Ludas Matyi, 1972 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1972-01-06 / 1. szám

AMIKOR A FEGYENCET ELŐÁLLÍTJÁK A Florida állambeli Ni­­ceville-ben hat álarcos fér­fi hatolt be a helyi börtön­be, s a hálóteremből el­vitték a 34 éves Peter Bryan Walkert, aki többfé­le bűncselekményben bű­nösnek vallotta magát, s ezért 10 évre ítélték. — A Nagy Ember (Big Man) látni óhajt! — mond­ták neki, miközben elhur­colták. A lefegyverzett őrség tartózkodott mindenféle erőszakos cselekménytől. Istenem, máskor is előfor­dult, hogy egy fegyencet kihallgatásra vittek el. El­végre a Maffia vezetőinek is lehetnek kérdései vala­milyen bűnügy tisztázása érdekében... DIADALMENET Apai büszkeség. HORGÁSZOK A HÍDON A kölönc- TEMPÓ BÚCSÚJA csapó Gasparek Meny­hért néven éldegélt a Porlasztó utca 3- ban és a nagy év végi haj­rá után inkább nyűttnek tűnt semmint fickósnak. Citromos teát iszogatott egy nagy bögréből, amely­nek oldalára egy elvete­mült művész a Paddington állomás távlati képét fes­tette. Mamuszos lábát egy vedlett fotelre nyújtotta, amelyre előzőleg valami régi újságot terített. A jó­isten volt a megmondható­ja, hogy a fotelt óvta-e a mamusztól, vagy a ma­­muszt a foteltől, bár ez a későbbiek szempontjából alig bír jelentőséggel. — A fagyos ég rákö­nyökölt a fagyos földre és keményen kivésett ezüstle­mezkéket hintett maga kö­rül — mondtam. — Majd ezzel kezdem a hangula­tos riportomat, Menyus­­kám. — Ne tegye — nyöször­göti Télapó. Hangja úgy tört elő a bögre mélyéből, mintha a lochnessi szörny sóhajtott volna. Szakálla már csurom tea volt. — Ha segíteni akar egy ön­magával meghasonlott ag­gastyánon, szót sem ejt töb­bé a karácsonyról. Nézzen rám, egy szegény, reszke­­teg vénembert lát maga előtt. — Világos — mondtam. — Miért, maga szerint mi­lyen egy Télapó, Menyus­­kám? Afféle villogószemű, hetykebajszú siheder ta­lán? Ne menjen, mert ki­gúnyolom. Gasparek Menyhért resz­kető kézzel kavargatta a teát, a kiskanál kedves ka­rácsonyi harangjátékot ka­limpált ki a bögre oldalán. — Nézze — nyafogta Télapó. — Én végigcsinál­tam az első világháborút. Isonzo, Piave, Doberdo. És hogy jöttem haza? Golyó­val a vastag húsomban, de hallal az ajkamon. A har­mincas években oroszláno­kat szelídítettem és cirku­szi ágyúból lövettem ki magam, az ötvenes évek­ben begyűjtési felelős vol­tam Szabolcsban ... szóval megszoktam a veszélyt, de ■ha arra gondolok, hogy még egyszer Télapónak ké­ne mennem, akkor... Kislányosan hüppögni kezdett, ami egy Télapótól egyenesen undorítónak tűnt. — Senki sem foghatja rám, hogy félvállról vet­tem a dolgomat — mond­ta. — Vállalati bulikon kí­vánatra a külpolitikai helyzetet, sőt, a tervmuta­tókat is bevettem a „Mennyből az angyal” és az ,.Oh Tavnenbaum” kö­zé. Egy helyen még fejre is álltam, hogy a munka­helyi testnevelés fontossá­gát hangsúlyozzam. Hanem a gyerekek... Álla leesett. Reszketni kezdett. A szakálla szegle­tesen lengett utána, mint a zászló. — Délutánjaimat a Cin­­der-áruház gyerekosztályán dörmögtem végig, hogy öblös hangon oktassam, neveljem és zsongítsam az óvodások nemzedékét. Azt hiszi, hagyták magukat? Uramisten, micsoda kor­osztály! Torpedóállú cse­csemők, acélosgerincű böl­­csődések, dinamitöklű kis svihákok, jeges csillogással a tekintetükben. Kicsinál­tak, uram. A falhoz állítot­tak és gyermeteg pimasz­ságaik dumdumgolyóit lő­­dözték belém. — Istenem — mondtam. — Elevenek! — Elevenek... — nyög­­décselte Télapó. — Idehall­gasson, egy szeplős kis fic­kó egyszerre elém állt és integetett, hogy súgni akar valamit. Én lehajoltam, er­re az öklére tekerte a sza­kállamat és akkorát rán­tott rajta, hogy hasra es­tem. Kínok közepette fet­­rengtem a Cinder-áruház padlóján, ő meg letörölget­­te a tenyerét és odakiáltott egy másik foghíjasnak:. ..Megint nyertem, tüdő! Mondtam, hogy frankó a szakálla!” Máskor meg ha­zacipelem a puttonyomat, bontogatom, hogy kive­gyem a tíz deka kövesz­­tett szalonnát, amelyet még reggel vásároltam volt, szerény vacsora gya­nánt ... és a következő pil­lanatban a rémület jeges tűi járják át a szívemet. Egy kis kalóz ugrik elő a puttonyból és vad „Iszki­­ri!” kiáltások közepette hagyja el a tett színhelyét. Akkor már a fél város en­gem körözött gyermekrab­lás alapos gyanúja miatt. No és aztán Évike ... Gasparek­­Menyhért hangja elcsuklott, szeme üvegesedni kezdett. — Évike szőke volt, gön­dör, kékszemű, arca mint a téli alma, egy kis an­gyal, na. Négy éves lehe­tett és a játszi ölebek megható bizalmával má­szott fel az ölembe. Aztán a következőket súgta a fü­lembe, de most jól figyel­jen. „Idehallgass Télapó. Ha nem adsz egy húszast én sikítani kezdek, hogy csipkedsz és malacságokra tanítasz...” Lázas homlokát az ab­lakra tapasztotta. Lent a téren négy kis srác állta körül a madáretetőt, egy­­egy jégcsapot tartottak a szájukban. Egy matróna rohangált körülöttük ré­mült neszek közepette, „jesszus a mandulád Jani­ka, úristen a torkod Pisti­ke .. — Az őrületbe kergetik a nagymamájukat, aki egy szörnyeteg — mondta jó­ságos mosollyal Télapó. — Azt játsszák, ki tudja előbb felrágni magát a jég­csapon a bádogig. Hát le­het őket nem szeretni? Peterdi Pál AZ ÁLTALÁNOS LESZERELÉS UTÁN VISSZAVONULT VETKŐZŐ Mary-Jo Morse, egy 19 éves leányzó kényszerűségből fellé­pett mint sztriptíz-táncosnő az egyik londoni bárban, mivel ellopták a pénzét, amikor Miamiból Londonba érkezett. Egy hónapon át vetkőzött, majd amikor már összegyűjtötte a ha­zautazáshoz szükséges pénzt, búcsút mondott a pályának. — Miért? — kérdezték tőle.— Talán szégyellte magát? — Fáztam! — válaszolt Mary-re.— Hogy mit esznek a fér­fiak egy didergő, libabőrös nőn, nem tudom elképzelni.

Next