Ludas Matyi, 1970 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1970-03-26 / 13. szám
MODERN KALAP ■f K Kellemes kis társaság gyűlt Mössze nálam a minap. " Nem felvágni akarok, de néhány nevet megemlítek, hogy az olvasó tudja mihez tartani magát. A „jelenvoltak” listáján szerepelt: Bell, aki a telefont, Marconi, aki a rádiózás elvét, Edison, aki a gramofont találta fel. Megjelentek továbbá Nipkov és Rosing urak, akik a televíziót szabadították az emberiségre. Tiszteletét tette Shakespeare és Beethoven is, akik elismerésre méltó buzgalmukkal az irodalmi, illetve zenei lexikonokban szereztek maguknak állandó helyet. A hangulat kitűnő volt, bár a szomszédok közül többen tettek kellemetlen megjegyzéseket, mondván, hogy eszéknél hippitalálkozó van, utalva az egybegyűltek öltözékére, szakállukra és Shakespeare vállát verdeső, hullámos hajára. Ez utóbbi éppen azt magyarázta, hogy eredetileg színész szeretett volna lenni, de az állandó színházi válság miatt, kénytelen volt néhány drámát írni, amire bejön a közönség. Fejtegetésébe éles, kellemetlen hangon belecsörgött a telefon. Mindenki összerezzent. — Ez valami boszorkányság! — mondta Shakespeare idegesen. — Korántsem — nyugtattam meg. — Ez a jelenlevő Bell úr találmánya, a telefon. Bell érdeklődve nézegette a készüléket, és hatéves fiammal elmagyaráztatta magának a működését, de a kezelését képtelen volt megtanulni. Lányom, a háta mögött, csúfondárosan nevetett, és megerősödött a tudományokkal szemben viselt szkepticizmusában: íme, egy ilyen nagy tudós, és még tárcsázni sem tud, pedig ő már négyéves korában minden este egyedül hívta fel a mesemondó szolgálatot. — Bell bácsi, tessék bekapcsolni a televíziót — pimaszkodott később. — Nem értem, kislányom, az utóbbi időben romlik a hallásom — tért ki Bell a provokáció elől. Hogy a további kellemetlenségeket elkerüljem, bekapcsoltam a tévét. A társaság tagjai elhűlten meredtek a villódzó dobozra. Többen belestek mögé, hátha ott van a kutya eltemetve. Éppen egy tévéjátékot vetítettek. Az egyfelvonásos befejeztével Shakespeare csodálkozva kérdezte: — Még utánam is írtak drámát? Ezután mély megvetéssel hátat fordított a készüléknek és csak a Magyar Hirdető műsorára figyelt fel. — Ennek legalább van mondanivalója — jegyezte meg. — Ha ezt tudom, az első katódcsövet darabokra töröm — mondta önkritikusan Rosing, aki — mint tudjuk — a tévé születésénél bábáskodott. Ezalatt fiam, Edison úrnak próbálta elmagyarázni a sztereo lemezjátszó működését. Edison nehéz tanítványnak bizonyult: a hálózati kapcsolat összekeverte a sebességváltóval. Szegény gyerek igyekezett elemista szinten magyarázni, de a derék Edison képtelen volt megérteni a sztereóhang lényegét. A srác fel is adta a harcot és bekapcsolta a rádiót, mivel éppen tánczenei koktél volt. A beat-zenétől többen rángógörcsöt kaptak. Csak Beethoven volt elégedett. — Szép kis szerkezet — mutatott a zölden izzó varázsszemre. Ő ugyanis teljesen süket volt. Ekkor újra megszólalt a telefon.— A ménkű csapjon bele, aki kitalálta! — csattant fel Marconi, aki éppen a rádió kezelését próbálta megtanulni, természetesen minden eredmény nélkül. Bell sértődötten vágott vissza: — Ahogy én a maga szerkezetét elhallgatom, nekem is eszembe jutott ez a kívánság. Szólt a rádió, csengett a telefon, harsogott a lemezjátszó, bömbölt a televízió. A hangulat egyre feszültebb lett. — Jobb lett volna, ha tudásunkat békésebb célokra használjuk — vonta le a következtetést Edison, és hogy valamit jóvá tegyen, hozzávágta a telefont a lemezjátszóhoz. — Ilyen az ember... Jó dolga van, de nem nyughat — mondta Marconi, és undorral fordult el a rádiótól. Vigasztalni akartam őket. — A tudományban nem lehet megállni. Azóta is folyton kutatnak a tudósok. Most éppen az atomot akarják kezes báránnyá tenni. — Ilyen az élet... — mondta Beethoven, és hozzátette: — papa-pa-pam! Ez utóbbi a Sors-szimfónia négy ismert hangja volt. Ősz Ferenc — Doktor úr, nagyon rosszul látok! SZEMBeSÍTéS PÁLYAKEZDÉS FORGÓAJTÓ - Ne felejtse el, fél óra múlva, a fortissimónál kétszer beleüti HaLLOTTUNK egy vicces Fiatal tudós érkezik egy afrikai országba, kutatómunkára. Első kísérletét egy afrikai bolhával végzi. Leteszi maga elé az asztalra és ráparancsol: — Ugorj! A bolha ugrik. Az ifjú tudós ekkor kitépi a bolha összes lábát és megint ráparancsol: — Ugorj! A bolha nem ugrik. A tudós még néhányszor megismétli a parancsot, egyre hangosabban kiáltva: — Ugorj! Miután a bolha csak nem ugrik, a tudós leül az írógép mellé és papírra veti legelső tudományos megállapítását: „Az afrikai bolha, ha kitépik minden lábát , megsüketül.”