molyan üdvözlök majd mindenkit. Barátaim, ne is haragud­jatok érte! Sólyom László Sziget a szárazföldön SZÉP KILÁTÁSOK — Mondd gyorsan, drágám, hogyan is kell főzni a paprikás krumplit?

Next